Társadalmi életünkben rengeteg "sárkány" kerül elénk. A hatalom, az erőszak, a kényszer olyan sárkányok, melyeket legyőzni nem lehet, (hiszen, mint tudjuk, minden levágott feje helyére új fej nő), csak megszelídíteni tudjuk őket.

Ez egy igen aprólékos, többnyire egyszemélyes feladat. Mint a mesékből tudjuk, a hadseregeket a sárkány már messziről elégeti a lángszóró szájaival. Mindig a legkisebb királyfi áll ki vele szemben, és (a mese szerint) győzi le.

A megszelídítéshez az első lépés a gyenge pont megtalálása.

Hol van az életünk sárkányainak a gyenge pontja? Ott, hogy emberből vannak.

Az emberek alapvetően normálisak, kedvesek, értelmesek. Sárkánnyá a körülményeik teszik őket.

Belső sárkányainknál is elsősorban az okaikat kell feltárnunk.

Az üléspont meghatározza az álláspontot!

Ezt már Murphy megmondta. Vajon megértettük-e ezt az alapigazságot?

Az ember életének egy napján is többféle szerepet vesz fel:

Idejének nagy részét a szükségleteinek kielégítéséhez szükséges forrás megszerzése tölti ki. Miért kellett ilyen bonyolultan fogalmazni? Mert nem olyan egyszerű az élet, hogy "elmegyek dolgozni". Az utóbbi néhány száz évben egyre inkább a pénz szerzése lett a munka célja. "Pénzért mindent lehet kapni."

Vagy mindent csak pénzért lehet kapni? Itt most jöhetne egy közgazdasági elmélkedés a pénzről, de nem szeretném elterelni a lényegről a figyelmet.

A lényeg, hogy a pénzszerzés érdekében képesek az emberek kifordulni a bőrükből. Amerikai filmekből - gondolom - ismerős mondat: "Nem személyes, üzleti ügy volt." Magyarán, nem azért lőttem le, mert haragszom rá, csak a pénzszerzés érdekében tettem.

Ha nem is ennyire véres, de komoly károkat okozó munkahelyek is vannak. Hogy a legkisebbtől kezdjem, az ügyintéző például:

Mi az ő dolga? A kérelmező állampolgár ügyének intézése. Az állampolgárt úgy hívja, ügyfél. Tehát az ügy egyik oldalán lévő. Félhet is, mert van másik oldal is. Mert ő kér, a másiknak adnia kellene. De ki szeret adni? Senki. Főleg az nem, akinek sok van.

Naszredin Hodzsa hazatérve Bokharába, nagy csődületet lát az egyik víztározó medence körül. Természetesen odamegy kíváncsiskodni. Látja, hogy valaki díszes ruhában fuldoklik, és az emberek segíteni akarván rajta nyújtogatják a kezüket. Közben azt kiabálják neki, "Add a kezed!" Naszredin felismeri a problémát, és amikor hosszú idő után megint felmerül az ember, odanyújtja a kezét, és azt kiáltja: "Nesze!" A fuldokló görcsösen a kezébe kapaszkodik, ki lehet menteni. Sok szemrehányás éri a megmentőt, hogy miért nem hagyta Dzsafart, az uzsorást megfulladni, meg is bánja Naszredin, de már visszadobni nem lehet. Viszont elmagyarázza, hogy a gazdag ember begörcsöl, ha adnia kell, és csak azt fogadja el, ha neki adnak.

Akiknek az a dolguk, hogy adjanak, minden eszközzel igyekszenek ezt megúszni. Ha nem lehet, akkor is bonyolulttá tenni, legalább időben minél későbbre tolni próbálják. Mintha a sajátjukból kellene kiszakítaniuk. Ha a közvetlen ügyintéző nem is, de a főnöke így gondolkodik. Vagy az ő főnöke, vagy az a főnök, aki a rendelkezésükre bocsátotta azt a pénzt, amelyből ez a tétel kifizetendő volna. Tapasztalhatta mindenki, akinek ilyen ügye volt, hogy az ügyintézés legalább a törvényben előírt 30 napig húzódik. Ha sikerül, akkor egy hiánypótlási igénnyel legalább egyszer megduplázzák. Ez alatt is kamatozik a pénz a bankban. Persze, nem a kérelmezőnek. A sürgetéskor az ügyintéző széttárja a karját, és felfelé mutogat. Nem ő hozta az ügyrendet, a végrehajtási utasítást, a rendeletet, a törvényt. Ő csak végrehajtja. Nem ő a "sárkány". Igaz, kis sárkány, de mégis az. És vele kell a szelídítést is kezdenünk, hiszen vele vagyunk kapcsolatban. Hiszen nem rossz ember ő, csak rossz székben ül. A közvetlen kapcsolattal foglalkozó ügyintéző megszelídítésének leghatékonyabb módja, ha hülyének mutatjuk magunkat. "Csókolom, kaptam ezt a levelet, fogalmam sincs, hogy mit kéne most csinálnom." Az ügyintéző egyrészt élvezi, hogy ő a "Szakértő" pozíciójába került, másrészt megsajnál minket. Tehát, segít. Ezzel legalább a hiánypótlási időt meg lehet spórolni. De dühöngeni, vele veszekedni nem szabad. Bár kis ember a rendszerben, mégis sokat tud nekünk ártani, ha akar.

Mellesleg nem árt nagyon-nagyon mosolyogni, és udvariasnak lenni. Mert az ügyintéző sárkánya: az agresszív ügyfél.

Ez benne van, bár én a szerencsétlen képet sugalltam. Hogy megsajnáljon. Persze, időnként (ügyfele válogatja), lehet udvarolni, viccelni is. A fontos, hogy ne tekintsen sárkánynak, sőt, segítsen is.

Ha már mindenképpen veszekedni akarunk (ki tud parancsolni az érzelmeinek?), szidjuk a főnökét! A főnököt senki sem szereti. Természetesen vannak fokozatok ebben is. A "jó" főnök, hagy minket dolgozni. Magyarán nem főnök. De erről majd később.

Minél távolabbi főnököt szidunk, annál hatékonyabb a szelídítés. Egy helyi önkormányzatban nem a polgármestert, hanem a minisztériumot, mert kis szervezetben komoly összefonódás van a választott és a végrehajtó testület között. A fővárosban már lehet a kerületi ügyintézőnél szidni a fővárosi hatóságot. Ez a megközelítés a "csakazértis" reakciót váltja ki az ügyintézőből. Majd ő megmutatja, hogy elintézi az ügyet!

Ezek az emberi megközelítések hatékonyabbak a megvesztegetésnél is. Aki pénzt kap azért, hogy elvégezze a dolgát, tudja, hogy leleplezhetővé, támadhatóvá válik, fél, és ez nem tesz jót az elintézendő ügynek sem. Már csak azért sem, mert, ha a kérelmet pénzzel akarja valaki megtámogatni, sejthető, hogy nem teljesen jogos az igény.

És ne feledjük el, az ügyintézőnek is megvan a maga sárkánya, a főnöke!

Mivel jóformán mindenkinek van főnöke, ez külön tárgyalandó.