Megint eltelt 2 hét, megint lehet lovagolni és meglátogatni a sárkányokat. Sõt, ma van a nagy ünnepség Rozi tiszteletére. Rozi különösen kiöltözött, felvette az ünneplõ farmerjét és a Süsü, az egyfejû sárkány rajzfilmhõs képével díszített trikóját. Különös elképzelései voltak Rozinak az öltözködésrõl. Ebbe nem szólhatott bele senki, még Anyu sem. Ha készült valahová, kinyitotta a szekrényét, és erõsen a megcélzott helyre gondolt. Iskola, templom, játszótér, vendégség Tomiéknál, a sárkányok. És a megfelelõ ruhadarabok, szinte a kezéhez röpültek. Nem volt ez varázslat, egyszerûen  megjelent a hely képe Rozi szeme elõtt, és már tudta, milyen ruha lesz a legalkalmasabb. Tomiéknál tudta, hogy az unokatestvéreivel fog a kertben a földön csúszkálni, és ehhez készült, nem a tejszínes kakaóhoz.

Ennyit a divatról.

Szóval megérkezett Rozi az erdõ szélére Tündér (bér)lovacskájával együtt, szombaton, pont három órakor. A Hétfejû már várta, de most nem a tisztáson, hanem már a nagy tölgyfánál. (Türelmetlen lehetett, mert a fa egyik fele már kopasz volt, leette róla a leveleket.)

- Gyere már! Órák óta várunk! - mondta az egyik fej, mire a többiek pisszegni kezdtek, és az Ötödik kezdett el ünnepélyesen beszélni.

- Szerbusz Rozi! Örömmel üdvözlünk a Sárkányok Földjén. Kis partit rendeztünk tiszteletedre, reméljük, jól fogod érezni magad. Az Elsõ felkiáltott: Nézzétek, egy kis rokon van a trikóján! De aranyos! Milyen kár, hogy nyomorék, csak egy feje van!

- Miért? Köztetek is van 14 fejû is nem csak hétfejû. Miért ne lehetne egy olyan sárkány is, akinek egy feje van? - szólt vissza kicsit megsértõdve Rozi.
Az Ötödik kissé ferde szemmel nézett az Elsõre, kis lángnyelvet is megeresztett.
- Mit kötekedsz? Induljunk, a többiek várnak!

A Nagyréten Rozi nem tudta, hova kapja a szemét.
Középen egy óriási színpad volt, rajta éppen három hétfejû zenélt és énekelt. Az egyikük gitározott, a másik valami óriási kürtöt fújt az egyik szájával, a harmadik dobolt, a két kezével, de idõnként egy-egy fej is nekiütõdött egy cintányérnak, vagy egy nagy dobnak. A többi fej viszont énekelt. Nem úgy, ahogy énekórán Józsi, Julcsi és Vera, hanem egyszerre, csak magas, közepes és mély hangon. Nagyon szép volt, hat-hat fej énekelt egyformán, nem kiabálták túl egymást, és valahogy a különbözõ magasságú dallamok nem zavarták, hanem kiegészítették egymást. Mintha természetesen kapcsolódnának, így együtt volt szép.

Rozi elhatározta, hogy megkérdezi Jancsit és Pannit, hogy miért nem így tanították Józsiékat énekelni. Az is szép volt, de ez nagyon tetszett. Azután az jutott eszébe, hogy a hat-hat fej nem egy-egy sárkányhoz tartozott. Mert ugye, az elsõnél 1 fej a kürttel muzsikált, a másik 6 énekelt. A másodiknál mind a hét énekelt, miközben gitározott, a harmadiknál viszont 2 fej el volt foglalva a cintányérral, és a nagydobbal, és csak öt fej énekelt. És mégis, az egymás mellett lévõ 6-6 fej énekelt azonos dallamot. Tulajdonképpen nehéz volt a három testtel egyeztetni a 18 fejet, mert valahogy így dugták össze õket:

- Merci! - mondta csodálkozva Rozi.
- Á votre plaisir, Mademoiselle! - válaszolt franciául a Kettes fej.
- Ugyan már! - szerénykedett a Hármas.
- Mi az hogy autó? - kérdezte Hatos.
- Tehát például nem illik elolvasni mások levelét? - kérdezte Rozi.
- Így van. Ez az egyik legnagyobb illetlenség. - válaszolt a Kettes.
- Mi az, hogy kórus? - kérdezte a kislány.
- Akik együtt énekelnek. - válaszolt a Hetes. - Én tanítottam be õket.
- Mi ebben NEKED a csodálatos? - bámult a Hetes. - Hát, TE mondtad!
- Mit mondtam én?