Rozi gondosan készülõdött a szombati lovaglásra. Megint a Süsüt ábrázoló pólóját vette fel, farmert, melynek zsebébe rejtette a csodaórát, és feltûzte a KAPTÁR-kitûzõjét.
Tündér, kedvenc póni lovacskája nyihogva fogadta. Megsimogatta, felnyergelte, és már indultak is a kõbánya felé. Három órakor érkezett a sárkányok földjére.
Barát már várta a nagy tölgyfánál.
- Szia! Gyere, nagyon sok dolgot akarunk megmutatni neked! Ahogy elindultak a Nagyrét felé, Rozinak feltûnt, hogy Tündérnek kopog a patkója.
- Barát! Miért kopog a pacim patkója? - kérdezte.
- Te szeretsz belelépni a sárba? - kérdezett vissza Barát.
- Nem. Csak nem égettétek ki az utat? - csodálkozott Rozi.
- De. Így sokkal kellemesebb esõ után.

Megérkeztek a Nagyrétre. Legalábbis, oda, ahol a Nagyrét volt. Most körben hatalmas házakat látott Rozi. Ember nagyságú égetett téglákból építették õket, és hatszögletûek voltak. Barát odavezette az elsõ házhoz, és bementek.
- Ez a mi házunk. - mutatta büszkén a sárkány.
- Hányan laktok itt? - kérdezte Rozi.
- Természetesen öten.
- Miért természetes, hogy öten? - csodálkozott Rozi.
- Ahogy te tanítottál, Keresgélõ,  Alkotó, Pontosító, Tevékenykedõ és Árusító.
- Rendezõ nincs? - kérdezte Rozi.

- Tudod, ez érdekes dolog. - mondta Barát. - Egyrészt, nem akartuk elvenni a te szerepedet. Másrészt, rájöttünk valamire. A kedvenc ételünket a méhecskék csinálják, és a méz ilyen hatszögletû kis lyukakban van. Ezt akartuk utánozni. Ha, viszont hat oldala van a háznak, akkor az egyik a bejárat, középen van egy beszélgetõ terem, mint látod, és csak öt szoba fér el körbe. Harmadrészt rájöttünk, hogy te csak néha vagy velünk, nem kell állandó Rendezõ. Ebben a házban most Tanító, Fás, Apó, Mézes, és én lakunk. Neked itt a bejárat mellett csináltunk egy picike szobát. Nézd csak meg!

Rozi belépett a "picike" szobába, akkora volt, mint az otthoni háromszobás lakásuk.
Szóval, a szomszéd házban Apó a Rendezõ, a harmadikban Tanító, a negyedikben Fás, az ötödikben én, a hatodikban Mézes. Akik ott laknak szintén Rendezõk más csoportoknál, akik szintén ötfõs házakban laknak. Így mindenki tud mindenrõl, ha érdekli, mert egyszerre két helyen is csapatban van.
- Ez érdekes. - mondta Rozi - Mondd, hol vannak a többiek?
- Dolgoznak. Öt nagyobb csapat van. Az egyik Apóval agyagot gyûjt, téglát és edényeket csinál. A második Mézessel ennivalót gyûjt. A harmadik Fással gyûjti a kidõlt fákat, és bútort, tetõt farag. A negyedik Tanítóval tanul, a zenekar és kórus gyakorol. Az ötödik az én csapatom, most éppen a tavat csinálja.

Gyere, nézd meg, milyen szép lesz!
Elindultak a Nagyrét közepe felé. Egy hatalmas gödörhöz érkeztek.
- Tudod, itt kezdtük el, a nagy fa mellett  Itt szedte fel Apó az elsõ adag agyagot, amibõl a kanálkádat és a méztartót csináltuk. Azóta is innen szedtük az agyagot az edényekhez, a téglákhoz, mindenhez, amit agyagból csináltunk. Most, hogy a házak megépültek, kevesebb agyag kell, már el kellene tüntetni ezt a csúnya lyukat. Ebbõl csinálunk tavat. Az oldalát, látod lejtõsre csináljuk, hogy majd bele tudjunk menni. Már kaparjuk az új medret a pataknak, hogy elõször ide folyjon, és csak utána menjen vissza az eredeti medrébe. Lesz mellette nád is, fûzfát is ültetünk.
- Miért ti csináljátok ezeket? - kérdezte Rozi.
- Mert a mi feladatunk, hogy barátságosabbá tegyük a lakhelyünket. Ugye, én vagyok Barát.
- És hányan csináljátok ezt?
- Most ez a legnagyobb munka. Apó csapatából itt van két csoport. Õk csinálják a lejtõsítést, és a patakmedret. Ami használható agyag kijön ezekbõl, viszik Apóhoz. Semmi nem vész kárba. Hogy hányan vagyunk? A lejtõt tapossa három csapat, két csapat gyûjti, kettõ ülteti a fûzfákat (ezekbõl 1-1 Fás kölcsöncsapata),. Ez összesen 9 csapat, 50, velem 51 fõ.

