Egy órakor az osztály befejezte a játékot, és a busszal hazament. Rozi és anyukája elbúcsúztak, és elindultak az ellenkezõ irányba, a lókölcsönzõbe. Kivételes, elõre nem tervezett program volt ez, a múlt héten volt Rozi lovagolni, szokás szerint kéthetenként járt. A változtatást Rozi kérte, mert két hét múlva megy a tanító nénivel Békéscsabára, elõtte sok dolga lesz, és legközelebb három hét múlva tud csak találkozni Tündérrel, kedvenc pónilovacskájával. Anyu meg örült, hogy kislánya nagy sikereit meg tudja valahogy jutalmazni. Telefonon már megbeszélte János bácsival, hogy Tündér szabad lesz, és azért ment el a kirándulásra, mert a Róka-hegytõl gyalog eljuthattak a lókölcsönzõhöz. Minden innentõl a szokásos módon ment, félóra múlva már Tündér a megszokott úton vitte Rozit a Sárkányok Földje felé. Rozi attól félt, hogy Barát nem fogja a szokott tisztáson várni, hiszen nem beszélték meg elõre ezt a napot. Barát nem volt ott. Rozi mégis látott a tisztáson egy sárkányt, akiben Fást ismerte fel. Tõle kapta a partin azt a fa kiskanalat, amit azóta is, mint kedves emléket  hordott magával a tolltartójában. Fás szomorúan üldögélt, amikor a kislány odalovagolt hozzá.

- Szia Fás! Mi baj van? Miért ülsz itt egyedül?
- Szia Rozi, de jó hogy látlak. Éppen rád vártam, ezért jöttem ide.
- De hát nem is terveztük mára, hogy jövök! Mibõl gondoltad, hogy ma találkozunk?

- Megsúgok egy titkot. Minden sárkánynak 100 évenként egyszer van lehetõsége valakit idekívánni. Miért, mit gondolsz? A királylányok, a királyfik maguktól jönnek? Dehogy! Idekívánjuk õket, mikor már nagyon unatkozunk. Én most kívántalak ide, mert nagy szükségem van rád.

Hát, nem igazán értem, hogy kapcsolódott a Róka-hegyi kirándulás, és anyukám döntése a te idekívánásodhoz.
- Azt hiszed, hogy csak neked van csodaórád? De térjünk a lényegre! Szükségem van a segítségedre!
- Nem tudom, mit gondoltok rólam, én mindig csak kérdezek, csodálkozom rajtatok. De látom, hogy változik az életetek, örülök neki. De neked miért kell a segítségem? Ha egyáltalán van nekem olyanom.

- Emlékszel a kanaladra, amit faragtam neked?
- Persze, mindig magamnál hordom. Adjam vissza?
- Dehogy! Csak arról van szó, hogy megtetszett a többieknek, és most mindenki szeretne egy kanalat magának. Képzeld el vagyunk vagy kétszázan még szerencse, hogy nem szájanként hanem csak testenként kérnek egyet-egyet.

- Mit akarnak vele csinálni? Tudtommal nem fõztök magatoknak leves, hogy kanálra legyen szükségetek!

- Nem emlékszel, hogy mire használtad te a kanalat?
- Azt hiszem, hogy mézet tettem a málnára, és azzal ettem.
- Hát, ez az! Mindenki kedvet kapott a mézre. A méhek meg, ha benyúlunk az odúba, megcsípnek. Hát ezért kellene a kanál.
- A méz kiszedéséhez?
- Igen. És most kétszáz kanalat kellene csinálnom.
- És ez miért baj?
- Gondold el, mekkora vagy te, és mekkorák mi! Mekkora kanál kellett neked, és mekkora kellene nekünk.
- Hát, legalább 2 méter kellene.
- Bizony. Képzeld el, egy kanál, egy fa.
- Ki kellene irtani az erdõt?  Azt nem lehet!  Akkor felfedeznének titeket! Nem lennétek többé biztonságban!

- Akkor most már érted, miért kívántalak ide!
- Csak azt nem értem, hogy miben tudnék én segíteni. Nem értek a faültetéshez, és még kés sem lehet a kezemben. Kicsi vagyok hozzá.
- Azt kérdezted, mit akarnak vele csinálni? Lehet, hogy ez a segítség.
- Nem értem. Mi ebben a segítség?

