Piri
és Kovács néni kicsit
csalódottak voltak. Tomi és Pötyi csak
bekapkodták az ebédet, pedig igazi
cigány recept szerint készült. Fejtett
babból káposztás bableves
és mákos tészta
töpörtyûvel.
Tomiék
legszívesebben elõre tekerték volna az
órát. Nagyon izgatta õket, hogy
sikerült
a másolás. Amikor ezt elmondták
Pirinek, a kislány azt válaszolta:
-
Ne
haragudjatok, igazatok van. Én csak az
elõzõ
munkámra, az ebédre gondoltam, azt szerettem
volna, ha megdicséritek. Tudjátok,
nálunk cigányoknál a pillanat a
fontos. Hosszabb idõre nem szoktunk gondolkodni.
Örülünk a pillanatnak. És
hirtelen leszünk egy pillanat alatt nagyon mérgesek
is. Eldöntünk valamit egy pillanat alatt,
és rögtön meg is akarjuk
csinálni.
-
Piri! A kaja
nagyon finom volt. - mondta Pötyi -
Túrós tésztát
már ettem töpörtyûvel,
mákosat
még nem. De ízlett. A bablevest is, meg a
töltött káposztát is szeretem.
Ez a káposztás bab egyben nagyon fincsi volt.
Otthon is ki fogjuk próbálni. Mindenki szereti,
ha megdicsérik. Mi is szeretjük.
Idõnként mi is felkapjuk a vizet. Most olyan
munkába fogtunk, a 200 kazetta
másolásába, amit nem lehet egyszerre
megcsinálni. Andi jól megtervezte.
Tíz
nap elég lesz, talán hamarább is
végzünk. Mondd, ez a pillanat-dolog mit jelent egy
ilyen 10 napos tervnél?
-
Ha arra
gondolsz, tudunk-e nagyobb munkákat megcsinálni,
azt mondom igen. De látnunk kell a célt. A
legjobb, ha kezdéskor kiderül, hogy egyszerre
mennyit kell megcsinálni. Ha elkezdem, be is fejezem. A napi
20 darab kazetta végét látom.
Egyfolytában csinálom, amíg
vége nem lesz. Mi cigányok tudunk dolgozni. Csak
látnunk kell a végét, vagy a
célját. Gondolkodtam ezen a mondáson,
amit a tanító néni mondott. " Nem
szokta cigány a szántást!"
Talán azt jelenti, hogy egy
végeláthatatlan munka, ami unalmas, azt nem
szeretjük? Vagy azt, hogy a szántás
után jön még a vetés,
kapálás, permetezés,
öntözés,
betakarítás? Hogy tavasszal, vagy
pláne õsszel szántunk, és
nyáron, esetleg csak õsszel lesz meg az
eredménye? Nem tudom. De most, hogy megfogalmaztam a
kérdéseimet, fel tudom tenni õket
apukámnak. Talán ki tudja választani
az igazit.
Na,
menjünk dolgozni, sok van még
mára. Tomi
egyedül dolgozik.
-
Még
van fél óránk. - mondta Pötyi. - Üljünk
le, mert ez most engem
érdekel. Képzeld el, hogy
jöttünk ide. Tomi kettõt
csöngetett a
kapucsengõn. Utána bejöttünk
kulccsal. A
csöngetés jelzés volt az
anyukájának, hogy ketten
jövünk, melegítheti az ebédet.
El tudsz ilyet képzelni? Elõre
megbeszélték. Ketten. Hogy ne kelljen
sokat várnia. Még a
kézmosás idejét is
betervezték.
-
Nem.
Nálunk, amikor anyukám meglát,
eszébe jut, hogy éhes lehetek. Vagy én
mondom. És akkor elkezdi pucolni a krumplit.
Körülbelül egy óra
múlva tudok enni.
- Addig mit
csinálsz? - kérdezte Pötyi.
- Semmit,
várom az ebédet. Vagy segítek.
