Suli
után Tomi és Pötyi együtt
indultak haza. Régen nem sétáltak,
túl sok dolguk volt az utóbbi hetekben. Most sem
sétálni akartak, csak kihasználni az
idõt, amíg Tomiékhoz
érnek,
megbeszélni, ami mindkettõjüket
feszítette, utána dolgozni a
délelõtt
átmásolódott kazettákkal.
Pötyi kezdte: - Tudod,
azután, hogy a tanító
néni felolvasta a leveledet, néhány
nappal késõbb mi lányok az
osztályból
összejöttünk Ágiéknál. Katival ott
találkoztam elõször.
Megkérdeztük tõle, hogy mi ez a dolog a
fiúk és a lányok
között. Kati azt mondta el, amit
anyukájától hallott, amikor
nagylány lett. Egy része megragadt bennem: "
Meglátod a fiút, és úgy
érzed, villám csapott beléd. Remeg a
lábad, elpirulsz, bizsereg a szíved. Ha
hív, mész, mint egy
alvajáró." Ezt nevezik szerelemnek.
Azóta figyelem magam, és nem remeg a
lábam, nem pirulok el, nem bizsereg a szívem,
amikor meglátlak. Nagyon jó veled
találkozni, beszélgetni,
sétálni, de azt hiszem, hogy ez még
nem szerelem. Inkább talán
barátság.
Egy kicsit
lelassították a lépteiket, Tomi kicsit
zavartan megszólalt: Igen, én is ilyesmit akartam
mondani. Úgy látszik, árt nekem a TV.
Megnézek nagyobbaknak szóló filmeket
is, megpróbálom utánozni a
szereplõket. Lövöldözök,
verekszem,
szerelmest játszok. Butaság. Én sem
éreztem, érzem azokat, amiket mondtál.
Sõt, még bajt is hoztam rád azzal a
hülye levéllel. Akkor nagyon szégyelltem
magam. Kicsik vagyunk ehhez. Hogy mi lesz öt év
múlva, az más kérdés. Az
ismertetõ jeleket megjegyeztem. És azt hiszem,
verekedni sem
akarok többé.
- Akkor nem
haragszol? - kérdezte Pötyi.
- Dehogy,
tényleg én is errõl akartam veled
beszélni.
-
Tudod,
még kérdeznék valami. Ha nem akarsz,
nem válaszolsz rá. - mondta
bizonytalanul Pötyi.
- Csak rajta!
-
Éreztél már olyanokat, mint amiket
mondtam?
-
Nem.
Legfeljebb felelés elõtt. De amióta
szerepelünk, nem. Na siessünk, mert vár a
munka.
-
Azért ez érdekes, nem, ezeket a
munkákat szívesen csináljuk.
Anyukám szerint a munka idegesség,
fárasztó, kényszer. Bár, az
utóbbi idõben úgy látom,
hogy õ is
változott. Amióta szövetkezeti tag
lett Rozi
apukájáéknál, nagyon
élvezi. Most ott könyvel. Minden új
papírnak örül.
-
Akárcsak te. Ha kapsz egy nyugtát, hogy az
önkormányzat kifizetett ennyit, meg ennyit a
parlagfûért boldog vagy. Ha Oszi hozza a
számlát, hogy vett új
kazettákat, akkor is. Ezt nem is nagyon értem.
Hogy lehet örülni annak is, ha kiadás van?
-
Tudod, a
Költségfelelõsnek ritkán van
dolga,
és egyfolytában is. Mindig figyelem, hogy
hiányzik-e valami, kell-e valamihez pénz, hogyan
lehetne megoldani a problémát. Ugyanakkor
tényleg kifizetés, vagy bevétel
ritkán van. Miért
örülök a kifizetésnek? Mert az
mutatja, hogy megy a munka. Gondold el, tegnap kezdtük a
munkát. 5 másolat estig
elkészült, már este hozott Oszi 10
kazettát, Karcsiék ma hoznak a tegnapi
parlagfû-szedésük után megint
10
kazettára való pénzt. Ez 25
négyórás kazetta, 100 darab
másolathoz elég. A fele a 200 darabnak, amit
vinni akarunk Békéscsabára.
És ez még egyszer mondom, a 10 tervezett
napból az elsõ napon. Már csak rajtunk
múlik, a szétbontáson. Hát
ne fickándozzak a boldogságtól?
-
Ha csak
rajtunk múlik, siessünk haza. Közben
persze fickándozhatsz. - mondta Tomi, és
meggyorsította a lépteit.
-
Várj, csak! Piri mikor jön? - állt
meg Pötyi.
-
Piri,
már anyukámmal van. Ebédel,
és, ha jól tévedek, recepteket
diktál neki.
- Piri meg akar
tanulni fõzni? Nem kicsi hozzá? Az én
anyukám nem enged a gázhoz.
-
Félreértettél. A recepteket Piri
diktálja az anyukámnak. Igazi cigány
ételeket. Te tudtad, hogy a Rigó Jancsi
cigány sütemény?
-
Azt nem mondta Ági, de, hogy mondott recepteket
az anyukádnak,
azt igen. Azt hittem, hogy most fordítva lesz.
Te, egyre
jobban szeretem Pirit.
-
Hallottam,
hogy kétszer is szóltál az
érdekében. Szép volt tõled.
Nagyon
rossz lehetett neki, hogy nélküle a
népérõl vitatkozunk. Tudod, most
Lacira
lennék kíváncsi. Õ mit
tanult ebbõl a
szereplésbõl, és mit ad
tovább az
apukájának?
-
Nagy
ötletet adtál, Tomi! Rozi apukája
és az én anyukám meg még
három munkanélküli bácsi
szövetkezetet csinált a KAPTÁR
segítségével. A
lakóteleprõl kezd eltûnni a
parlagfû.
Békéscsabán 200-an megismerik, hogy
hogyan tanulunk mi. Egyre több embernek lesz jó,
amit Rozi elkezdett. Lassan
kezdõdik a nyári
szünet. Ezt folytatni kellene itt a lakótelepen
tovább.
-
Jó-jó, csak siessünk már!
Tudod, hogy reggel betettem, elindítottam a
másolást, izgat, hogy sikerült-e. Alig
várom, hogy elkezdjük a kis
egyórás kazetták
gyártását!