- Ez hogy jött ki? - kérdezte Rozi.
Nekem van egy hat fõs csapatom, velem együtt. Az öt sárkányomnak van ötször öt csapattagja. Ez 6 + 25 = 31 fõ. Kölcsön van két öt fõs csapat Apótól és kettõ Fástól, az 20 fõ. A Rendezõik a saját csapataikban maradtak. 31 + 20 = 51.
- Mindig ugyanazok vannak egy csapatban?
- Nem. Ha rendkívüli feladat van, lehet átcsoportosulás.  Tudod, van, aki szeret agyagot formázni, és énekelni is. Ha koncertre készülnek, nyilván átmegy Apótól Tanítóhoz. Ha hosszabb ilyen átcsoportosulás van, másik házba is költözhet.

De általában egy helyen vannak. Apónál az agyagosok, Fásnál a fások, Mézesnél az ennivalósok, Tanítónál a mûvészek, nálam a barátságosok.
- Hol van Pincér? - érdeklõdött Rozi.
- Mézesnél, a tálaló csoport Rendezõje.
- És Ökör?
- Õ Fáshoz csapódott. Neki is van csoportja, a teherhordók. Sokszor veszi más is igénybe az erejüket.
- Barát! Szeretnék neked mondani valamit.
- Gyere, visszamegyünk a házba, ott hûvösebb van.
- No, mondjad.

- Búcsúzni jöttem. Nyárra olyan feladatokat vállaltam, hogy nem tudom, mikor fogok lovagolni. Meg úgy látom, nagyon jól alakul az életetek. Köszönök nektek mindent. És visszaadnám a csodaórát. Sikerült úgy átalakítani a segítségetekkel az iskolát, hogy eszem ágában sincs késni. Ha szeretnétek látni, úgyis idekívántok, és én szívesen jövök. De most nem tudunk elõre megbeszélni legközelebbi idõpontot. Nagyon szeretlek benneteket, kérlek, mondd el a többieknek.

- Nézd csak, nekem is van kiskanalam. Amit ma láttál, mind neked köszönjük. Te tanítottál meg járni, beszélni, alkotni, együtt dolgozni minket. Mindannyian szeretünk, még Ökör is, aki pedig Ököl szeretett volna lenni. Elmondom a többieknek, amit üzensz nekik. Legjobban nekem fogsz hiányozni, hiszen én vagyok a Barátod. De igazad van. Ha hiányzol, idekívánunk. És még egyet. Te is idekívánhatod magad. Vedd elõ a kiskanaladat, ha Fásra van szükséged a fából faragottat, ha rám, az agyagból égetettet, és kapcsolatot teremthetünk, ha háromszor kopogsz vele egy kemény tárgyon.

Búcsúzás elõtt volna egy kérésem. Ideadnád egy percre a medálodat?
- Milyen medált?
- Azt a szép kereket a trikódról.
- Ja, a kitûzõt? Emlékszel a KAPTÁR-ra? A suliban alakított KAPTÁR-nak ez a jele.
- Nagyon jó jel, nagyon tetszik. Ideadnád?
- Persze, tessék. - szedte le és adta át Rozi a kitûzõt.
Barát belenyúlt egy edénybe, és kivett egy kicsi agyagot. A kitûzõt belenyomta, majd óvatosan kiszedte belõle, úgy, hogy a lenyomat ne sérüljön. Az agyagdarabot lassan kiégette. Most újabb agyagot vett elõ, és belenyomta az agyag, vagyis már cserép-mintába. Kiszedte, a serleg szájával kerekre formázta, majd a cserépmintát megfordította, és a lapos hátoldalára fektette a kis korongot.

- Várj, csak! - szólt Rozi. Kiszaladt a házból és egy kis vékony ágacskával jött vissza. A felsõ részén csinált egy kis lyukat a korongra. - Most már égetheted!
Barát óvatosan kiégette. Rozi meg hozott egy hosszú fûszálat, amire, amikor kihûlt a korong, felfûzte a korongot, és a nyakába akasztotta.
- Látod, megvan az emléktárgyunk tõled, annyit csinálhatunk, ahányan vagyunk. - mondta Barát. - És most megtanítottál arra is, hogy hogyan lehet kilyukasztani, és felfûzni. Ha nem egyikünket hívod, akkor ne a kiskanalat használd, hanem ezt a medált!  Ne félj, nem fog más látni, csak te.
- Nagyon köszönöm, és nem felejtlek el sohasem benneteket, de fõleg téged nem, hiszen te vagy a Barátom. - csordultak ki a könnyek Rozi szemébõl. - Emelj fel, hadd adjak az arcaidra egy-egy puszit!
Barát felemelte, és mind a hét fejére kapott egy-egy cuppanóst. Ezután letette Tündér hátára, és Rozi elvágtatott, mert nem akart elkésni a csodaóra nélkül.
NINCS VÉGE
az elsõ könyvnek