For the World!
6. fejezet
Milyen szerelmesnek lenni?
- Lányok, holnap találkozunk suli után nálunk, a Hímzõ utca 10-ben! - jelentette be Ági a szünet végén a tanári asztal mellõl, amikor még nem jött be a tanító néni. Mindjárt nagy zûrzavar lett, a fiúk kifogásolták az elkülönülést, a lányok közül, akik nem tudták, hogy mirõl van szó (nem voltak sokan) kérdezõsködtek.
A zajnak a tanító néni megjelenése vetett véget, az óra megkezdõdött.
Másnap suli után komoly kis csapat indult együtt a Hímzõ utcába. Rozi elgondolkodott, hogy ugyanabban a házban lakik Ági, csak két lépcsõházzal odébb, és õ nem is tudott róla. Miért van, hogy ennyire nem ismerjük egymást? Mindenki bezárkózik, a barátaink a rokonságból kerülnek ki, és messze laknak. - válaszolt magának. Pedig érdemes lenne Ágival itthon is találkozni. Szimpi. Már beszélt eszerint a nõvérével, és sikerült rávennie egy közös "lányos" beszélgetésre. És, ahogy kiállt az osztály elé! És meg mert szólalni! Szuper csaj! És még õt tartottam szürke verébnek?
Megérkeztek a  házhoz. Ági felcsengetett, a nõvére kinyitotta a kaput. Ági a lift elõtt megszólalt. Aki nem fér be velem, jöjjön az ötödikre, ott megvárunk mindenkit. A lift háromszor fordult. A lakásban kicsit szûkösen fértek el, volt, aki a szõnyegpadlóra telepedett le.
Jött Ági nõvére, bemutatkozott: Sziasztok, Kati vagyok. Mire vagytok kíváncsiak? A kislányok elkezdtek kérdezõsködni. Olyan hangzavar lett, hogy Kati befogta a fülét.
- Állj! kiáltotta - Várjatok, hozok valamit!
Leakasztotta az egyik képet a falról, és a helyére feltûzött egy újságlapot. Hozott filctollat, majd ezt mondta: No most mondjátok, de egyenként! Én most felírom ide a papírra, és ti figyeljetek, hogy ne mondjátok ugyanazt, ami már fenn van! De a többiek maradjanak csendben, hogy halljam, mit kell felírni!
Pár perc alatt a papír megtelt. Miket kérdeztek a kislányok?

Milyenek a fiúk?
Miért nyaggatnak minket?
Mit akarnak tõlünk?
Mit csináljak, hogy észrevegyenek?
Milyen szerelmesnek lenni?
Mit csinálnak a randin?
Hol vetted ezt a ruhát?
Szoktad festeni a körmöd?
Van fiúd?
Csináltátok már?
Csókolóztál már?
Hány fiúd volt?
Mikor kezdtél járni valakivel?
Jó volt?
Kaptál már szerelmes levelet?
Volt, hogy te választottál?
Azt hogy csináltad, hogy ő is észre vegyen?
Lebuktatok már?
Volt, aki kicsúfolt?
Mit csináltál akkor?
Sírtál már fiú miatt?


- Elég, betelt a papír! - szólt Kati.
Kérdezni aztán tudtok. De most hol kezdjem?

- Szavazzunk!  - javasolta Ági.

 - Mindenki mutassa a kezével, hogy hányast ad a kérdésekre. Ötös a legfontosabb, nulla, akit nem érdekel valamelyik kérdés.

Rozi közbeszólt: Egyezzünk meg, hogy most olyan kérdést nem beszélünk meg, amelyikre valaki nullával szavazott!

A szavazás bevált.

A legtöbb szavazatot ez a négy kérdés kapta:
Milyen szerelmesnek lenni?
Lebuktatok már?
Volt, aki kicsúfolt?
Mit csináltál akkor?

Kati leült és halkan megszólalt:

- Tulajdonképpen az a gyakori, hogy 2-3 évvel idõsebb fiúk kezdenek a lányokkal foglalkozni. Anyukám szerint mi elõbb leszünk nagyok, mint a fiúk. Én már nagylánynak számítottam, mert már lehetett volna gyerekem. Amikor anyukámnak mondtam, hogy valami furcsa történt velem, leültünk beszélgetni. Elmondta, hogy ez mit jelent, hogy már nagylány  vagyok, nem betegség, vagy baleset, ami történt velem. Ettõl kezdve  viszont jobban vigyáznom kell magamra. A barátnõimtõl sok mindent hallottam már a fiúkról, a csókról, az ölelésrõl. Anyukám másról beszélt. Õ azt mondta el, hogy a kisbaba nem olyan, mint a Barbi babám. Annak tényleg kell enni adni, tényleg bepisil, kakil a
nkába, ha éhes sír, ha fáj a hasija, büfiztetni kell. Nem lehet bedobni a sarokba, ha meguntam a játékot vele. Gondoljak arra is, hogy a fiúból apuka lesz, és az egészen más, mint amikor csak randizunk. A gyereknek szüksége van az apára is, az anyának is kell segíteni, mert megszaporodnak a munkái. Komolyan meg kell gondolni, hogy kit szeretnék apának is, és hogy mikorra várjuk a gyereket. El kell döntenünk, hány gyereket tervezünk, hányat, hogyan tudunk eltartani, mert nem jó, ha éhes marad, mert nincs mit enni. Ezek bizony komoly dolgok. Akkor megkérdeztem, hogy addig ne is engedjem közel a fiúkat, amíg elég nagy leszek, és nem érzem, hogy õ az igazi, akivel le tudok élni egy életet, és elfogadnám a gyerekem apukájának.

