Négy
órakor elkezdõdtek a bemutatók. 25
gyerek ment az énektanár nénihez. A
fiatalabb tanárok jó része is
idejött zenét hallgatni. Lehettek õk is,
vagy húszan. A tanárnõ elmondta,
mirõl lesz szó. Be fogja kapcsolni a
videót. A híres számot, a "We are the
World" -öt fogják
világsztárok
énekelni. A felszólított
felelõnek úgy kell csinálnia, mintha
õ
énekelne. Amikor leállítja a szalagot,
próbálja meg énekelni, vagy
legalábbis szöveg nélkül vinni
a dallamot.
A
kis szõke fiút választotta ki a
szerepre. Elindult a
zene. A gyerek
tátogott. A zene leállt. És akkor
csoda
történt.
A
25 gyerek egyszerre
kezdett el énekelni. A lábukon, a
széktámlákon doboltak,
fésûn
zenéltek. Többen felálltak,
és elkezdtek
táncolni. A szólóknál
mindig
más világsztár hangján
más és
más szólalt meg. A refrént megint
együtt
énekelték. A tanárnõ
elõször szóhoz
sem jutott. Azután csendet akart
parancsolni. A tanárok elkezdtek
fészkelõdni,
érezték, hogy itt valami
szokatlan dolog történik. Mint amikor a
bûvészinas
kiszabadítja a
szellemet a palackból, és nem tudja a
varázsigét a
visszaparancsoláshoz. Késõbb a zene,
az ének
hatására a tanárok is
bekapcsolódtak. Énekeltek a
refrénnél,
és táncoltak. Verték az
ütemet.
Az egyik bácsi a két kezével
trombitált.
És akkor, mintegy vezényszóra
a gyerekek abbahagyták. Leültek a
székûkre,
és hátratették a kezüket. A
varázs megtört. A tanárok
észbe kaptak,
lassan, egyenként abbahagyták a
dobolást, a táncot, az éneket, majd a
trombita is
egy végsõ trillával
elhallgatott. Teljes lett a csend. És ekkor a gyerekek
elkezdtek
ütemesen tapsolni. A tanárok csatlakoztak
hozzájuk.
Az énektanárnõ,
pedig meghajolt.
A
mûsor
szép volt, és hatásos. Mindenki a
tudása
legjavát adta. A taps végén
a
tanárok kérdezni kezdtek. Ez mindig
így
sikerül? Hogyan jött rá, hogy
ezzel megmozgatja az egész osztályt? Mikor
tanította be a gyerekeket?
Mennyi ideig tartott? Próbálta már
más
zenével is? Azzal is ilyen jól
ment? Õ is békéscsabai? Az
õ tanítványai?
Röpködtek a kérdések. A
tanárnõ lehajtotta a fejét,
és csendet intett. -
Kedves kollégák! Ilyen
még soha nem történt velem.
Szigorú fegyelem
van az óráimon. Ezt a
számot már vagy hússzor
játszottam az
óráimon,
különbözõ
osztályokban.
Mindig csak a kihívott egy gyerek énekelt, ha
egyáltalán el merte
kezdeni. Nem tudom, mi történt.
Az egyik fiú jelentkezett. - Tessék mondani,
jól csináltuk? Vagy nagyon rossz volt?
- Nem. Nagyon szép
és hangulatos volt. - mondta a tanár
néni.
-
Azért kérdem, mert úgy gondoltuk, hogy
egy kicsit feldobjuk a
bemutatót. Tessék elképzelni, milyen
kényelmetlen lehet annak az egy
gyereknek ott kint állnia, és folytatnia
egyedül a dalt. Amikor mi
elkezdtünk vele énekelni, az õ hangja is
elõjött. Az ének közös
öröm.
Abban csak osztozni érdemes. Az osztályaiban
biztos szívesen énekeltek,
zenéltek, táncoltak volna a többiek is.
Ha engedte volna. Mennyivel
élvezetesebb lett volna az óra.
-
Igazatok van, és annak a Rozi gyereknek is. Csak
így szabadna énekelni.
Felszabadultan, saját akaratból.
Köszönöm nektek a bemutatót.
