For the World!
80. fejezet
A gyerekparadicsomban

A mintegy öt kilóméteres erdei út Szanazugig 10 percig tartott. A „Tábor” táblánál leálltak.  A tábla elég kopott, megviselt volt. Legalább 30 éves lehetett. Maga a tábor sem volt túl gondozott. Az erdõ szép volt, hatalmas fákat láttak, kedves tisztásokkal. De az elszórva látható faházak elég rossz állapotban voltak.  A térség közepén egy hosszú oszlop állt. Éva néni szerint ez volt az úttörõk gyülekezõhelye, az oszlopon volt a tábor zászlója. A három kislány felfedezõ útra indult. Megnézték - kívülrõl - azt a hatalmas lapos épületet, amely valószínûleg az étkezõ lehetett. Nagy földígérõ üvegablakain benézve. hosszú asztalokat és rengeteg széket láttak. Villany nem vezetett a házhoz, hacsak a föld alatt nem volt. A faházaknál sem volt külsõ vezetéknek nyoma. Pötyi lejutott a partra.

- Gyertek ide! - kiáltotta. Mindenki odaszaladt. Balról egy kanyarral bukkant elõ a Fekete Kõrös, és kicsit jobbra látszott a Fehér Kõrös. A kettõ folyó találkozását nem lehetett látni, az elõttük elfolyó Fekete Kõrös kicsit távolodott tõlük, és eltûnt a parti fák mögött. A kanyar, amit elõttük leírt a folyó, kedves öbölszerû védett fürdõhellyé tette ezt a partszakaszt. A fõ sodrás a másik part felõli oldalon húzódott.  A folyó közepén bójasor jelezte, hogy a gyerekek meddig úszhatnak be. A parton füves térség. Hempergésre, napozásra, labdázásra kiváló. Oldalt két lapos kis épület állt „FIÚK” és „LÁNYOK” felirattal. Pötyi és Rozi egymásra nézett, és kiszaladtak a Wartburghoz. A délelõtti fürdés után még nedvesek voltak a fürdõruhák, de ez nem zavarta Roziékat. A „LÁNYOK” feliratú WC-ben átöltöztek, és futás be a vízbe. Bori a parton vágyakozva nézte õket.
- Mi baj van? Miért nem jössz be? - kiáltott ki Rozi.
- Nem tudok úszni, és nincs fürdõruhám. - mondta szomorúan Bori.
- Ugyan, kit érdekel? Vetkõzz bugyira, és gyere be. Itt nem kell úszni, nézd meg, a nyakamig ér a víz. - mondta Pötyi.
- Én megtanítalak úszni. - tette hozzá Rozi.

Bori nem toporgott tovább. Ledobta hosszú szoknyáját, és trikóját, majd belegázolt a kellemesen hûvös vízbe. Elõször nagy fröcskölést rendeztek, majd Rozi a karjára hasaltatta Borit és megtanították neki a mellúszás tempóit. Amikor már egész jól utánozta Pötyi mozdulatait, Rozi óvatosan lejjebb és lejjebb süllyesztette a karjait a vízben, és egyszerre Bori elindult Pötyi felé, aki mintegy 3 méterre állt elõtte. Amikor odaért hozzá, a nyakába kapaszkodott, és az ijedtség és a büszkeség keveredett benne, amikor ezt mondta: - Te jó ég, én úsztam! Rozi közben háton úszott vagy két métert, majd leállt. Intett Pötyinek. Pötyi ellökte magától Borit, - Most ússz Rozihoz! Kis kapálózás utána odaért Rozihoz, de közben Pötyi ment hátrébb. Már 10 méter volt a távolság a két pesti kislány között. Rozi visszafordította a kapálózó Borit. - Na, indulj! Pötyi nem maradt egyhelyben. Hol jobbra, hol balra lépett, késõbb már ugrott a vízben, ezzel mindig irányváltoztatásra kényszerítve Borit. Amikor odaért Pötyihez, Rozi odakiáltott nekik: - Most versenyezzetek, ki ér elõször hozzám! Bori kétségbeesetten nézett Pötyire, de látta, hogy bizony, ha nem akar egyedül maradni, fel kell vennie a harcot. És csodák csodája, Bori lett az elsõ. Pötyi kicsit csalt, áttért a hátúszásra, és hagyta, hogy a víz vigye. Bori nem vette észre a csalást, mindig elõrenézett, Rozira.

