For the World!
26. fejezet
Találjuk ki!


- Sziasztok, nagyon örülök, hogy újra találkoztunk. - kezdte Rozi, amikor a hat sárkány körbeülte az asztalt, melynek közepén az õ kisasztala állt.
- Miért hívtál ide minket? - kérdezte Apó.
- Fás idekívánt. - mondta Rozi. - Egy közös játékot ajánlok, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne mindenkinek olyan valamije amivel ki tudja szedni a mézet az odúból.
- Miért nem mondod, hogy fakanál? - kérdezte Tanító.
- Én csak azt tudom, hogy ehhez kellene nektek valami eszköz. Hogy ez fakanál, vagy más, nem tudom. Nem értek hozzá. Pincér! Szerinted jól tudom? Tényleg csak a méz kiszedéséhez kell?
- Igazából csak erre. De van egy fontos más szempont is. Megkívántuk, amikor láttuk, milyen élvezettel nyalogattad, és milyen gondosan elraktad. Rád emlékeznénk, amikor nem vagy itt.
- Zavarba hozol. Most én Rendezõ vagyok. Tehát két dolog van, ami miatt szeretnétek valamit. Az emlék, és a méz. Én azt javaslom hogy az emlékkel most ne foglalkozzunk, mert én itt vagyok. Most gondolkodjunk a méz kiszedésén. Ha majd nem leszek itt, vegyétek elõ a másik témát! Ha ez különválasztható, akkor most azt kellene tudni, hogy hányan szeretik annyira a mézet, hogy ahhoz már Mézes kevés, és maguk akarják kiszedni az odúból? Mézes, nagyon túlterhelt vagy? Nem gyõzöd?
- A parti óta igen. Általában nem foglalkozunk azzal, hogy ki mit eszik. Amikor te etted,  utána mindenki megkóstolta. Nagyjából 150 sárkány kér mindig, hogy szerezzek nekik.
- Van elég odú? - kérdezte Rozi.
- Igen. Ennek az erdõnek nagy része akácos, többszáz méhcsalád él itt.
- És most hogyan kapják meg a többiek a mézet?
- Mézes hozzám hozza, és én adom ki a serlegben. Mindenki után el kell mosnom, hogy senki ne legyen beteg. - mondta Pincér.
- Akkor ez azt jelenti, hogy 150-en szeretnének valamit, amivel ki lehet venni az odúból a mézet, és Pincérnek nem kellene rengeteget mosogatni, és Mézes is inkább csak a saját kedvére gyûjtené.
- Igen, így volna jó. - mondta Mézes és Pincér egyszerre.
- Jó menjünk tovább! Talán Mézes el tudnád mondani, hogy szeded ki a mézet.
- Várj csak! - szólt közbe Pincér. - Amikor feltálalom a serleget, nem tudjuk kiszedni belõle a sûrû mézet. Botokat szoktunk belemártani, amiket azután a fejek leszopogatnak. Csak kevés ragad rá azért lenne jó a kanál.
- Tehát kiszedni, elvinni, szájba juttatni.  Ezekhez kellene valami?
- Igen, mondta Mézes. Nekem mindenképpen valahogy ide kell hoznom, az asztalhoz, de a méz annyira különleges nyalánkság, hogy azt nem akarja senki az odúnál rögtön befalni. Ártalmas is lenne mert a szájunk elég érzékeny és a méhcsípés ott nagyon tud fájni.
- Nagyon szalad az idõ! - Sóhajtott Rozi. - Most kiderült, hogy három dolog is kellhet. Egy szedõ, egy hordó, és egy evõ eszköz.  Azt javaslom, válasszuk az egyiket, azt találjuk ki, a többit már nélkülem is megoldjátok. Mit szóltok hozzá?
- Én a mézhordót javasolom, - szólalt meg Tanító. - ha tudnánk folyadékot vinni, tartani valamiben, az nem csak a mézhez lenne jó, hanem vízhez, és gyümölcsöt, gombát, sok mindent lehetne belerakni. Ez lenne a legfontosabb.
- Mézes! Te miben hozod ide az odútól az asztalhoz a mézet? - kérdezte Rozi.
- Az odúkban õsz elején van a legtöbb méz. Ilyenkor még van görögdinnye és tök a szomszédos földeken. Ezeket szoktam összegyûjteni,  egy részüket leharapom, a belsejüket kikaparom, ha édes megeszem, és utána belerakom a mézet. Én is botokat szoktam bedugni az odúkba, majd hagyom, hogy belecsurogjon a dinnye vagy tökhéjba. A méz sokáig kibírja és védi is a héjakat attól, hogy elrothadjanak, vagy kiszáradjanak.
