A Hármasok Klubja kezdett formálódni. Az osztályból 14-en írták alá a leveleket, hogy hajlandók két hét múlva bent maradni tanítás után, hogy megbeszéljék. Másnap viszont a nagyszünetben Ági ment oda Rozihoz.

- Figyelj! Sokat gondolkodtam a kérdéseden. - mondta.
- Miféle kérdésem volt nekem? - kérdezte Rozi, mert Ágival eddig talán, ha 5 szót váltott. Õ is csöndes, magának való gyerek volt, nem nagyon beszélgetett senkivel. Olyan kis szürke veréb. Semmi különös.

- Tudod, a múltkor, amikor a tanító néni felolvasta azt a szerelmeslevelet. Én is ott voltam abban a csoportban, és nagyon meglepett, hogy te azt kérdezted, mi lenne, ha az én levelemrõl lenne szó. Vagyis nem az enyémrõl, mert Zsófinak mondtad, de én is belegondoltam. Mondtam is, hogy én kifutnék a világból szégyenemben. Utána te elmentél, de mi még a következõ szünetben is errõl beszélgettünk. Ez tényleg disznóság. Nem tehet róla szegény Pötyi, hogy  Tomi  ilyet írt neki. Mégis õt nevették ki. És az sem volt szép, hogy a tanító néni felolvasta az osztály elõtt.
- És most mit akartál mondani? - kérdezte Rozi.

- Én most a többiek nevében is arra kérlek, üljünk le, és beszéljük meg, mit lehetne csinálni. Ezt mégsem szabadna annyiban hagyni.

- Melyiket? A fiúk levelezési mániáját, vagy a tanító néni felolvasását?
- Hát igazából egyiket sem!

- No várj csak! Vegyük sorba, külön-külön! - kezdte Rozi.

- Mi van, a fiúkkal? Én sem értem õket, mindig úgy bámulnak, hogy majd kiesik a szemük. Nekem még nem mertek írni, mert nagyon mérgesen szoktam rájuk nézni. Pötyi más, rajta látszik, hogy tetszik neki, ha hódíthat. Nemrég láttam, hogy kifestette a kisujján a körmét. Aztán csodálkozik. A fiúk, meg nézik ezeket a hülye filmeket a TV-ben, azt hiszik, nekik is azt kell csinálniuk, amit ott a felnõttek csinálnak. Na, de mit tehetünk? Nem tudom. Ha apukámat megkérdezném, azonnal berohanna a suliba, és felpofozna mindenkit. Anyukám, meg okos, de talán már nem értené meg. A legjobb egy értelmes nagylány lenne, mondjuk egy hetedikes. Õk már mindent tudnak errõl.

- Nagy ötlet! - mondja Ági, - nekem van egy hetedikes nõvérem. megbeszélem a lányokkal, és valamelyik nap felmehetnénk hozzánk suli után. Jó volna, ha te is jönnél. Nagyon bízunk benned, mindannyian. De mi legyen a tanító nénivel?

- Õt majd én elintézem! - legyintett Rozi, de mindjárt meg is ijedt magától. Ági megkönnyebbülten beszaladt az osztályba, és Rozi elgondolkodva követte.

Amikor a tanító néni belépett a terembe, a feszültséget érezni lehetett. Mint a futótûz terjedt a hír, hogy Rozi készül valamire. És Rozi még mindig nem tudta, mit fog tenni. A tanító néni miközben hallgatta a hetes jelentését szúrós szemmel figyelte az osztályt. Valami nem tetszett neki. Meg is kérdezte, mi történt. Mindenki Rozira nézett.

- Tessék, Rozi, akarsz nekem mondani valamit? - kérdezte a tanító néni.
A kislány felállt, keze-lába remegett, de összeszedte magát, nem  fél õ a hétfejû sárkánytól se!

- Tetszik tudni, a lányokkal beszélgettünk, és elmondtam, hogy egyszer kaptam az unokatestvéremtõl egy levelet, amit apukám ki akart bontani, de anyukám nem engedte, mert a levéltitok akkor is érvényes, ha egy kilencéves gyerek levelérõl van szó.

- És ezt miért mondod most nekem? - kérdezte a tanító néni kipirosodott füllel.

- Mert ez jutott eszembe, amikor fel tetszett olvasni azt a levelet, amit valamelyik fiú írt az egyik lánynak.

- És nincs nevük ezeknek a gyerekeknek? - kérdezte a tanító néni.

- Nem tudom, mert ez is a levéltitokhoz tartozik. - mondta határozottan Rozi.
- Iiigen? Jó, akkor hozd ki az ellenõrzõdet! Elmondjam, mit írok bele?

- Az osztály egyszerre felállt, és azt mondta: - Az is levéltitok, tanító néni!