Péntek
este pakolás a régi Wartburgba. A
KAPTÁR minden tagja segített. Pötyi
apukája újra átvizsgálta a
kocsit, anyukája kitakarította, a
szövetkezetükből Pista bácsi, aki kis
autójavításokat vállalt,
szintén
talált magának munkát, de most nem
kért érte pénzt. "A
családban
marad." - mondta és jó utat
kívánt. Rozinak anyukája annyi
ruhát pakolt
össze, hogy két hétre is elég
lett volna, nem hogy két napra. Éva
néni
csak egy hátizsákot hozott.
Reggel
6 órakor indultak, az egész
osztály Roziék
háza elé vonult elbúcsúzni.
A városon viszonylag könnyen
átvergődtek,
hála a korai indulásnak. A
Kerepesi útra a Hungáriáról
kanyarodtak,
és rövidesen elhagyták a nagy
házakat. Rozi és Pötyi
élvezték az
utazást, bár a kevés alvás
miatt
elszunnyadtak egy kicsit. Pötyi apukája a szolnoki
Tiszahídnál
ébresztette fel őket. Egy kicsit meg is álltak,
hogy
megnézzék a
Tiszát. Éva néni meg elmondta Petőfi
versét. A gyerekek azt nézték,
hogy a horgászok, akik még kint fogták
a botot,
vajon szereznek-e
zsákmányt.
Hallottak a ciánszennyezésről,
és azt vizsgálták,
meggyógyult-e a Tisza. Amikor az egyik bácsi
kirántott egy legalább
kétkilós halat, tapsoltak
örömükben.
Ahogy
továbbmentek, rengeteg
kérdésük volt Éva
nénihez és Pötyi
apukájához. Kérdezték, hogy
direkt
engedték-e a ciánt a Tiszába,
és, hogy
miért volt a nagy árvíz.
Éva
néni elmondta, hogy Romániában egy
ausztrál
vállalat kezdte el az arany
kinyerését a bánya meddő
kőzetéből. A
kérdésekre egészen
belebonyolódott a mondandójába,
és
visszakívánta Oszit, aki biztosabban
válaszolt volna. Mi az a meddő, milyen bánya
volt, hogy
került
Romániába ausztrál
vállalat? Ki tud erre
mindre válaszolni.
Szerencsére
a sofőr, Balogh bácsi kisegítette. Elmondta, hogy
a
bányából korábban
aranyat termeltek ki, de már kimerült. A meddő
kőzet az,
amit ki
kellett bányászni, de már olyan
kevés benne
az arany, hogy különleges
módon lehet csak kinyerni belőle. Ehhez értenek
az
ausztrálok, ezért
jöttek ide. Mindent szakszerűen csináltak, ahogy
otthon,
Ausztráliában
évtizedek óta. Az ottani tapasztalatok szerint
készítették a
szennyvíztárolót is, ahová
a
használt ciánt engedték. Egyet
felejtettek
el, hogy Ausztráliában, a világ
másik
végén nagyon száraz az
éghajlat,
Erdélyben, viszont nagyon esős. A
tároló kicsinek
bizonyult, a ciános
szennyvíz kiöntött, és bejutott
a Marosba, majd
a Tiszába. Pötyi
elgondolkodott. Megint egy idegen, aki nem veszi figyelembe a helyi
tapasztalatokat. És mi isszuk meg a levét.
Az
árvizet látszólag nem
lehetett megérteni. Nem volt nagy esőzés, mint
az előző évben. Csakhogy, magyarázta Pötyi apukája,
óriási
erdőségeket
vágtak ki a Tisza felső
folyásánál. Miért? Mert az
ukrán borókafenyő a
világon drágán eladható.
- De ebből hogy lesz
árvíz? - kérdezte Éva
néni.
Balogh
bácsi rákacsintott a gyerekekre a
visszapillantó tükörben. - Tetszik
tudni, láttam egy filmet, videón, ahol
bemutatják, hogy az eső hatására
hogy duzzad, nő, a növény. Olyan volt, mint egy
szivacs. Ha a vízgyűjtő
területen megszüntetik a szivacsot, az
összes esővíz a folyóba folyik.
Most
Éva néni gondolkodott el. Hiszen ő
tanította a környezetismeret
órán,
és Zsófi szépen be is mutatta.
És most értette meg, hogy a leadott
tananyagból a megtanultaknak hasznosulniuk kell.
Pötyinek
megint a világ szó szúrt szemet.
Tudja-e a világ, amikor az ukrán
fenyőből csinált fát használja, hogy
emiatt áradt ki a Tisza? Mit
számít nekik, nem itt laknak. Nem az ó
házaik dőlnek össze, nekik mi
idegenek vagyunk! A video említésére
eszébe jutott, hogy ő mondta, hogy
a növények termelik az állatoknak
és az embereknek az oxigént. Ha sok
fát kivágnak, csökken az
oxigén is. Nem jó ez így! -
állapította meg
szomorúan Rozinak.
-
Nemsokára beérünk
Békéscsabára.
- szólt hátra Balogh bácsi. -
Éva
nénit
és Rozit kitesszük a
Kultúrháznál,
egyelőre csomag nélkül. Mi is
bemegyünk, hogy megtudjuk, hol fognak lakni, hova kell a
cuccokat
vinni, és felderíteni a terepet, megismerni, hogy
mikor
kerülnek sorra.
Utána Pötyivel elmegyünk a
szállodába,
és, amikor lehet, vagy kell,
találkozunk. A Munkácsi múzeummal
szemben, a
Széchenyi úton fogunk
megszállni. Meg is érkeztünk.
Kiszállás!