- Ez nagyon tetszik! - mondta Apó.
- És mit szólnak az emberek, hogy nem találják a dinnyét, tököt: Nem volt még ebbõl baj?
- Ja, a durrogó botokra gondolsz? Az nem veszélyes. Elég vastag a bõröm. - legyintett Mézes.
- Õszintén a bõrödre is, és arra is, hogy az emberek milyen mérgesek lehetnek. - mondta Rozi. - Mi lehetne könnyen alakítható itt a környéketeken, amibõl tárolót, hordót lehetne csinálni?
- Én a lábnyomomból szoktam inni, ha lusta vagyok a patakra kimenni, és esõ volt. - szólt Barát.
- Nagyszerû ötlet! - mondta Rozi. - Apó! Van itt a környéken sárga föld?
- Persze, mindenhol van olyan. - válaszolt Apó, és lehajolt majd egy jó nagy marékkal rakott az asztalra.
- Ez gyönyörû agyag! mondta Rozi. - És puha is.
- Persze, mert tegnap esett az esõ, még nem száradt ki.
-  Fás! - tudnál ebbõl olyan kanalat csinálni, mint amit fából faragtál nekem? - lett izgatott Rozi. - Ti többiek, meg hosszú csíkokat, botokat! Pincér! Hoznál nekem vizet a serlegben?
Amíg Fás simítgatta, formázta finoman a kis kanalat, Rozi a csíkokat, botokat körbehajlította, mintha egy kígyó tekeredne a feje köré, szép egyenletesen, majd a továbbiakat a kör szélére ragasztotta, mindig megvizezve a kezét, és az elsõ sorra újabb karikát emelt. Amikor már 10 sort rakott körbe egymásra, még egyszer jól bevizezte a kezét és addig simogatta kívül és belül, amíg el nem tûnt a külön-külön sorok közötti különbség. A sárkányok gyönyörködve nézték, miközben gyártották tovább az agyagbotokat. Közben Fás elkészült a kiskanállal.
- Tudna valaki egy nagyobb, lapos követ hozni? - kérdezte Rozi.
Pincér már ugrott is, mert tálaló asztalnak volt ott egy szikladarab.
Rozi óvatosan rárakta az agyag-kanalat a sziklára, és egy vékony fûszállal belekarcolta a szárába: FÁS.
- Legyetek szívesek, gyertek ide, a szikla köré. A fejeitekkel vegyétek körbe a kanalat. Most, pedig szép csendes lánggal fújjátok, egyenletesen, hosszan.
Körülbelül 10 percig fújták, majd Rozi leállította õket. Két bottal megfordította a forró kanalat, azt már elég volt öt percig fújni.
Megint a botokkal felemelte, és átrakta az asztalra. Majd óvatosan kirántott egy szálat gyönyörû szõke hajából, és az asztaltól megpróbálta elválasztani a még nyers agyagtálat. Azután meggondolta magát, és szólt Pincérnek. - Volt neked egy kardod, ugye?
- Már hozom is, mondta Pincér.
Rozi a karddal választotta el az asztaltól az edényt, és szintén a kõlapra rakta.
- Most kérnék egy kis mézet. mondta, és visszaült a nagy asztalon lévõ székébe az asztalához.
Pincér már ki is cserélte a serlegben a vizet mézre, és tette az asztalra. Rozi nagy élvezettel fogta a már kihûlt kanalat, megmerítette az aranyló akácmézben, és elkezdte leszopogatni. Utána körbeadták a sárkányok a kanalat és csodálták keménységét, szépségét. Rozi meg árgus szemmel figyelte hogy vissza is jusson hozzá.
- Akkor most ugyanígy leheljetek tüzet a kõlapon lévõ edényre is, csak legalább fél óráig tartson felül, és körbe. Ha kihûlt, és meg tudjátok fordítani, annak már 15 perc elég lesz. Ilyeneket kellene, persze nektek megfelelõ nagyságúakat csinálnotok.
A sárkányok szóhoz sem jutottak a csodálkozástól.
Rozi lekéredzkedett a nagy asztalról, és elköszönt a sárkányoktól: - Sziasztok, legközelebb három hét múlva jövök. Akkor megnézem az edényeiteket, most sietek vissza.
Felpattant Tündérre, és elvágtatott.
A tartalom-jegyzékhez