- Éva néni! - jelentkezett Oszi. - Lehetne az elsõ óra osztályfõnöki? Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi történt Békéscsabán.
- Ez érthetõ, de ma nincs az órarendben osztályfõnöki. Nem lehetne szerdán? - kérdezett vissza Éva néni.
- Félek, hogy nem fogunk tudni figyelni. - mondta Oszi.
- Most nem is lesz rá szükség, mert lukasórátok lesz. Az igazgató bácsi berendelt magához. Talán kibírjátok ezt az órát nélkülem.
- Hát, talán, bár nehéz lesz. - mondta a terem hátsó falánál ülõ Karcsi pukkadozva.
- Egyre vigyázzatok, ne zavarjátok a szomszéd osztályokat! - mondta Éva néni, és maga is jókedvûen kiment az osztályból. Kicsit megállt, hallgatózott.

Az osztályban néma csend volt. Megnyugodva elindult az igazgatói iroda felé. A III. b.-ben mindenki néma csendben ült, a szemét egyetlen pontra szegezve. Ez a pont Rozin volt, pontosabban Rozi trikóján. Elég nagy pont volt ahhoz, hogy 22 szempár, azaz 44 szem tekintete elférjen rajta. Nagyjából úgy öt centiméter átmérõjû vörösréz korong volt, mely csillogott a reggeli napsütésben. Igen, a KAPTÁR-kitûzõ volt.
- Jó, jó, elég volt! - mondta Rozi pirosan. - Már kezdjük is. Pötyi, légy szíves, segíts, ha valamit elfelejtenék! Hát, elõször is, hogyan megy egy ilyen szakvásár?

Van, vagy kétszáz tanár. Ebbõl több, mint a fele kitalált valami új dolgot a tanításban, és ezt mondjuk így, „el szeretné adni”. A többieket azért küldték, hogy nézzék meg, mit érdemes „megvenni”. Persze ez nem igazi adás-vétel, nem kell érte pénzt fizetni. Mondjuk inkább, akinek valami megtetszik, az a saját óráján használhatja. Óránként öt elõadás van. Mindenki tíz percig beszélhet. A következõ órában, akik megtartották az elõadásukat, tarthatnak egy bemutatót. Van tehát öt terem, és ötven békéscsabai gyerek, akik arra várnak, hogy bemenjenek a bemutatókra, eljátszani az osztály szerepét. Ezek szuper kölykök. Ötödikesek, és tudják, hogy különféle furcsa dolgokat kell majd elviselniük.

- Amikor megérkeztünk, bementem hozzájuk, beszélgetni. - vette át a szót Pötyi. - Láttam hogy van egy video náluk, amin unalmukban rajzfilmeket néznek. Én adtam nekik mást, a mi videónkat. Óriási sikere volt. Elhatározták, hogy összeesküvést szerveznek. Látták a programból, hogy milyen témák lesznek, és kitalálták, hogyan dobják fel a bemutatót.
- Egy példát mondanék. - szólt megint Rozi. - Egy énektanár feltett egy számot, egy gyereknek kellett kint tátognia, majd hírtelen lekapcsolta a magnót, és a gyereknek hangosan kellett volna folytatnia. Az egész csapat elkezdte az éneket, zenéltek, táncoltak, késõbb még a tanárvendégek is. Az énektanárnõ el volt ájulva, azt mondta, soha nem hitte volna, hogy így fel lehet dobni az ötletét.
- Te is ott voltál? - kérdezte Zsófi.

- Nem. A srácok mesélték. Ugyanakkor volt a mi bemutatónk is, nekem ott kellett lennem.  Mondtam, hogy a srácok ötödikesek voltak. Éva néni megkérdezte, hogy szerintük most milyen óra van. Ráadásul kiderült, hogy angolra készültek. Szegény Éva néni. Alsós tanító, és nem tud angolul. Képzelhetitek. Persze magyarul beszéltek, de megmondták, hogy csak olyan szavakat használnak, amiket tanultak angolul. És lehetõleg a legtöbbet be kell építeniük. Egy repülõtéri megérkezést játszottak el. Utas, feleség, légikisasszony, határõr, eladó a tranzitban. Szuper volt. Nagyon jópofák voltak.
- Volt közös osztályzás? - kérdezte Tomi.
- Persze. De a többség négyest adott.
- Nem tetszett nekik?
- De, csak kevés új szót használtak. - mondta Rozi. - A szereplõk még ezt is úgy osztották el, hogy két ötös, egy négyes, és két hármas volt. Óriási siker volt.

