- No, Bori, most merre induljunk? - kérdezte a Laci bácsi, mikor kiléptek a presszóból.
- Szerintem menjünk gyalog. - válaszolt Bori. - Itt két percnyire van a magtár, az útkeresztezõdés után, Vésztõ felé. Azután mehetünk Sarkad felé, az tíz perc a mi házunkig. Ehhez nem érdemes beindítani a kocsit. Majd utána visszajövünk ide, és már kocsival mehetünk a Szanazugba.
- Bori! Szeretném megnézni a patakot. - szólt Rozi.
- Miféle patakot? - csodálkozott Bori. - Mirõl beszélsz?
- Arról a patakról, ami a két Kõrös találkozásától megy Dobozon keresztül a Békés alá a közös Kõrösig. Láttuk a térképen.

- Az nem patak! Az Doboz szégyene. Egy holtág volt. De nagyon bepiszkolódott. Azt mondják, hogy nem szabad fürödni benne, mert betegek lehetünk a víztõl. Nem dicsekszünk vele.
- Akkor indulhatunk. - mondta Éva néni.
- Erre megyünk, rögtön balra. - mutatta az utat a kis idegenvezetõ. - Itt vagyunk Doboz központjában. Ez az út, amerrõl jöttetek, Békéscsabára visz. Itt balra elõttünk megy Vésztõ felé, jobbra  nem rég épült ki a sarkadi út. Ez a falu központja. Mellettünk az ABC-bolt, a mozi, a Kultúrház, szemben a református templom és a községháza, meg egy vendéglõ. Nem sokkal a vendéglõ mögött van a cigánytelep, mi ott lakunk. De most itt megyünk, ezen a járdán, a Vésztõi úton. Már meg is jöttünk. Ez itt a magtár.

- Mit jelent, hogy magtár? - kérdezte Rozi. - Én egy nagy csúnya házat látok, kevés pici ablakkal.
- Tudod, amikor learatják a gabonát, nyáron, még nem elég száraz, hogy rögtön megõröljék. - magyaráz Éva néni. - Ilyenkor jó egy fedett, de jól szellõzõ épület, ahol meg tud száradni.
- Van ennek egy fontosabb oldala is. - szólt közbe Laci bácsi. - Aratás után olcsón lehet eladni a termést, mert sokan akarják gyorsan eladni. Ha van magtár, ki lehet várni, amíg felmegy az ára a búzának.
- Te ilyeneket is tudsz? - csodálkozott apján Pötyi.
- Van egy régi mese. Egyiptomban a fáraó álmot látott. Azt álmodta, hogy hét sovány tehén megevett hét kövér tehenet. Senki nem tudta megmondani neki, hogy mit jelent az álom, amíg elé nem vezették Józsefet, aki azt mondta: A hét kövér tehén hét bõséges, gazdag termésû év. A hét sovány tehén, meg az utána következõ hét szûk esztendõ. Ha most, a bõség hét évében nem tartalékolsz a termésbõl, a szûkös években éhínség lesz, ami lázadást, nyomor jelent. A fáraó megfogadta József tanácsát, és magtárakat építtetett, ahol nagyon sok gabonát el tudtak évekig tárolni. Amikor meg jöttek a szûk esztendõk, jó áron ki tudta árusítani. Józsefbõl meg a legfõbb tanácsadója lett.

Szóval aki kereskedik valamivel, az arra is gondol, hogy mikor dobja piacra az áruját. Ti is erre a két napra készültetek a 200 kazettával. Nekem, mint könyvkiadónak is két idõszakra kell készülnöm, a tavaszi Könyvhétre, és a karácsonyi könyvvásárra. Ezt viszont tudják a nyomdák is, és, ha nem lennének raktáraink, többet kellene fizetnünk a nyomtatásért.
- Elég messze kerültünk a magtártól. - szólt közbe Józsi bácsi. - Ez nem reklamáció, csak azt mutatja, hogy az alkotó gondolkodásban hogy kapcsolódnak össze egészen más dolgok. Itt például a búza és a könyv, vagy a Biblia, és a mai kereskedelem.
- De még mindig nem értem, hogy miért olyan kicsik az ablakok. - mondta Rozi.
- Ez tényleg egyszerû! - magyarázta Éva néni. - Ebben a házban nem laknak emberek, akiknek világosság kell. Itt minden emeleten gabonát halmoznak fel, ami nem lehet másfél méternél magasabban, mert meg tud magától, a súlytól gyulladni. Az ablak csak a nappali természetes világításhoz, az átlapátoláshoz kellett.

