For the World!
75. fejezet
Gyula

Végül a Trabant a parkolóban maradt. A Wartburggal mentek mind az öten. Balogh bácsi vezetett, mellette Józsi bácsi ült. Ez volt a dohányzó szakasz. Az ablak leengedve, a füst nem ment hátra.

Hátul volt a nemdohányzó szakasz, a három nõ. Éva néni, Rozi és Pötyi. A két gyerek az ablak mellett ült, és egymás figyelmét hívták fel az érdekesebb látnivalókra. Egy tehéncsorda, egy kisnyúl, egy gólyafészek, mind lelkendezni való volt a városi gyerekeknek. Egyszer elmentek egy lovas kocsi mellett is, és Rozinák eszébe jutott Tündér, a kedvenc bér-lovacskája. Tündérrõl meg eszébe jutottak barátai, a sárkányok. Még egy hét, és találkozik velük. Vajon, mit csinálnak? Most mit találtak ki? Érdekes, mindig azt mondják, hogy az õ tanácsait követték. Pedig, õ csak kérdezett, vagy kérdésekre válaszolt. Fás jutott eszébe. Hogy is mondta? Odakívánta õt, mert szüksége volt rá. Talán nem is kellene mindig elõre megbeszélni, hogy mikor megy?  Hagyja, hogy odakívánják? Vannak kétszázan. Ha mindegyikük odakívánja, kéthetenként számolva, 8 évig fog menni hozzájuk. Ugyan már! Ki hisz 17 éves korában a sárkányokban?!

Eddig jutott a gondolkodásban, amikor begördültek Gyulára. Kis családi házak, az úton libák mentek libasorban. Az árokban tyúkok kapirgáltak. A kerítések mentén kutyák szaladtak fel-alá és ugattak, mintha nagyon mérgesek lennének. Beljebb, már otthonosabban érezték magukat, kisebb lakótelepek mellett mentek el, végül megálltak egy parkolóban. Ahogy kiszálltak, látták, hogy egy hatalmas vár elõtt álltak meg.

A vár elõtti téren vásár volt. Rögtön ott kezdtek el nézelõdni. Megcsodálták a furulyának használható cserépkakast, a különféle bicskákat, Rozi a díszes nyergeket nézegette szakértõ szemmel. Rengeteg vesszõbõl font tárgyat láttak, nem csak kosarakat, hanem asztalokat, fotelokat, sõt fekvõhelyet is. Volt vesszõbõl lapos tepsiszerû hely a nagyobb kutyáknak, kis nyílással kuckó macskáknak, és még könyvespolc meg virágtartó állvány is. Ajánlottak kölyökkutyákat, házi szõtteseket, bundákat, kézimunkákat. Cserépedényeket, réztálakat, fafaragványokat. Amit az ügyes ember kétkezi munkával saját szerszámaival meg tud csinálni természetes anyagokból, ott volt. És nem csak hasznos, szép is volt, látszott, hogy szeretettel készítették. Ajánlgatták, kínálták a portékákat, de, amikor Pötyi valamelyikre rámutatott, hogy az mennyibe kerül, elborult az árus arca, mintha sajnálna megválni kedvencétõl. Ez nem olyan volt, mint a boltban. Itt a szív adott a szívnek. Ahogy a mézeskalácsárus adott egy-egy kis szívet a két kislánynak. Az egész napot el tudták volna tölteni itt a gyerekek.

A vár nem tetszett nekik, túl nagy és komor volt. Azután elmentek az uszodába, aminek az épülete állítólag valaha lovarda volt. Rozi két kedvencével a lovakkal és az úszással (minden kedden úszott) találkozott itt. Természetesen a gondos anyukák mindkettõjüknek csomagoltak fürdõruhát. Képzeletében a lovak versenyt úsztak vele, és õ  egy kicsit csalt, mert Tündér sörényébe kapaszkodott. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Éva néni haja volt az. Amikor bocsánatot kért, és elmondta, hogy mire gondolt, Éva néni magához ölelte. Az a 3 és fél óra, amit Gyulára terveztek nagyon gyorsan elrepült. Még negyedóra volt ebédig, és vissza kellett indulni Békéscsabára. A víztõl és a pecsenyesütõk, halászléfõzõk körül terjengõ illatfelhõtõl farkas éhesen robogtak vissza ebédelni. Rozinak soha nem esett olyan jól a paprikás csirke nokedlivel, mint akkor.
A tartalom-jegyzékhez