- Akkor fogyott el a 200 kazetta, és vettem fel 60 elõrendelést. - szólt közbe Pötyi.
- Mi az, hogy elõrendelés? - kérdezte Julcsi.
- Amit most nyáron még le kell gyártanunk, és augusztus 20. után kipostáznunk. - mondta Pötyi.
- Hatvan darabot?
- Nem. 210-et. Összesen tegnap délutánig ennyi jött össze. De azt javaslom, hogy a pénzdolgokkal majd késõbb foglalkozzunk. Hadd folytassa Rozi!
- Minden bemutató ilyen sikeres volt? - kérdezte Rozitól Józsi.
- De jó, hogy te kérdezted. Megismerkedtünk egy Józsi bácsival, akivel nem tudtak kitolni. A programjának az volt a címe, hogy EGYÜTT JOBBAT!  Képzeljétek el, csak kérdezett, és a gyerekek kitaláltak egy új terméket. Egyszerûen nem lehetett belekötni, feljavítani a módszert, mert tökéletes volt. Összehaverkodtunk, vasárnap egész nap együtt lógtunk.
- Hogy-hogy lógtatok? - kérdezte Oszi. - Nem voltatok az elõadásokon, bemutatókon?
- Nem. Reggel bent voltunk pár percig beszéltünk az  új gyerekekkel, délben a délutániakkal.

Délelõtt Gyulán, délután Dobozon voltunk mind az öten.
- Mi az,  hogy öten?
- Éva néni, Józsi bácsi, Pötyi apukája, Laci bácsi, aki levitt minket, Pötyi, és én.
- És ki dolgozott helyettetek? - kérdezte Laci.
- Pötyi helyett Zoli, helyettem Jutka. Pontosabban az a kétszer 50 ötödikes, akik megtanították a tanárokat, hogy mennyivel jobb nekik is, ha a gyerekek is beleszólhatnak. A második napon csak az öt soros elõadó volt a nagy teremben, a többiek a bemutatókon. figyeltek. Azt mondták Éva néninek, hogy azt hitték, én az általa betanított kis majom vagyok, és át akarja õket verni. Most teljesen idegen gyerekek mutatják be nekik, mit lehet igazán kihozni az õ tökéletesnek  hitt programjukból. Most jut eszembe! Meg kell beszélnünk valami nagyon fontosat. Valamikor ezen a héten be kell mennem az igazgató bácsihoz. Áprilisban azt mondta, hogy félévenként dönti el, hogy folytathatjuk-e, amit itt elkezdtünk. Mindjárt vége a félévnek, és a nyári szünet után jön a következõ. Gondolom, most kell majd válaszolnom, hogy mit szeretnénk jövõ évben. Mit mondjak?

- Három lehetõség van. - mondta Oszi. - Lehet azt mondani, hogy "visszakérjük a babaruhát" tanítsanak újra úgy, mint április elõtt. A másik, hogy folytassuk ezt, mert úgy látszik, jó dolog. A harmadik, valami újabb elképzelés, ha van valakinek. Nekem ez most jó, ezt szeretném, ha folytatnánk. Kinek van javaslata másra?
Senki nem jelentkezett.
- Ki akarja vissza az április elõtti dolgokat? - kérdezte megint Oszi.
Megint senki.
- Tartsa fel a kezét, aki ezt a mostanit akarja! - mondta Ági.
Nagyon sok kéz látszik.
- Van aki nem ért egyet ezzel?
Senki sem tette fel a kezét.
- Van, aki nem szavazott az elõbb?
Megint senki.

- A III. b. úgy döntött, hogy a IV. osztály elsõ félévében ugyanígy akar tanulni, mint most, április óta. - Jelentette be Rozi - Ezt fogom mondani az igazgató bácsinak. Van, aki nem ért vele egyet?
- Igen, én! - mondta Pityu. - Mondd hozzá, hogy a döntés ellenszavazat és tartózkodás nélküli, egyhangú volt.
- Így mondjam?
Mindenki feltette a kezét.
- Rendben, akkor térjünk vissza Békéscsabára. - mondta Rozi.
- Mesélj errõl a két helyettesrõl! - kérte Panni Rozit.
- Talán majd inkább Pötyi az övérõl, és én csak az enyémrõl. - mondta Rozi.

- Én kezdem! - mondta Pötyi - Zoli fantasztikus kereskedõ. Lelkes, tisztességes, ügyes. Képzeljétek, az elõrendelés táblára kiírta, „CSAK MA!” És bent volt egész vasárnap, pedig csak szombatra volt hivatalos. Szerintem még hallunk róla.
- Jutka nagyon okos. - vette át a szót Rozi. - Pillanatok alatt megértette, mirõl van szó, mondott az újaknak két mondatot, azután hagyta, hogy megnézzék a videót, az elõadások írásban leadott elõzetesét, találják ki, hogy mivel javítják fel, és kialakuljanak a csoportok az egyes bemutatókra. Volt viszont két fontos ötlete, errõl még Pötyinek, meg Éva néninek sem tudtam beszélni. Az egyiket Józsi bácsitól kérdezte: „Ha a mi igazgató nénink meghívja, hogy csináljon velünk egy tábort, elvállalná?” A másikat nekem mondta: „Innen Békéscsabától 15-16 kilóméterre van Doboz. Mellette egy erdõ, mifelénk a Kõrös folyó, gyönyörû szép vidék. Ott szoktunk táborozni. Szívesen elhívnánk a ti osztályotokat is akkorra, amikor Józsi bácsi jön. Majd megkérdeznem az igazgató nénit, hogy lenne-e rá pénz. „

