Éva
néni és Rozi bent ültek a
teremben. Rozi kissé
csodálkozott, hogy
egyedül volt gyerek, de Éva néni
nyugtatgatta, hogy ezen a többi
résztvevõ is csodálkozik.
- A gyereknek nincs
köze a pedagógiai módszerekhez. - mondta.
- Akkor miért
tetszett elhozni engem? - kérdezte Rozi.
-
Mert a mi mondanivalónk tõled, a te
kezdeményezésed alapján
született.
- magyarázta a tanító néni.
- A tanárok látják, hogy valami nem
jól
megy, és megpróbálják
kitalálni, hogy mit kellene csinálni.
Eszükbe sem
jut, hogy megkérdezzék a gyerekeket.
- Akkor az összes
elõadás felesleges? -
kérdezte Rozi.
-
Egyrészt, ezt õk még nem
tudják, másrészt mi tanulhatunk
belõlük. -
súgta Éva néni. -
Egyébként a világ a mi
irányunkba megy, csak nehezen
mondanak le a tanárok arról a
hitükrõl, hogy õk jobban
tudják, mint a
gyerekek. De jót akarnak, és ez a
lényeg.
- Akkor most azt figyelem,
hogy mit tudunk használni. - szögezte le Rozi.
Érdekes
ötleteket látott, hogy
próbálják a tanárok
beindítani a gyerekek
gondolkodását. Volt egy rajztanár, aki
a tengerparton rajzoltatta a
gyerekeket, zene mellett. A kész mûveket nem
mutatta meg. Mivel
hatalmas vásznak voltak, Rozinak rögtön
támadt egy ötlete. Meg is súgta
Éva néninek:
-
Ilyen
nagy helyen sokkal többen elférnének,
és azt lehetne nézni, hogy
mennyire tudnak a gyerekek közös képet
csinálni. Olyat, amit akár egy
is csinálhatna. És ehhez még nem is
kell a tengerpartra utazni.
Egy
angol tanár néni a földre
képeket
szórt és a gyerekek válogathattak,
hogy melyikrõl
beszélnének.
-
Ez nem rossz, - mondta Rozi - csak
kérdés, hogy
azokat a szavakat
tudják-e már. Elõre kellene ismerni a
képeket, hogy fel lehessen
készülni. Lehetne belõle
szereplés, ha nem külön
külön mondanák el,
hogy mi jut eszükbe róla. Tényleg,
miért nem beszél senki az
osztályzásról?
-
A
tanárok sem szeretik az osztályzást.
Az a
szükséges rossz. Érzik, hogy
valahogy meg kell tudniuk, hogy a gyerek megtanulta,
megértette-e a
leckét, a magyarázatot. A
következõ rész az
elõzõre épül. Ha valamelyik
kiesik, nehéz pótolni. A
késõbbiek nem lesznek
érthetõek. Ha viszont
egy gyerek felel, azt értékelni,
osztályozni kell.
De mihez
viszonyítsak? A saját tudásomhoz? A
másik
felelõhöz? A saját eddigi
tudásához? Vannak tanárok, akik oda
sem figyelnek
a felelésekre, olyan
jegyet adnak, amilyet annak a gyereknek szoktak adni. Ezt nevezik
beskatulyázásnak. Olyan ez, mint a
színészeknél. Van, aki csak
vígjátékban játszik
egész
pályafutása alatt, pedig szívesen
kipróbálná
magát komoly szerepben is. A rendezõnek
eszébe se jut
ilyen. Ezért lesz
sok színészbõl rendezõ.
- És akkor lemossa
magáról a piros festéket?
- Bizony, még a
krumpliorrát is leveszi. - nevetett Éva
néni.
Az
elsõ szünetig nagyon elfáradt Rozi.
Éva néni azt javasolta neki, hogy
maradjon kint a következõ
órában Pötyivel, majd õ
beszámol neki, ha
valami használhatót hall.
Kimentek az
elõtérbe.
