Ebéd
után Rozi és Éva
néni beültek a
színházterembe. A Balogh páros
belépett
a Kultúrházba. Az apuka szóba
elegyedett a
bejáratnál a fiatal nénivel.
Rövidesen gyors léptekkel elindult
hátra, a
folyosóhoz, ahol az irodák
voltak. Elõtte még rámutatott egy
ajtóra Pötyinek, amely
mögül
zsibongás hallatszott. Pötyi összeszedte
magát
és belépett. Legalább
50-60 felsõtagozatost látott, akik
elég nagy zajt
csaptak. Oldalt egy
TV volt, amin egy rajzfilm ment éppen
videóról.
Mint nálunk a szünetben
a folyosón. - gondolta. Majd meglátott
hátul egy
bácsit, aki tornatanár
lehetett ránézésre, és
éppen egy
sportújságot olvasott
rendületlenül. Pötyi odament hozzá
és megszólította:
- Csókolom!
A bácsi
csodálkozva nézett fel:
- Szerbusz kislány.
Hát, te mit keresel itt?
-
A szakvásárra jöttünk a
tanító
nénimmel, Budapestrõl. Ezek a gyerekek lesznek a
bemutatásokon?
- Igen, miért
kérded?
- Szeretnék
elõre megbeszélni valamit azokkal, akik
nálunk lesznek.
-
Nem tudom, hányan lesznek nálatok. Egyszerre
öt bemutatóra lesz
lehetõség, de, hogy hányan
kérnek gyerekeket, nem tudom elõre.
Úgy
számoltunk, hogy mindenhova jusson legalább 10
fõ. Ha kevesebb helyre
kérnek, mehet több is.
-
Az én tanító nénim fog
kérni. 3
óra után lesz a harmadik
elõadó.
-
Akkor ti a balett-terembe kerültök. Jó
hely, nagy,
és lehet benne rendezkedni. - nézett meg egy
papírt a bácsi.
- Ki dönti el, kik
lesznek nálunk? - kérdezte Pötyi.
- Természetesen
én.
- És már
el tetszett dönteni?
- Még nem. De nem
mindegy, hogy kik lesznek ott?
- Kellene egy kis
elõkészület hozzá.
Ezért jöttem.
- Te akarod a gyerekeket
elõkészíteni? Át kell
öltözniük?
- Nem, dehogy. Csak fel
kellene készülniük az
órára.
-
Nem is tudom. Nem
az lenne a lényeg, hogy idegen gyerekekkel is
bemutatható legyen a program?
-
Én sem tudom, de nálunk a gyerekek
elõre felkészülnek az
órákra.
- Világos, a
felelésre. Csak nem akar a tanító
nénid feleltetni!
- Mi ezt inkább
szereplésnek hívjuk.
- Színdarabot adtok
elõ? Szerepjátékot?
-
Nem. A színészek elõre
betanulják a szerepüket, és
egy szót sem
téveszthetnek. Nálunk a leckét tudni
kell, mert soha nem lehet tudni,
hogy a másik szereplõ mit mond.
-
És te mondanád meg az
ötödikeseknek, hogy mi lesz a lecke?
Hányadikos is vagy?
-
Harmadikos. De én csak elmondanám, hogy
nálunk
milyen egy szereplés, és õk maguk
készülnének fel.
- De akkor meg a
tanító néni nem fogja tudni, hogy mit
fog hallani!
- Igaz, de ez õt
már nem zavarja.
- Ezt nem értem.
-
Volna egy ötletem. Látom, van itt egy video,
és senki sem nézi.
Behozhatnék egy kazettát, amit a gyerekek
megnéznének, és akiknek
kedvük van hozzá felkészülnek?
-
Tudod, mit, ez jó ötlet. Már kezd
fájni a fejem ettõl a
lármától,
legalább egy ideig csönd lesz. Az elsõ
bemutatók csak egy óra múlva
lesznek.
- Mindjárt
jövök. - mondta Pötyi, és kiment az
elõcsarnokba.
Kint
már apukája rendezkedett. A nagy asztal alatt
már ott voltak a kazettás
kartonok, a tábla még lefelé
fordítva feküdt az asztalon, Balogh
bácsi
meg a TV-t állította be. Pötyi odament
hozzá.
- Már
végeztél? - kérdezte az
apukája.
- Még nem, de egy
jó ötlet jutott az eszembe, bent is van video.
-
Vidd ezt a kazettát! - vette ki a
gépbõl Balogh
bácsi, - és szaladj! Ragyogó az
ötleted.
Pötyi átvette a
kazettát, és visszament a gyerekek
termébe.
-
Már itt is vagyok, be tetszik tenni, vagy én
tegyem be? - kérdezte a tanár
bácsitól.
- Ha már
ott vagy tedd is be.
Pötyi megnézte,
hogy az elején van-e a szalag,
és betette a kazettát a videóba.
-
Késõbb visszajövök! - mondta,
és sietett apukájának
segíteni.
