-
Én azzal kezdeném, - mondta Piri, aki
szintén kiment a kör közepére,
- amit Éva néni mondott, hogy
cigány-magyar viszony. Ezt már sokszor hallottam,
csak nem értem. Én magyarul beszélek,
itt élek Magyarországon, apukámnak,
anyukámnak magyar személyije van,
három éve õket is
hívták,
hogy szavazzanak. Itt élünk, a
nagyapámék is itt éltek, mi is
magyarok vagyunk. Mégis van
ellenségeskedés. Éva néni
egy mondást említett: " Nem szokta
cigány a szántást!" Kisebb koromban
falun éltünk. Én sem láttam
cigányt szántani. Miért nem? Mert nem
szoktunk hozzá? Lusták vagyunk? Ez nem igaz. De
olyan nagyobb földet, amit nem lehet felásni, csak
szántani, sem láttam,
cigányokét. Nekünk sem volt
földünk, pedig anyám szerette a kis
konyhakertünket, gyönyörû
paradicsom,
paprika, krumpli termett benne. Apám azt mondta,
nekünk nem adnak el földet. Még, ha
pénzünk van rá, akkor sem.
Miért? Mert cigányok vagyunk. Nem
értünk hozzá, elhanyagoljuk,
és ellepik a kártevõk, amik majd
átmennek a parasztok földjeire is. De ez van itt
Pesten is. Tízen lakunk egy
háromszobás lakásban. Nagyobbat nem
vehettünk, mert az már nem a lakótelepen
van, ott a szomszédok tiltakoztak. Pedig akkor
még lett volna rá pénzünk.
Sokat beszéltem, ti jöttök.
-
Itt is
tiltakoznak! - mondta Laci. - Apám nem érti, hogy
lehetett beengedni ide a cigányokat. Hogy a magyar embernek
itt már élni sem lehet. Hogy azért
munkanélküli, mert a cigány
olcsóbban elvállalja a munkát.
- Laci! A ti
nevetek Petrovics ugye? - kérdezte Oszi. - Mennyivel vagytok
magyarabbak, mint Orsósék? Az orsó
régi magyar fonószerszám,
láttam a Néprajzi Múzeumban. A
Petrovics azt jelenti, Péter fia - oroszul.
-
De az
érdekes, miért vállalja el a
cigány olcsóbban a munkát. -
szólt közbe Ági. - Piri igaz ez?
-
Igaz. Mert
nagyon kell a pénz. Tízen vagyunk, a nyolc gyerek
közül én vagyok a legnagyobb.
Anyukámnak muszáj a kicsikkel lenni, nem
dolgozhat. Állandó munka nincs, csak
egy-két napra való, Apukám
kénytelen elvállalni, még, ha csak
ezer forintot fizetnek is naponta.
-
És
a te apukád, Laci? Õ mennyiért menne
el ilyen
napi munkára? - folytatta Ági.
-
Háromezernél nem adja alább. - mondta
Laci.
- Az 20 napra,
60 ezer. Az sem sok.
-
Még
annyi sem, mert nem minden nap lehet dolgozni. Maga a rezsi van havi 25
ezer. és akkor még enni is kell valamit.
-
Hányan vagytok? - kérdezte Oszi.
-
Négyen a bátyámmal, meg apu
és anyu.
- Piri, ti
hogyan oldjátok meg ezerbõl?
- Kapjuk a
családi pótlékot, az havi 46 ezer
forint.
-
Igen ezt is
mondogatja az apám, hogy ti úgy szaporodtok, mint
a nyulak.
-
A
cigányok szeretik a gyerekeket. Ha meg akar
születni, szívesen várják.
Anyukám naponta legalább 60-70-szer megsimogat,
megpuszil.
-
Igen, errõl
én is hallottam. - mondta Oszi. Meg azt is, hogy, ha
intézetbe viszik a cigánygyereket, a
szülõk kilopják onnan, hogy
velük legyen.
- Ezt csak a
pótlék miatt csinálják! -
mondta Laci.
- Laci! Te
hány puszit kapsz naponta? - kérdezte Ági.
-
Sehányat, én már nagy vagyok!
- És
kisebb korodban?
- Akkor sem,
mert én fiú vagyok.
- Mondd,
szeretnek téged a szüleid?
- Biztos, csak
nem mutatják. A gyereket nem szabad
elkényeztetni. Keményen kell nevelni, mert az
élet is kemény lesz.
- Piri! Mit
mondanak errõl nálatok?
-
Nekünk mindent megengednek. Azt csinálhatunk, amit
akarunk. Ha jól, vagy jót csinálunk,
kapjuk a puszit, simogatást, ha rosszat, van, hogy
elõkerül a nadrágszíj is.
- Meg is vernek?
-
Ritkán, mert azért igyekszem nem rosszat
csinálni. De addig, amíg nem tudom
eldönteni, hogy valami jó, vagy rossz,
elõfordul
egy-egy pofon.
- Laci,
téged keményen nevelnek. Ez mit jelent?
-
Nálunk csak büntetés van, vagy
verés. Ha nem azt csinálom, amit mondanak, rossz
vagyok. Ha azt teszem, az természetes, azért nem
jár jutalom, dicséret. De a heti
zsebpénzt megkapom, ha nem voltam rossz.
- Mennyi a
zsebpénzed? - vette át a
kérdezést Oszi.
- Heti 100
Forint, és, ha ötöst kapok, még
egy százas.
- Piri,
neked adnak zsebpénzt?
- Nem, de, ha
kérek valamit, mert megkívántam,
megkapom.