A verseny után halacskáztak. Körbeálltak, megfogták egymás kezét, és mindig másikuk átsiklott háton a két társa összefogott keze fölött. Amikor Rozi érezte, hogy az ujján ráncosodik a bõre, kiparancsolta a többieket a vízbõl. Õ is kiúszott. Bori kiterítette a nagy szoknyáját a fûre, ráfeküdt, és napozni kezdett. Roziék is kihozták a WC-bõl a farmerjukat, és ráfeküdtek. Rozi hátát nyomta valami, benyúlt a farmere zsebébe, és elõvette a két kitûzõt. Az egyiket odaadta Pötyinek. - Tessék, ez a tied!

- Hát ez  micsoda? - csodálkozott Pötyi. - Honnan vetted? Van a KAPTÁR-nak jelvénye? Nagyon szép.
- Az egyiket Bori csinálta, a másikat a nagypapája. - mondta Rozi.
- És melyiket ki? - kérdezte Pötyi Boritól.
- Mutasd! A másikat is Rozi! - kérte Bori. Tüzetesen megvizsgálta a két kitûzõt, majd visszaadta. - Nem tudom, melyiket csináltam én. Teljesen egyformák.
- Mégis, mikor csináltátok? - kérdezte Pötyi. - Már régebben? Ilyet árultok?
- Nem. Amíg ti Éva nénivel a receptet írtátok, azalatt csináltuk Rozi kérésére.
- Csak kettõt?
- Nyugi a többi négyet megkapjátok, ha visszavisztek hozzánk.
- Rozi mondta, hogy összesen hat kell?
- Persze, - mondta Rozi. - Készülj fel, hogy 300 forintba fog kerülni.
- Nem drága. - mondta Pötyi. - Oké. És nagyon szép.
- Mondjátok már meg, mi ez a KAPTÁR, meg csapat! - kérte Bori.
- Az úgy volt, hogy mi osztálytársak vagyunk a békásmegyeri III. bében. - kezdte Pötyi. Majd, úgy egy órával késõbb ezzel fejezte be: - És most tegnap Békéscsabán mutatta be Rozi és Éva néni, csabai gyerekekkel, hogy lehet élvezni az órát.

- Tényleg, hol vannak Éva néniék! - ugrott fel Rozi. - Keressük meg õket!
A három felnõttet egy hatalmas kocsányos tölgyfánál találták meg. A földön ültek, és beszélgettek. Éppen Józsi bácsi mesélte el Laci bácsinak, hogy milyen veszélyesnek tartotta Boldizsár, a Pedagógiai Intézet munkatársa az õ kitaláltató programját, és különösen Roziék módosításait. Laci bácsi hajlott rá, hogy igazat adjon Boldizsárnak. - Mi volna, ha a vezetõknek nem lenne tekintélyük a beosztottak elõtt? - mondta.

- Nyugi apukám! Neked sincs! - szólt közbe Pötyi. - A munkatársaid rengeteget nevetnek és mérgelõdnek az utasításaidon. Én látom, hallom, amikor bemegyek hozzátok. Észre kellene venned, hogy nem csak te vagy ideges, mert félsz, hogy becsapnak, de õk is, mert mind jó szakember, és a legjobb tudásuk szerint dolgoznak, hacsak te bele nem szólsz.
- Kezdem megérteni, hogy van ebben valami. - gondolkodott el Laci bácsi. - De most mit csináljak?