Anyukám megsimogatta a fejem, és azt mondta: Ez, kislányom nem így mûködik. A szerelem nem meggondolás kérdése. Az csakúgy jön. Magától. Meglátod a fiút, és úgy érzed, villám csapott beléd. Remeg a lábad, elpirulsz, bizsereg a szíved. Ha hív, mész, mint egy alvajáró. Lehet, hogy a hangulat teszi. Este, egy közös mulatságban, buliban, tánc közben, esetleg, mert ittál. Vagy, mert unatkozol, kell a változatosság. Ezt nem lehet elõre kiszámítani, megtervezni. Ráadásul cseppet sem biztos, hogy egy ilyen találkozásból hosszú távú kapcsolat lesz. Talán csak egyszer találkoztok. Ezért kell óvatosnak lenned. Nem mindig tudod, akarod a közeledést elutasítani. De vannak olyan eszközök, módszerek, amelyekkel biztonságban érezheted magad. Nem kell félned attól, hogy idõ elõtt, felkészületlenül, váratlanul születhet gyereked. Nagy öröm a várt gyerek. Kétségbeejtõ, ha nincsenek a szülõk felkészülve rá. Ne akard azt a kis életet elrontani! Ezután elmondta, hogy lehet felkészülni, hogy ha nem akarom, ne is legyen gyerekem. Ezt most nektek nem mondom el, csak majd ötödikes korotokban.

A másik három kérdésre együtt válaszolok.
Talán ötödikes lehettem, amikor egy nyolcadikos fiú levelet küldött nekem.

Csinos, magas szõke fiú volt, tetszett nekem is. A levelet egy osztálytársamnak adta oda a szünetben, hogy juttassa el hozzám. Egy másik lakótelepen laktunk akkor, a város másik végén. Az osztálytársam elvesztette a levelet a folyosón, és  az egyik tanár bácsi találta meg. Ott helyben felolvasta a szünetben, hangosan. A nevemet nem írta a fiú, talán nem is tudta, de rájöttem, hogy nekem szól. A többiek ezt nem tudták, csak azt, hogy a felolvasás nagyon csúnya dolog volt. Eldöntöttük, hogy nem szólunk hozzá a hivatalos témákon kívül, amíg bocsánatot nem kér. Nem köszöntünk, ha a folyosón találkoztunk vele, ha kihívott felelni, elmondtuk, amit tudtunk és slussz. Más tanárok kérdezõsködtek, mi történt, elmondtuk nekik. Attól kezdve õk sem beszéltek vele. Egy hét múlva a nagyszünetben hangosan bocsánatot kért. Utána már beszéltünk vele, köszöntünk neki, mégsem akart ott maradni, kilépett, és nem is tanárként dolgozott tovább. A végén még meg is sajnáltam. Hát ennyi.

Rozi megkérdezte Katit: Van még egy újságlapod?
- Persze! - és már tette is fel a falra, a másik helyére Kati.

- Akkor most azt írjuk fel, mit csináljunk a tanító néni ügyében! - mondta a többieknek Rozi

A hosszú hallgatásból felocsúdó kislányok elkezdtek ötleteket mondani:

Ne szóljunk hozzá
Szóljunk a többieknek is
Mondjuk meg a dirinek
Kölcsön kenyér visszajár
Tudjátok, a tornatanár!
Csípjük el a levelüket
Hirdessük õket!
Szíveket mindenhova

Ez, bizony, csak 8 ötlet volt, de benne volt a közösen választott megoldás, az utolsó. És másnap feltûntek a szívek mindenfelé az iskolában bennük Éva néni - Józsi bácsi. Józsi bácsi csapkodott, leselkedett, büntetett. A tanító néni meg settenkedett, meghúzta magát. És egy hét múlva az igazgató bácsi behívta Rozit és hosszan elbeszélgetett vele, majd átadott neki egy levelet. A levelet Rozi felolvasta az osztályban:

Kedves Rozi! Kedves III.b osztályos gyerekek!

Nehéz napokat okoztatok nekünk, de rájöttünk hogy igazatok van. A magánügy, magánügy, nem tartozik másra. Nem volt szép tõlem, hogy felolvastam azt a levelet elõttetek. Megértettem, hogy a gyereknek is lehet önérzete, azt sem szabad megbántani. Csúnya dolgot mûveltem, lehet, hogy nem szabadna tovább tanítanom. A döntést Rátok bízom. Ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérek Tõletek, elsõsorban Tõled, Rozi, mert  Te voltál a legbátrabb, és kiálltál az igazad mellett. Én pedig, ha már korábban hibáztam is, megérthettem volna abból, amit mondtál, hogy helytelenül cselekedtem. Most utólag másodsorban bocsánatot kérek Pötyitõl is. Õ nem tehet róla, hogy neki levelet ír egy fiú, és ezt az órán akarja eljuttatni hozzá. De harmadsorban bocsánatot kérek Tomitól is, mert az õ titkosnak szánt érzéseit, szavait tártam az osztály elé. Végül kijelentem, hogy tisztelem az egész osztályt, amiért egységesen kiállt az igazság mellett. Hajlandó vagyok Veletek megbeszélni ezentúl mindent, ami nem sérti senki legbensõbb érzéseit. De ismétlem, a döntést Rátok bízom.

Éva néni
Egyetértek:    Józsi bácsi
Amit Rozi az igazgató bácsival beszélgetett, az külön fejezetet igényel.
A tartalom-jegyzékhez