Mi történt az elõtérben? A bemutató nagyon jól sikerült. Az igazgató bácsi által elfogadott hatezer forintot mindenki átvette. A megrendelt rajzokat kiakasztották az üvegfalra, és sokan rendeltek azokból. Másképp nem is tudtak volna 473 megrendelést szerezni. A családok fele rendelt egy tálat. Volt, aki többet is. Balázs nem rajzolt. Figyelt és tanult. Józsi mellé Pali is beállt a futárszolgálatba az iroda és az elõtér között. Ildi vette át Bori vevõitõl, Melinda Kolompár bácsiéitõl az elõlegeket. A rendelés egyben átvételi elismervény is volt. A végén kilencezer forint híján másfél millió forint gyûlt össze. Persze, ahogy szaporodtak a megrendelések, úgy tolódott egyre hátrébb a szállítási határidõ. Azért karácsonyig minden rendelést teljesíteni fognak.

Az elõtér zsúfolt volt, valahogy a gyerekeknek nem akaródzott hazamenni. A nyolcadikosok nem voltak képesek végleg elszakadni a sulitól, féltek, hogy ha kilépnek az utcára, már nem jöhetnek vissza. A szülõkkel hazaküldték a virágokat, maguk pedig megpróbáltak találkozni a tömegben azokkal, akik akár egy-egy verekedés, akár valamilyen kellemes élmény, közös csíny során együtt voltak velük a nyolc év alatt. A kisebbek is beleéreztek ebbe a hangulatba, õk is el akartak búcsúzni személyesen is a végleg távozóktól. 

Tehát a tömeg egyfolytában kavargott, nyüzsgött. Az alsósok elkezdték utánozni a ballagókat, az osztályok láncba álltak, és többször végigkígyóztak a tömegen. A KAPTÁR-ok  a bemutató környékén voltak, mesélték az élményeiket, gyönyörködtek a rajzokban, szedték le a tálakat. Piri és Bori beszélgetett a sarokban. A flipchartokat már visszavitték, csak Jenõ bácsi székét és az asztalt nem tudták kivinni. Jenõ bácsi gyönyörködve nézte a nyüzsgõ tömeget, és Egyszer csak elkezdett az asztal lapján dobolni. A két cigány kislány felfigyelt rá, és beindult a lábuk. Elõször csak helyben elkezdtek a ritmusra lépkedni. A cipõjük kopogása felkeltette a közelükben állók figyelmét, és ahogy tágult körülöttük a kör, úgy vált egyre szélesebbé a lépés, nõtt igazi cigánytánccá a topogás. A kialakult körhöz odafurakodott két fiú, akik körbetáncolták a két kislányt. Valaki hozzáfért a bõröndhöz, és a ritmust átvéve mélyebb hangon kiegészítette Jenõ bácsi dobolását. Az egyik nyolcadikos fiú elkérte barátja ballagási kitûzõjét, és a lépcsõ korlátján két kitûzõvel vert megint újabb hangmagasságban fergeteges ritmust. A cigány gyerekek nem bírták tovább. Már vagy harmincan járták a kopogós táncot az egyre bõvülõ körben. Ugrások, guggolások, forgások, pörgetések, tapsok, kopogások. A zene, a tánc ragadós volt. Fõleg a taps ébresztette rá a többséget arra, hogy mindenki képes bekapcsolódni a mûsorba. Egyszer csak Piribõl kiszakadt egy kacskaringós kiáltás, és a két kislány énekelni kezdett. A fiúk kontrázása szinte azonnal csatlakozott hozzá. A többség ilyet még nem látott, hallott. Egészen más volt ez, mint a színpadi megtervezett lépésrendû, zenekarral kísért cigányzene. Ez fergeteges, magával ragadó volt. Az egész tömeg hullámzott, topogott, vagy legalább is tapsolt. Felröppentek kis reppes versikék:

"De szeretek táncolni - csak késõbb megyek nyaralni!"

"Jó dolog a cigányoknál a tánc és a szép díszes tál"

Ezeket kiegészítették egy-egy "Ijjujuju-ju-ju!" val.

Egyszer csak kivált a nézõk közül egy körülbelül harminc fõs csoport, és elkezdett ír táncot járni. Két kör alakult ki a két táncos csoport körül. Sokan felmentek a lépcsõre, hogy felülrõl mindkettõ látványosságot élvezhessék. Megszaporodott a csõkorláton ritmust verõk száma is. Mindenki részvett a produkcióban, ha másképp nem, tapssal, kopogással. Néhányan megpróbáltak híres rap-szövegeket hadarni, de most valahogy nem tudtak érvényesülni. A cigány és az ír táncok mellett nem lehettek versenytársak. Viszont a két csoport tánca összekapcsolódott, felelgetõs lett. Az "írek" kopogtak egy sorozatot, a cigányok válaszoltak rá. A ritmusadók, az asztal, a bõrönd, a lépcsõkorlát hangja alkalmas alap volt mindkettõnek. A kicsik, az elsõs-másodikosok páros lábbal ugráltak, körbe forgatták egymást. A nagyok, a nyolcadikosok brékeltek, vagy diszkó-tánccal próbálkoztak. A tanárok az igazgató bácsival együtt az iroda felõli sarokban élvezték a látványt, a gyerekek szórakozását. Már közeledett a 8 óra, amikor be kell zárni az épületet, de nem volt szívük félbeszakítani a bulit. Végül a biztonsági õr bácsi felfurakodott a lépcsõre, és onnan verselte:

"Az épületet be kell zárni - ideje már haza menni

Köszönjük a szórakozást - és kívánunk szép nyaralást"

Az egész gyerektársaság egyszerre ordította, hogy

"Ijjujuju-ju-jú!"

Ezután a zene elhalt, a gyerekek búcsúzkodni kezdtek egymástól. A kintrekedt, vagy visszajött szülõk betódultak, és hangosan szólongatták kedvenc csemetéiket, hogy itt az ideje a hazamenetelnek.