- Elõször is állj fel a földrõl, és reménykedj, hogy anyu nem fog leszidni, mert foltos lett a nadrágod. - válaszolta Pötyi. - Utána kérdezd meg Rozit, hogy õ mit csinálna a helyedben.
- Ez az, amikor a családban nõuralom van. - tárta szét a kezét Laci bácsi, de engedelmesen felállt. - Hallom, és engedelmeskedem! - hajolt meg Pötyi elõtt.
- Rozi milyen tanácsot tudnál adni? - fordult a kislányhoz.
- Én kérdeznék. - válaszolta Rozi. - Elõször is összehívnám õket, és megkérdezném, hogy õk hogyan képzelik el. Javasolnám, hogy csináljanak KAPTÁR-okat minden könyvhöz. Õk együtt dolgozzanak, és az õ sikerük legyen, ha jól csinálják. Ne akarj mindent magad intézni! Hagyd, hogy élvezzék a munkát! A fizetésüknek legalább a felét kapják meg pluszba jutalomként, ha a könyv sikeres lesz.

- Legyen árverés! - szólt közbe Pötyi. - Ki akartok adni egy új könyvet. Kérdezd meg, melyik csapat mennyi idõre vállalja. A jutalom ugyanannyi, és az egész csapatnak közös. A belsõ elosztást majd õk elintézik.
- Igen, ahogy a szereplés után a közös osztályzatot. - mondta Éva néni.
- Hát érdekes gondolat. Ki fogom próbálni. Az 50 százalékos jutalom is elfogadható. - töprengett Laci bácsi. - De mi van, ha nem tudják tartani a vállalt határidõt?
- Nyilván, annyival kevesebbet kapnak. - mondta Józsi bácsi. - Mondjuk egy 5 hónapos vállalásnál jár a bér 50 százaléka, egy hónap többlet esetén már csak 40 százalékot kapnak.
- És akkor minek vagyok én? - kérdezte Laci bácsi.
- Ha bevesznek valamelyik csapatba, dolgozol. ha nem, legalább több idõd lesz velem játszani. - mondta Pötyi.
- Ha a dolog beválik nálunk, akkor másoknál vállalom a bevezetését. Jó pénzért! - csillant fel Laci bácsi szeme. - Ismer az egész szakma. Szaktanácsadó leszek.

- Hát, igen, nem lehet mindenhova Rozit küldeni. - mondta mosolyogva Éva néni.
- Szerintem induljunk, ha ötre vissza akarunk érni Csabára. - kezdett el kapkodni Laci bácsi.
- Már mielõbb meg akarja írni a szerzõdéseket, ki akarja dolgozni a tanácsadói ajánlkozó levelet. - súgta Pötyi Rozinak. - Ismerem én az apámat.

A Wartburg röpült visszafelé. Dobozban a kislányok beugrottak Kolompárékhoz. Rozi megkapta a négy újabb kitûzõt. Pötyi kifizette a 300 forintot. 500-at akart adni, az idegenvezetésért, a nõi szeszélyért is, de Bori nagypapája azt mondta: - Nem, ezt nem szabad. A háromszáz rendben van, ennyit beszéltünk meg. Bori teleette magát fagylalttal, éppen ideje volt. Õ szerezte az üzletet, megkereste a mai adagját. A süteményt szívesen adtuk, azért nem jár pénz. Meg is sértenétek vele.

- Felírom a címemet, és kérem a tiédet is Rozi. - mondta Bori, és már írt is.
- Szerintem nemsokára jelentkezem új megrendelésekkel. - mondta neki Rozi, miközben õ is felírta a címét arra a papírra, amelyiken a kitûzõ rajza volt.
- Az ár és a  10 százalék érvényes. - mondta Bori, és a két kislány kezet fogott.
Rozi és Pötyi összepusziszkodott Borival, és kiszaladtak a kocsihoz.
- Nem kellett volna elintéznünk az idegenvezetést? - kérdezte Laci bácsi.
- Már elintéztük. - mondta Pötyi. - Indulhatunk.
A tartalom-jegyzékhez