Játszom a testvéreimmel. Elmesélem,
hogy mi volt aznap a suliban.
- És,
ha a fõzés alatt tanulnál?
-
A
tanulás nem jó üres gyomorral.
És jó dolog mesélni, meg a
rajkókkal játszani.
Az alatt az egy
óra alatt nem is vagyok éhes. Pont akkorra
éhezem meg, amikor kész az ebéd.
- Ez csak
rád vonatkozik, vagy általában a
cigányokra?
-
Azt hiszem, ez
mindenkinél így van. Ez is kapcsolatban van
azzal, hogy "idegenek" vagyunk?
- Ha mindenhol
"idegen"-nek néznek titeket, sokszor kell hirtelen
költöznötök. Ha az ember nem tudja,
mit hoz a holnap, nem tervezi hosszabbra a
munkáját. Kiélvez minden kis
idõt,
amit nyugalomban eltölthet. Anyukád nem
fõz elõre,
mert nem biztos benne, mikor érsz haza. Tényleg,
minden nap fõz?
- Valamit mindig.
-
Húst is?
-
Húst ritkán eszünk. Az ünnep.
Általában amikor megjön a
pótlék, tudunk venni. Akkor jól
bekajálunk belõle. Veszünk öt
kilót és hatalmas
pörköltöt csinál
apukám belõle.
- És
meg is esztek annyit?
- Több,
mint a fele megmarad.
- És
az van vacsorára?
- Soha nem
esszük ugyanazt egymás után
kétszer!
-
Hát, mit csináltok a maradékkal?
- Ha
vendégek, rokonok jönnek,
felkínáljuk. Ha nem, kiöntjük.
- És
azután?
- Egy
hónapig emlegetjük, milyen jó
pörköltet ettünk.
- Lehet, hogy ez
is a sok költözés,
menekülés miatt van?
- Nem tudom,
lehet.
Tomi eddig csak
figyelt, és hallgatott.
- Azt hiszem,
rájöttem, mit lehet csinálni. -
szólalt meg hírtelen. Nektek napi
átlátható feladat kellene. A nem
cigányok, akik havonta folyamatosan dolgoznak, egy
csomó dolgot csak úgy tudnak
elintézni, ha szabadságot vesznek ki, vagy
elkéredzkednek a munkából. Pedig
ezeket a munkákat el tudnák végezni a
cigányok. Ha bíznának bennük.
Várhatnák a szerelõt.
Kitakaríthatnának.
Megjavíthatnának sok mindent. Neked is milyen
ügyes kezed van. Vigyázhatnának a
gyerekekre, amíg a szülõk moziba mennek.
-
Várj, Tomi! - szólt
közbe Pötyi. - Nem hiszem, hogy ez lenne
a megoldás. Áginak van igaza. Mit mondott, ma
a suliban? "
Talán tényleg az lehetne a megoldás,
ha a cigányok megszûnnének idegenek
lenni. Ha
abból élnének meg, ami az
értékes, a szép bennük. Ne
szoruljanak másokra, mert a szabadságukat
kockáztatják. Adjanak, szeretettel, azt, amit
képesek adni." Ne másoktól
kunyeráljanak munkát. Fogjanak össze,
csináljanak KAPTÁR-t. Egy csomó
értékes van bennük. Ezekre
szükségünk van. Tényleg,
miért nem lehet Rácz Pali kedvencét
kapni? Pedig nekem ízlett. Lehetne
árusítani. Nem egy boltnak eladni,
közvetlenül. Egy saját
büfét nyitni. A hozzávalókat
meg kellene termelni. Ezt vidéken meg tudnák
csinálni az ottani rokonok. Itt a lakótelepen
lehetne árulni is. Ha jót adnak,
olcsón, lesz, aki megveszi. Ha mi, harmadikos
gyerekek most meg tudunk csinálni 200 kazettát, a
felnõtt cigányok, csodát tudnak tenni.
