Az
elõtérbe kitóduló
tömeg
elõször a kávés termoszokat
támadta
meg. A
megterített asztal ott állt a TV mellett. A
készülékben egy fekete hajú
kislány beszélt éppen.
Orsós Piri volt. A
tanárok hömpölygése
megtorpant. A TV-ben cigánygyerek csak rongyosan
sírva
tudott
megjelenni. Itt viszont határozottan értelmes
volt,
és arról beszélt,
hogy élvezi az órákat. Ez a
legtapasztaltabb
tanárokat is
megdöbbentette. Az iskolában a
cigánygyerekek
szótlanok, visszahúzódók,
vagy éppen ellenkezõleg, verekedõk
és
rendetlenkedõk voltak.
Unatkoztak, vagy dobálóztak.
Feleltetéskor meg sem
szólaltak vagy
remegtek, vagy durcásan
összeszorították a
szájukat. És most? "Minden
gyereknek ez a vágya: Élvezzük az
órát!"
Azután
megjelent a felírat is. "Élvezzük az
órát!" A tanárok elkezdtek
tolakodni. A hátul állók
közelebb akartak jutni, az elõl
állók meg
akarták õrizni a helyüket.
Mielõtt kitört volna a verekedés, a
hátuk
mögül csengõ gyerekhang szólalt
meg: - - Élvezzük az órát!
Megfordultak.
Hatalmas felirat, azon is ez van: "Élvezzük az
órát!" A tábla alatt egy
9 éves kislány hívogató
mosollyal áll a nagy asztal mögött.
Elõtte
mintha az óbudai Amfiteátrum
állna kazettákból. Mellette
szerény kis
tábla:
Élvezzük
az
órát!
csak 1000 Ft
|
Három
perc múlva, amikor szóltak a
szervezõk, hogy kezdünk, a Amfiteátrum
romjai is eltûntek, az asztalon egyetlen kazetta sem volt. Az
elõtér is
pillanatok alatt kiürült. Pötyi
széles mosollyal kezdte el a
számolást.
A kassza stimmelt, kereken 50.000 Ft volt a
bevétel. Rozi
végre odafért
az asztalhoz. - Szia! Mi újság?
-
Ötven rongy! Az elsõ szünetben! De te,
miért maradtál kint? -
kérdezte Pötyi.
-
Tudod nagyon egyedül voltam. Kétszáz
felnõtt között én vagyok az
egyetlen gyerek. Csak engem bámulnak, hogy mit keresek itt.
És még õk
akarják kitalálni, hogy mi lesz jó
nekünk! Kisebb ötletek nem mondom
voltak, de a lényeggel, hogy jól
érezzük magunkat az órán,
és
élvezettel tanuljunk, senki sem törõdik.
-
Azért ne hamarkodd el, még csak 5
elõadást hallottál! -
figyelmeztette Rozit Pötyi.
- Jól van, majd
megnézzük Éva nénivel a
leírásokat, és válogatunk.
És te,
hogy állsz?
-
Tényleg, elfeledkeztem a gyerekekrõl! Gyere
velem! - kapott észbe
Pötyi, zsebre gyûrte a pénzt,
és kézenfogva Rozit a szemben
lévõ
ajtóhoz rángatta.
Beléptek,
és a nagy csöndbe hatalmas
üdvrivalgás csattant: - Éljen a
KAPTÁR!
Az
ötven gyerekhang mellett egy
férfidörmögés is hallatszott.
- Mindenki itt van? -
kérdezte Pötyi.
-
Igen, az elsõ elõadók nem
kértek bemutatót. - mondta a tanár
bácsi.
-
Pontosabban nem akartunk menni, amíg nincs vége a
filmnek. - súgta egy szõke kisfiú
Pötyinek.
-
Pontosabban itt ragadtunk. - mondta egy néni, akiben a
tengerparti
rajztanárnõt ismerte fel Rozi. - Kár,
hogy csak a kazetta végére
értünk ide. Tíz percet
láttunk mindössze.
Kint
az elõtérben még csak az
elsõ tíz perc ment le, de
mindjárt visszatekerem. - ajánlotta
Pötyi, és
kikísérte az öt tanárt.
Odajött
egy szervezõ néni. - Sajnos senki nem
érdeklõdött, hogy hol vannak a
bemutatók.
Az
öt volt elõadó rá sem
hederített,
lecövekelték magukat a TV elõtt,
amelyben újra
megjelent Piri arca.
Pötyi visszasietett a
gyerekek szobájába. Már Rozi beszélt.
