Rozi csak
kapkodta a fejét.
A nagyszünetben a gyerekek
ordítoztak,ide-oda rohangáltak, senki sem
válaszolt a kérdésekre, mindenki
másról beszélt. Mint a
sárkány bácsi fejei,
gondolta, visszaemlékezve a szombati kalandjára.
Tényleg, azt mondta. a sárkánynak,
hogy már tudja, hogyan fogja megszüntetni az
iskolában a veszekedést. Mondani persze
könnyû volt, de mit csináljon egy ilyen
százfejû szörnyeteggel? Itt nem
kérdezték, itt egy a sok közül,
a kutya sem figyel rá. Rozi nem volt rossz
tanuló, de nem volt kitûnõ sem. Nem
tartozott egyik
csoporthoz sem, nem voltak igazi barátai. Szép
kislány volt, de ezért a
fiúktól õ félt, a
lányok
meg tõle tartottak.
Az egymással veszekedõ
csoportok viszont egy szempontból egyformák
voltak, csak fiúk, vagy csak lányok voltak
bennük. Rozi ezért elkezdett
sétálni a lánycsoportok
között, és figyelt.
Az egyik csoportban a
TV-mûsor ügyben beszéltek el
egymás
mellett. Valaki a késõesti horrorról,
a
másik az egyik színésznõ
legújabb barátjáról, a
harmadik Herkulesrõl, a negyedik az egyik
vetélkedõrõl
próbált beszélni. Rozi
továbbment, nem érdekelte egyik téma
sem.
A másik csoportban az elõzõ
óráról volt szó. Volt, aki
azon vihogott, hogy a tanító néni a
szék mellé ült, volt, aki az egyik
osztálytársuk makogásán
feleléskor, és az egyik lány a
szerelmespár elkobzott és felolvasott
levelén.
Rozi közelebb
ment, és
megkérdezte az utóbbit:
- Szerinted szép
dolog, hogy valaki felolvassa azt a levelet, amit az egyik
fiú írt egy lánynak?
- Úgy
kell nekik!
- És, ha a te leveledrõl lenne szó?
Egy
másik kislány elpirult: Hát
én kifutnék a világból
szégyenemben.
A harmadik is megszólalt: Ugyan,
kicsik vagyunk mi még ehhez!
Ezt mondd meg a
fiúknak! - szólt bele a negyedik. Itt
már alakul valami! - gondolta Rozi, és
továbbsétált.
A harmadik csoportban a
következõ óráról
volt
szó. A tanító néni
dolgozatírást ígért.
Mindenki a félelmérõl
beszélt. Az
egyik errõl, a másik arról.
Rozi figyelt, majd
egyszer csak megszólalt:
- Te, hát ezt
én értem!
A hirtelen beállt
csendben elkezdte magyarázni azt a
kérdést, amit a társa nem
értett. Ez ilyen egyszerû? Most már
világos.
És azt is el tudod
magyarázni, amit én nem értek? -
kérdezi egyikük. Miért, mi az?
Hát, hogy mit jelent, hogy nem
disznóláb? Ugyan, azt én is tudom,
mondta, akinek az elõbbRozimagyarázott.
- Te, aki az elõbb
még nem értetted? Mást nem
értettem, ezt igen! Na, akkor mondd el!
És
Rozimosolyogva
továbbment.
Tehát,
elég, ha egyvalaki hajlandó odafigyelni a
másikra, és utána már megy
a beszélgetés magától. De
ez nagyon érdekes volt, az elõbb. Az, aki
egyvalamit nem
tudott, a másikat tudta, és
ajánlkozott az
elmagyarázására. És
mennyire megváltozott! Büszke volt arra, hogy nem
csak kérni, adni is tud segítséget.
Ebbõl még lesz valami - gondolta és
sietett
vissza az osztályba, mert megszólalt a
csengõ.
