A
Kultúrházban nagy nyüzsgés
volt. A
Szakvásár résztvevõi
elegáns ruhában
gyülekeztek 7 óra elõtt az
elõtérben. Roziék
is megérkeztek, Éva
nénivel, Józsi bácsival
és Pötyivel. A
Pedagógiai Intézet munkatársa,
aki minden elõadás elõtt mond
pár szót, az
ajtóban fogadta õket is.
- Itt a teljes
fegyvertár. - mondta.
- Ezt nem
értjük. - nézett rá
Éva néni.
-
A revolver, és a nagyágyú.
Sõt, látom, a durranás is itt van. -
mutatott Pötyire. - Ilyen jól
felépített reklámkampányt
nem láttam.
Nagyot durrant.
- Nem
túlzás ez egy kicsit a fegyverekkel? -
kérdezte Józsi bácsi.
-
Annyira nem az, hogy kaptam olyan kérést, hogy a
második napot
szenteljük ennek a két új
megközelítésnek. Szeretnék
Önökkel
beszélgetni errõl.
- Most
rögtön? - kérdezte Éva
néni.
-
Dehogy! Most nekem fogadnom kell a vendégeket. Egyenek,
igyanak,
érezzék jól magukat!
Beszélgessenek, ismerkedjenek a többiekkel!
Gondolom, olyan 8 óra felé megkeresem
önöket.
- Baj, hogy eljött a
két kislány?
-
Nem baj. De gondolom, tízig nem fogják
bírni. Régi duma, hogy
"Gyereknek nyolckor ágyban a helye", de lehet, hogy nekik
jó lenne.
Sokat dolgoztak ma, nagyon fáradtak lehetnek.
-
Jó értem, nélkülünk
szeretne a
bácsi Éva néniékkel
tárgyalni. -
szólt
közbe Rozi. - Nyolckor
elmegyünk, csak elõtte eszünk
valamit, mert
éhesek vagyunk.
- Tudod, vannak dolgok ... -
kezdte a bácsi, de Pötyi folytatta:
-
... amik nem gyerekeknek valók. Semmi gond! Holnap
megtudjuk,
hogy mit döntöttek. Nekünk is van
megbeszélni
valónk.
A
két kislány elegánsan odavonult az
asztalhoz,
és körülnézett.
Találtak
üres kistányérokat,
evõeszközöket,
szalvétákat, egyet-egyet magukhoz
vettek, majd elkezdték vizsgálni a
roskadásig telt
tálakat. Rozi úgy
röpködött, mint egy kis veréb.
Innen is, onnan is
csipkedett, hamar
megtelt a tányérja. Pötyi megfontoltabb volt.
Elõször csak megnézte a
választékot, majd ezután
szedett
néhány féle finomságot.
Füstölt
nyelvet, krumplissalátát, egy szelet
Stefániát. Találtak
császárzsömlét, vettek
belõle majd elkezdtek
enni. Rozi hamar
rájött,
hogy a kaviár nem ízlik neki, és a
tatár
bifsztek sem volt igazán jó.
- Ez ízetlen nyers
hús! - mondta.
-
Persze! - válaszolt Pötyi. - Ott vannak a
fûszerek mellette. Azokkal
ízesíti mindenki, a saját
ízlése szerint. Van, aki 6
félét is tesz
bele. Finom lehet, csak pirított kenyér kellene
hozzá.
Miután
megették, amit a tányérjukra szedtek,
elkezdték az édességeket
válogatni. Ittak egy kis gyümölcslevet,
és sok teasüteményt, tortát,
mignont elpusztítottak. Miután ezeket is
leöblítették, úgy
érezték,
hogy mér az ujjukkal elérnék a
torkukban az utolsó falatot.
Elhatározták, hogy ledolgozzák a
felesleget, és kimentek az elõtérbe
fogócskázni.
Bekukucskáltak
a terembe, és látták, hogy
Éva néni és Józsi
bácsi körül sokan
ácsorognak, bõszen vitatkoznak. Úgy
gondolták, hogy már nem is mennek
vissza, inkább hazamennek a szállodába
és megvárják a felnõtteket.
Kíváncsiakvoltak, mit mondtak a
tanárok. Az elhatározást tett
követte.
Felmentek a 12-es szobába, leültek a fotelba, hogy
kipihenjék az evés
fáradalmait.