- Hely lenne úgy 20-25 fõnek? - kérdeztem én.
- „Az nem gond, csak az étkezés kerül sokba. Napi 1000 forint. Egy kisvendéglõben szoktunk enni. Nem rossz a kaja.” - mondta Jutka.
Az osztály felmordult.
- Ezért voltunk tegnap délután Dobozon? - csodálkozott Pötyi. - Fogalmam sem volt róla, hogy miért akartál éppen abba a faluba menni.
- Csalódtál, nem volt érdemes? - kérdezte Rozi.
 Pötyi a zsebébe nyúlt, majd a szívéhez, és ott virított Rozi kitûzõjének a párja. - Dehogy nem! - mondta.
- Eszerint meghívtak minket a táborukba? - kérdezte Ági.
- Igen, de neked is van itt valami. Gyere csak ide! Meg Andi és Tomi is! - hívta õket Rozi. Amikor odamentek, mindhármuknak odaadott egy-egy kitûzõt. - Ez meg Katié, adta a negyediket Áginak.

Amikor az osztály felé fordultak, a többiek csodálkozva nézték õket.
- Magyarázattal tartozom. - mondta Rozi. - Amikor csináltuk a kazettákat, azt írtuk, hogy „Készítette, forgalmazza: KAPTÁR”, és ez mindenkit jelent, aki dolgozott benne, vagyis az egész osztályt. Egy délután nem tudott volna Kolompár nagypapa 24 darabot csinálni. A KAPTÁR, mint ti is tudjátok, hat féle feladatot jelent. Elsõként így alakultunk meg, Katival, Ági nõvérével. Én azt kértem, hogy, ha lesznek újabb KAPTÁR-ok, és rendelnek ilyen kitûzõt, csinálja meg nekik. Õ meg is ígérte, úgy, hogy csak tõlem fogad el további megrendelést, és 300 forint egy hatdarabos sorozat. Mi, a hatunk által szedett parlagfû bevételébõl az 1930 forintunkból most vettünk egy fél tucatot. Ha alakulnak újabb KAPTÁR-ok az osztályban, szívesen rendelek nekik is kitûzõket. Egyelõre az osztály pénze Pötyinél van, de most kellene döntenünk, hogy mire fordítsuk.

- Mennyi az a pénz? - kérdezte Oszi.
- A teljes bevétel a kazetták eladásából és az elõlegekbõl 305 ezer forint. Egy kötelezettségünk van, egyelõre 210 kazetta legyártása. Ezzel a pénzünk 410 ezerre fog nõni, ha nem ebbõl vesszük a hozzávalókat. Ha képesek és hajlandóak vagyunk még virágzás elõtt, tehát júliusig parlagfüvet irtani, ez a pénz megmaradhat, sõt szaporodhat.
- Mennyibe kerülne a tábor? - kérdezte Piri.
- Ahogy hallottátok, a kaja egy kisvendéglõben napi 1000 forint. - kezdte Rozi. - A tábor július 28-tól augusztus 6-ig. lenne, az 10 nap. Éva nénivel együtt az osztálylétszám 24 fõ, ez 240 ezer forint lenne. Hozzá a leutazás, zsebpénz, stb. szóval ha teljesítjük a rendeléseket, elég a pénzünk.
- Sok! - mondta Pötyi. - amikor ott voltunk, megszokásból megnéztem az étlapot. Nagyon drága az étel. Biztos vagyok benne, hogy olcsóbban is meg lehet oldani.

- Mire gondolsz? - csodálkozott Rozi.
- Oh, csak egy kis nõi szeszély! - mondta Pötyi, és legyezni kezdte az arcát, ahogy úrhölgyek szokták.
- Értem. - derült fel Rozi arca.
- Én is! - szólalt meg Piri.
Rozi és Pötyi elnevették magukat, a többiek értetlenül bámultak.
- Ez még a jövõ zenéje. - mondta Rozi. - Egyelõre a kérdés, hogy el akarunk-e menni táborozni Dobozra július 28 és augusztus 6. között.
- A válasznak két feltétele van. - mondta Ági. - Roziék beszámolója Dobozról, és a szüleink döntése.
- Igazad van. Rajta  Rozi, gyõzz meg minket, hogy érdemes odamennünk! - mondta Rafi.

Rozi és Pötyi versengve mondták, milyen klassz a tábor, a víz. Rozi elmesélte, hogyan találtatta ki Józsi bácsi a kulcstölcsért.
- És a falu? - kérdezte Oszi.
- Ott is sok mindent lehet csinálni. - válaszolt kissé sejtelmesen, de meggyõzõdéssel Rozi.
- Eddig nem csalódtunk Roziban. - mondta Oszi. - szerintem beszéljen mindenki a szüleivel.
–Ez jó végszó volt. - mondta Zsófi. - Kicsengettek.