- Rozi, te mindig azzal segítettél, hogy kérdeztél! Muszáj kitalálnunk más megoldást. A kérdésed jó kiindulás ehhez. Ebbõl sok minden lehet. Csak mások is kellenének hozzá. Én csak a fához értek. Kiket hívjunk a körbe? Emlékszel a körökre?
-  Persze, még nevet is adtunk nekik.
- Itt nálunk, három hete?
- Nem, az iskolában. az a nevük, hogy KAPTÁR.
- Miért éppen KAPTÁR?
- Egyrészt, mert a méhek nagyon jól szervezett nép. Másrész, mert minden betûhöz egy különleges ember tartozik.
- Magyarázd meg, mert nem értem.
- Jó. 
K, mint Keresõ,
A, mint Alkotó,
P, mint Pontosító,
T, mint  Tevékenykedõ,
Á, mint Árusító,
R, mint Rendezõ.

A kezdõbetûk együtt, KAPTÁR.

 - Jó, jó, ez egy jó játék, de kiket hívjak ide?
 - Kellene, aki ismeri a hozzávalókat. Még csak azt tudjuk, hogy a fa nem jó. Ki ismeri a környéket, hogy hol mi található?
- Szerintem Apó ismer mindent és sokat tapasztalt.
- Oké, Apó Keresõ.
- Alkotó kellene, aki ki tudja találni, hogy mit hogyan lehet megcsinálni. Tudod általában ez nem ugyanaz aki meg is tudja csinálni, inkább ötletei vannak. És segíteni akar, ezért képes és hajlandó gondolkodni. Én Barátot választanám.
- Mi az, hogy Pontosító?
- Van, amibõl kevés van, például fa, amit választunk, abból 200 darabra elégnek kell lennie, ehhez tudni kell, hogy mibõl mennyi kell, számolni kell tudni, hogy minél kevesebbet kelljen dolgozni, erõlködni, cipelni.
- Ez pontosan Tanító! Mintha róla mintáztad volna.
- Tevékenykedõ az, aki meg tudja csinálni. Idáig még csak egy sárkány csinált kanalat, az te voltál. Tehát, te kellesz.
- És milyen az, Árusító?
- Aki tudja, hogy a többiek mit szeretnének. Ha nem tudja, megkérdezi.
- Nekem két név is eszembe jutott. Pincér, és Mézes. Az egyikük a többieket, bennünket szeret - ahogy õ mondja - kiszolgálni, a másik a mézrõl tud mindent. Már csak a Rendezõ van hátra, és kész a KAPTÁR.

- Otthon én vagyok a Rendezõ. Tudod, egy kicsit lusta vagyok, és szeretem, ha szépen, maguktól mennek a dolgok. Ezért még gondolkodni is hajlandó vagyok. És az össze-vissza, idõrabló csacsogást nem szeretem. Az a jó, ha gyorsan elintézzük a dolgunkat.
- Tehát, akkor hívom  Apót, Tanítót, Barátot,  Pincért és Mézest. Jó lesz itt?

- Mondd Fás! Megvan még az asztal, ahol ettünk? És az én kisasztalom?
- Persze. Bár gondoltam rá, hogy esetleg a nagy asztalból is lehetne 10-15 kanalat faragni,  de nem lennének elég mélyek, öblösek. Ez már az elején úgy elkeserített, hogy akkor kezdtelek idekívánni.
- Induljunk a nagyrétre, de közben mondd el, ez mikor volt!
- Tegnapelõtt, csütörtökön.
- És ez hogy mûködik?
- Történt valami aznap?
- A tanító néni vídeófelvételt csinált az egyik óráról.
- Melyikrõl?
- Az utolsõ elõttirõl a környezetrõl.
- Én egy órával a déli harangszó elõtt gondoltam rád.
- Tehát, a felvételt te csináltad.
- Igen, valószínû. Mi nem tudjuk, hogy mi, de a kívánáskor történik valami, ami miatt rövidesen megtörténik, amit kívánunk. Téged a felvétel hozott ide. Nem tudom, mi az, de mondd meg neki, hogy köszönöm.

- Majd egyszer elmondom, most megérkeztünk, és jó volna, ha gyorsan össze tudnánk jönni. Tudod, kevés idõm van.