- És
gyakran van ilyen, hogy megkívánsz valamit?
- Nagyon
ritkán, tudom, hogy nincs rá
pénzünk.
- És
a jó jegyekért kapsz valamit? -
érdeklõdött Ági.
-
Nem,
legfeljebb simogatást. De igazából nem
hiszik el, hogy ez tõlem függ. Nem én
döntöm el, mit tanulok, nem én
osztályozom magam. A tél
végéig legalábbis, ez így
is volt.
- Most mit
mondanak a tanulásodról?
-
Hogy sokat
fejlõdtem, látják, hogy szeretek
tanulni,
szerepelni, élvezem az iskolát.
- Laci,
nálatok mit mondanak?
-
Hogy ez
marhaság. Az élet adja fel a leckét,
nem magunk választunk. Nekem kell jól felelnem,
nem a csoportnak. Küzdeni kell, nem élvezkedni.
-
Gyerekek! -
szólt közbe Éva néni. - Oszi
és Ági csak kérdezett.
Lassan
vége az órának, én azt
javasolom, hogy õk foglalják össze, amit
megértettek a válaszokból.
-
Én
kezdeném, - mondta Oszi - Úgy látom,
hogy a két család között van
különbség. Az egyik a
szabadságra nevel, a másik a
szolgaságra. Pirit a saját
döntéseiért dicsérik, vagy
büntetik, Lacitól. mások
döntéseinek megfelelõ
végrehajtását
várják el. Ez nem nemzeti
kérdés. Egy régi Petrovics
írta a Farkasok dalá-ban:
Részünk
minden nyomor,
De szabadok
vagyunk.
Mégis
van talán észrevehetõ
különbség. Laci apja szerint a
cigányok betolakodók. Õk helybeliek. A
paraszt
nem adja el cigánynak a földjét, a
lakótelepi szegény nem örül a
beköltözõ cigánynak.
Talán a
legjobb szó, az "idegen" erre. Ha valaki új
helyre költözik, ott idegen lesz. A régebb
óta ottlakók félnek tõle,
mert nem
ismerik. Az új, meg azt mondja, meg kell élnem
nekem, meg a családomnak. Mindent meg kell ezért
tennem. Hogy ez lehet rossz az új szomszédoknak?
Kit érdekel? Nem ismerem õket, idegenek. Pirit
szeretjük. Személy szerint õ
már
nekünk nem idegen. Függetlenül
attól, hogy barna a bõre, és fekete a
haja.
Szép, valódi cigány csaj. A
többi cigányt nem ismerjük, és,
akit nem ismerünk, attól idegenkedünk.
- Most
én jövök, mert mindent elmondasz
helyettem. - szólt közbe Ági.
Én azt gondolom, hogy minden ember egy kicsit
más, mint a többi. Hogy nézne ki, ha
csupa iker lenne a földön. A dologban az a
probléma, hogy ezt nem mindenki fogja fel. Sokan mindenkit
magukhoz hasonlítanak, és, ha nem olyanok, mint
õ, akkor az szerintük nem
jó.
Én szerintem ez a másság jó
dolog. Csodálom a cigányok
szabadságát a zenében, a
táncban. Látom, nem csak Piri
elmondásából, azt a hallatlan
összetartást ami a családon
belül van. Az óriási szeretetet. Persze
ez is fõleg azért van, mert mindenhonnan
elkergetik õket,
gyorsan össze kell tudni gyûjteni a
családot. Tomi
elmesélte, milyen jó recepteket
ajánlott Piri az õ
anyukájának.
Jól fõznek a cigányok. Szeretnek
jót
enni. Ez a szeretet persze idegenben lehet veszélyes is,
errõl Oszi beszélt. A családra, a
mieinkre terjed
csak ki. A "büdös paraszt" nem
számít. Idegen a cigánynak.
Laci
apukája mindent pénzzel mér. A
cigány család nem a pénz miatt
sokgyerekes. Szereti a gyerekeit. Hogy ki mennyi napibért
kap, meg szerintem nem azon múlik elsõsorban, aki
megdolgozik érte, hanem azon, aki felfogadja, dolgoztatja.
Ha sok munka van, sok embert fogad fel, akár
drágábban is. Ha kevés a munka,
válogat. És van, aki nem vesz fel
cigányt, mert idegen, van, aki meg éppen
õket
keresi, mert olcsón vállalják,
és jól elvégzik a munkát.
Talán tényleg az lehetne a megoldás,
ha a cigányok megszûnnének idegenek
lenni.
Ha
abból élnének meg, ami az
értékes, a szép bennük. Ne
szoruljanak másokra, mert a szabadságukat
kockáztatják. Adjanak, szeretettel, azt, amit
képesek adni. És, ha meg tudják
szerettetni az értékeiket a helyiekkel, nem
lesznek többé idegenek, és lesz
tisztességes jövedelmük is. Csak eszembe
jutott Tomi
anyukájával kapcsolatban, hogy van
itt a lakótelepen hamburger, gyros, kínai
étel, de nincs Rácz Pali kedvence.
-
Tanító néni! Ugye
osztályozunk! - kérdezte Rozi.
- Persze!
Mennyire tudták átgondolni a
kérdést? Egy, kettõ,
hááárom!
-
Kihirdetem a végeredményt,
ötöst kaptatok. Ági! Akartok belsõ
szétosztást?
-
Mindjárt megbeszéljük! Laci szeretne
kevesebbet kapni.
- Na, mi lesz,
már? Mindjárt csöngetnek!
-
Sikerült meggyõznünk, egyenlõn
osztozunk.
- Jól
döntöttetek.
