Rozit a folyosón elkapta Éva néni. Szavaztatok újra az osztályzat ügyében?

- Nem, nem jutott rá idõ. - válaszolt Rozi. - De nem is hiszem, hogy ez baj. Andi és Pötyi majd kijavítja legközelebb. Az osztályt most sokkal jobban izgatja az énekóra. Akkor, átgondolva így döntöttek. Jó, hogy tudnak Éva néni változtatásáról, legközelebb nem fogják olyan simán elfogadni.

- Akkor nekem is jobban meg kell gondolnom, hogy jól adom-e a szavazatom. - mormolta a tanító néni. No, gyerünk be az osztályba!
- Gyerekek, én már nem lepõdöm meg semmin. - kezdte Éva néni Mire készültök?

- Szeretnénk mi hárman felelni! - szólalt meg Józsi, és Julcsi, Vera is felállt.

- Hadd nézzem meg a naplót! - kérte a tanító néni. - Igen, ti kerültetek volna amúgy is sorra. És, mit fogtok elõadni nekünk?
- Jancsi és Panni megtanított minket kánonban énekelni a "Kis kece lányom"-at. - mondta bátran Julcsi.
- Kánonban?! Az majd csak negyedikben jön! - Éva néni nem tudta visszafojtani meglepõdését, de hamar összeszedte magát. - No, halljuk azt a kánont.
- Vezényelhetne Panni? - kérdezte Vera félénken, - Még nagyon új nekünk ez az egyszerre éneklés.
- Persze, csináljátok, nagyon kíváncsi vagyok rá! - mosolygott Éva néni.

A három gyerek sorba állt, két szélen a két kislány, középen Józsi. Panni eléjük állt, és egy vonalzóval rámutatott Józsira. A fiú elkezdte a dalt. A második sor elején Panni Julcsira mutatott, aki elõlrõl kezdte. Amikor õ is elért a második sorig, elkezdte Vera is. Amikor Józsi harmadszor is elénekelte a dalocskát, Julcsi az elsõ "mátkámasszony"-t énekelte, Vera pedig a "kezébe vagyon"-t. Panni egy karikát rajzolt a vonalzóval, és a három gyerek elnyújtotta az utolsó hangot. Amikor a vonalzó befejezte a kört, egyszerre elhallgattak.

Az osztály elkezdett tapsolni, és Éva néni velük tapsolt. Panni intett a vonalzóval, és mind a négyen meghajoltak.

A tanító néni csendet intett. - Akkor most osztályozzunk! Egy, kettõ, hááárom.
Mindenki ötöt mutatott. Éva néni is.

- Tehát a döntés ötös, nincs mit szétosztani. - Szólalt meg újra.

- De nekem volna egy javaslatom. Osztályozzuk Jancsi és Panni munkáját is! Aki egyetért, szavazzon: Egy, kettõ, hááárom. Mindenki szavazott, kivéve a két érdekeltet, és ötöst mutatott.

- Rendben van, beírom az öt ötöst, de volna pár kérdésem -  szólt a tanító néni.

- Hogy jutott eszetekbe a közös éneklés? Ki válaszol? Rozi?
- Nem, ha lehet, én! - állt fel Tomi. -  Néhányan az osztályból a felelésrõl beszélgettünk. Nagyon rossz egyedül kint állni a táblánál. A lábam remeg, amit tudtam, azt is elfelejtem, egy lakatlan szigeten érzem magam. Szeretnénk kipróbálni minden tantárgynál a közös felelést, vagyis szereplést. Szerintünk a felelés nem azért van, hogy kínlódjunk, hanem, hogy bemutassuk, mit tudunk. Ha ez közösen történik, egyszerre több gyerekre is sor kerülhet, és jó játék közben, nem idegeskedve. Most nem remeg a lábam, pedig egyedül beszélek, de arról, amit érzek, gondolok, tudok. Megtanultam beszélni, pedig nem voltam benne eddig egyik szereplésben sem.

- Igazatok van, tényleg jobb ez a szereplés, ki fogjuk más tantárgyban is próbálni.

Másik kérdésem: Józsiék jelentkeztek a szereplésre. Igaz, hogy ideje volt, hogy feleljenek, de mégis, ezentúl ti akarjátok eldönteni, hogy ki kerüljön sorra?

- Én felelnék! - jelentkezett Józsi. - Nem volt ez véletlen, hogy mi jelentkeztünk. Mert mi is tudjuk, hogy állunk, hány jegyünk van, kinek kell javítania. Az osztályzatok benne vannak az intõkönyvben is. De tényleg csak izgulunk, hogy mikor csap le a végzet. Ha felkészülünk rá, azt tudjuk elõadni, amit tényleg tudunk.

- Akkor ezentúl mindig ötösök lesznek?

Rozi szólt közbe: - Én azt hiszem, hogy ez csak most, az elején lesz így, amíg szokatlan, új a dolog. Még a korábbi feleléshez hasonlítunk. Ha ez lesz továbbra is, már észreveszünk különbségeket. Amikor a közös szereplés osztályzatát szétosztjuk, - mivel mi, szereplõk tudjuk, mikor kellett a másikat kisegíteni - már adunk más-más jegyet, és ebben megegyezünk. Andi sem tiltakozott a hármas ellen, mert õ szerepelt a legkevesebbet.

- De mi volt ez az elõkészület Jancsiékkal? Ez súgás! - mondta Éva néni.

- Hadd mondjam én! - jelentkezett Panni. - Tényleg súgás, de részben súgás eddig is volt, csak azért egyes járt, esetleg rossz volt, zavarta a felelést. Részben nekem, a súgónak nagyon tanulságos volt, kipróbálhattam magam olyan helyzetben, amit szolfézson tanultam, de nem gyakorolhattam. És ezt becsületesen Julcsi be is jelentette, hogy mi Jancsival készítettük fel õket. A vezénylés óriási élmény volt.

Oszi jelentkezett: - Hadd tegyem hozzá, hogy nekünk, akik valamit jobban, mélyebben tudunk, mint a többiek, nagyon hasznos, ha felkészítés - súgás - közben jobban bele kell gondolnunk az anyagba. Ez nem bemagoltatás, mert a másik szereplõrõl nem tudom, mit fog mondani. Itt meg kell érttetnem vele, hogy mirõl van szó, és közben én még jobban megértem. Viszont az nem volt jó, hogy Panni és Jancsi is kapott osztályzatot. A tudás önmagában nyereség, ötösünk  - nekünk, súgóknak - úgyis van elég.

- A felelõt mindenki sajnálja, ezért próbál súgni. - szólt közbe Jancsi - De, ahogy Tomi mondta, neki az a zavaró, hogy egyedül van kint, lámpaláza van. A nagy segítési igényben jönnek jó és rossz súgások is. Mióta világ a világ, a felelõknek súgtak. Akkor próbáljuk meg ezt elõre, a legjobbakkal, akik vállalják, és szintén tanulnak belõle, ahogy Oszi mondta.

- Az órának lassan vége, és nem vettünk új anyagot. - mondta aggódva a tanító néni. - Nem baj, ezek a beszélgetések hasznosak voltak, késõbb már nem lesz rájuk szükség. Vége az órának, kimehettek. És köszönöm, hogy ilyen jól elmagyaráztátok nekem a dolgokat.

Senki sem vette észre, ahogy az igazgató bácsi mosolyogva kiosont az ajtón.