- És azért kicsi, hogy minél több gabona férjen el alatta? - kérdezte Rozi.
- Meg azért, hogy ne lehessen bemászni rajta. - tette hozzá Pötyi.
- Nagyon tanulságos volt ez a magtár. - mondta Éva néni. - Mehetünk tovább?
- Persze, persze! - mondta Rozi - Bocsánat a sok kérdésért.
- Ha nem kezdtél volna el két hónapja kérdezni, nem lennénk itt. - mondta Éva néni.
- Akkor most merre? - kérdezte Rozi Boritól.
- Itt a magtár után kezdõdik a kastély parkja, már, ami megmaradt belõle. - vette át a szót Bori.
- Ez igen, ezek a fák mögött még én is el tudok bújni. - mondta Józsi bácsi. - Szerintem ezt a fát a három lány nem is érné körül.
- Na ezt ki kell próbálni! - mondta Pötyi. - Gyertek lányok!
Rozi és Bori is odaálltak a fa köré, és megpróbálták egymás kezét összeérinteni.
- Sikerült! - mondták a kislányok.

A három felnõtt összekacsintott, és egyszerre  a három összekulcsolódott kézpárhoz lépve, összefogták a kis kezeket.
- Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza! - mondta a három felnõtt.
- Ezt nem értjük, mirõl van szó? - kérdezték kissé megijedve a kislányok.
- Nem ismeritek Ludas Matyi meséjét? - kérdezte Éva néni.
- Nem. A Cartoon Network-ön adták? - kérdezte Pötyi.
- Nem, ez magyar mese. Készítettek belõle rajzfilmet is, de nem Amerikában, hanem Kecskeméten. - mondta Józsi bácsi.
- Ugye nem akarjuk végigmondani a mesét? - kérdezte Laci bácsi.
- Nem, csak annyit, hogy a kis Matyi 25 botütést kap, mert nem volt hajlandó ingyen odaadni a libáit a földesúrnak, Döbröginek. Ez után mondta a korábbi mondatot Matyi. Az elsõ alkalom akkor volt, amikor Döbrögi a karjaival mutatta, milyen vastag fája van az erdejében. Matyi ekkor kötözte meg a kezeit, és kimérte rá a 25 botütést.

- És most mi kapunk verést? Miért? - kérdezte sírós hangon Bori
- Hát nézzük! - mondta Laci bácsi. - Neked én tartoznék a 200 forintos fagylaltért.
- Pötyinek én kellene, hogy adjak, mert majdnem nem jutott nekem kazetta. - mondta Józsi bácsi.
- Éva néni vissza akarja nekem adni, amit elindítottam az iskolában? - kérdezte Rozi.
- Nem, csak a szíveket. - mondta Éva néni.
- Ez nem lenne igazságos! - mondta Pötyi. - Éva néni mondta, hogy ne várd ki a bemutatót, mert el fog fogyni.
- Engem is oda tetszett küldeni a pulthoz, hogy válasszak fagyit. - mondta Bori. - Én csak egy kisgyerek vagyok, és az idén még nem ettem fagylaltot.
- Én sem gondolom, hogy a szívek rajzolása elõtt nem történt semmi. - szólalt meg Rozi is.
- Eltekintünk a megbotozástól? - kérdezte Éva néni a férfiakat.
- Na, jó! - sóhajtottak, és mindhárman elengedték a három összefogódzott kézpárt.
A kislányok szívérõl nagy kövek gördültek le, mélyen fellélegeztek. A felnõttek mosolyogtak.
- Akkor mehetünk hozzánk? - kérdezte félénken Bori.
- Irány Kolompárék háza! - adta ki a jelszót Józsi bácsi.