Rozi letette a
kagylót, és megköszönte a
kultúrházi néninek, hogy megengedte a
telefonálást. Kiment az
elõtérbe, Pötyihez.
-
Felhívtam anyuékat. Azt mondta, ne nagyon
éljem bele magam a gyulai
kirándulásba. Beszéljük meg,
hogy kit akarunk látni, hallani, és, hogy
kik akarnak minket látni és hallani. Szerinted
mire gondolt?
-
Tudod, hogy én vagyok a
Költségfelelõs. Itt most
összegyûlt 240 ezer
forint. 80 kazettát rendeltek, és a
felét, az 500
forintokat szó nélkül
kifizették. Az üzleti életben a
valamit
valamiért mondás járja.
Eléggé
felkevertük a vizet, hogy ennyit vegyenek, rendeljenek,
többet is
várhatnak érte. Nem csak a kazettákat,
hanem a
másfajta gondolkodást is
meg szeretnék érteni. Nézd meg,
Éva
nénit azóta is hogy kijöttetek a
terembõl körbefogják,
faggatják.
Én
itt kint vagyok, mindent látok. Az
elõadások alatt látok 2-3
tanárt
beszélgetni minden sarokban. Sokan nem
bírják az egy helyben ülést
sokáig. De itt azt hiszem, hogy
tárgyalások folynak, amire sem az
elõadás, sem a bemutató nem alkalmas.
- Jó,
értem. A gyerekek itt vannak még?
- Igen.
- Akkor bemegyek
hozzájuk. - döntötte el Rozi.
Már ott is volt a
gyerekek terménél, benyitott.
- Sziasztok,
csókolom!
-
Szia, már vártunk. - mondta Jutka, a nagy,
szemüveges lány. - Érdekelne
a véleményed a bemutatóról,
elmesélnénk az
énekbemutatót. És meg
kellene beszélnünk a holnapi napot. Meg a
továbbiakat is.
- Jó, mivel
kezdjük?
- A bemutatótokkal.
-
Az a tiétek volt, teljesen. Nekem nagyon tetszett.
Különösen a négyes.
Tényleg csak annyit
ért a szereplés?
-
Tényleg. Lehetett volna több szereplõ,
hordár,
taxis, vámos, de nagyon
elhúzódott volna. A szavak jó
része
hozzájuk kapcsolódott volna.
Komolyan kellett vennünk, mert nem tudhattuk, nincs-e
a 100
tanár
között olyan, aki tudja, hogy mit
mondhatnánk, ha
minden szót használni
akarnánk. Az, hogy Éva néni nem tud
angolul,
kevés a linkeléshez.
Tényleg csak négyest ért a
szereplésünk. A másik, hogy
tényleg
élveztük
az órát. Ez csodálatos volt. Be
akarjuk
nálunk is vezetni.
- Ha jól
értem, ez lenne a "továbbiak", ugye?
-
Igen. A második, az énekbemutató.
Zolit
hívta ki - mutatott a szõke kisfiúra.
- A
tátogást egyedül õ
csinálta.
-
Majd én folytatom, te nem voltál ott. -
szólt közbe Zoli. - Tényleg
rohadt volt egyedül kint állni. Nem vagyok az
énekben világsztár.
Kicsit féltem, mert tudtam ugyan az
összeesküvésrõl, de
láttam, milyen
szigorú a tanárnõ.
Féltem,
hogy a többiek nem mernek beszállni.
-
Szerencsénk volt. - mondta egy kislány. A "We are
the World" -öt
mindnyájan ismertük. Mivel angolt tanulunk, a
szöveget is tudtuk. Ezt
énekelte Hofi is, igaz magyarul, kicsúfolva. Nagy
sláger. Elõször csak
a ritmust vettük át, majd a refrént
énekeltük együtt,
késõbb már a
szólókat más-más
híres énekest utánozva. Az
igazi az volt, amikor a
tanárvendégek is elkezdték. Valahogy
magától is jött. Lehet, ha nem
beszéltük volna meg, akkor is elkezdjük.
-
A kitaláltató bácsival
viszont ráfáztunk. Ha mindig õ
kérdez, nem
lehet belekötni, és õ nem egy-egy
gyereket kérdezte, hanem mindig az
egész csoportot.
- Igen errõl
már beszélgettünk. - mondta Rozi. Nézzük a
holnapot!
Mi lesz holnap?
-
Új gyerekek jönnek, más
iskolákból. - válaszolt Jutka. Arra
gondoltunk,
hogy Zoli, meg én bejövünk reggel is, meg
délben is, betesszük a
videót, és elmeséljük, hogy
mi volt ma. A programot tudjuk, fel tudnak
készülni, ha akarnak. Azért
jó volna, ha te, vagy Pötyi is
meglátogatnátok õket.
-
Volt olyan elképzelésünk, hogy holnap
átmegyünk Gyulára. Már nem
vagyok benne olyan
biztos, hogy megtehetjük.
- Lebeszéltek
róla? - kérdezte Zoli. - Vagy
kötelezõ itt maradni?
-
Anyukámmal, és Pötyivel beszéltem az
elõbb. Mindketten arra
gyanakodnak, hogy nem ússzuk meg ennyivel. Mindenesetre
holnap reggel
találkozunk kettõtökkel, meg az
újakkal. Jöhet a továbbiak.
-
Megkérdeztük Józsi bácsit,
hogy, ha az
igazgató nénink megkéri,
elvállalna-e egy tábort velünk. Azt
mondta,
örömmel. Innen
Békéscsabától 15-16
kilóméterre van Doboz. Mellette egy
erdõ,
mifelénk
a Kõrös folyó,
gyönyörû szép
vidék. Ott szoktunk táborozni.
Szívesen
elhívnánk a ti osztályotokat is
akkorra, amikor
Józsi bácsi jön. Majd
megkérdezem az igazgató nénit, hogy
lenne-e
rá pénz.
- Hely lenne úgy
20-25 fõnek? - kérdezte Rozi.
-
Az nem gond, csak az étkezés kerül
sokba. Napi 1000 forint. - mondta
Jutka. - Egy kisvendéglõben szoktunk enni. Nem
rossz a kaja.
-
Most, a kazettákért bejött 200
ezer forint, egyelõre 80-ra kaptunk
megrendelést, készpénzben van 240 ezer
forintunk. És az egész
osztályé.
Ha tetszik nekik az ötlet, ki tudjuk fizetni. Mikor
csinálnánk a
tábort? A legjobb július
végén, vagy augusztus elején lenne.
Akkor lesz, július
28-tól augusztus 6-ig. mondta Zoli.
- Jó,
megbeszéljük! Kivel tudjuk tartani a kapcsolatot?
-
Velem. - mondta Jutka. Én vagyok a rendezõ. - A
címem,
telefonszámom, reggelre felírom, és
kérem a
tiédet is.
-
Oké. Most mennem kell, hogy Éva
nénivel tudjunk az
állófogadás elõtt
beszélni. Sziasztok,
és köszönöm a
segítséget.
- Mi
köszönjük az élvezetet! Szia!
