A Vereczkey család Békásmegyer Ófalunak nevezett részén lakott egy kertes kis villában. A III. b. tanulói (bocsánat, volt tanulói) itt gyülekeztek háromnegyed 4 óta. szüleikkel, testvéreikkel, a kertben. 

Az amerikai módra lampionokkal, lufikkal feldíszített kertben volt grillsütõ (bocsánat, barbecue) is, és nagy fehér abrosszal leterített asztalok. Orsós bácsi, Piroska apja halkan morgott is a bajusza alatt, - Micsoda rongyrázás! Vereczkey bácsi mindenkit széles mosollyal fogadott a kertkapuban, Rafival, az ünnepelttel együtt. Sokáig nem lehetett vele beszélni, mert a második mondatnál elkezdett csörögni a mobiltelefonja. Ilyenkor bocsánatot kért,  félrevonult, és nagyon határozott hangon utasításokat adott a telefonálónak. Csak akkor került megint elõ, amikor újabb vendég jelent meg a kapuban. 

A helyzetet Rafinak kellett megmentenie. Néhány szóval mentegette nagyon elfoglalt üzletember apukáját, fogadta a jókívánságokat, és beljebb tessékelte a vendégeket. Anyukája valószínûleg a konyhában lehetett, a pincéreket eligazítani. Kellett is a segítség, mert 4 órára már több mint százan voltak a vendégek. Tíz fecskefarkú kabátos, fekete csokornyakkendõs bácsi cikázott a vendégek között tálcáikról sós és édes teasüteményt, vagy szendvics-falatkákat, illetve szeszes és alkoholmentes üdítõitalokat, kávét, teát, kakaót, fagylaltot és sós mogyorót kínálgatva. A tizenegyedik fehér bóbitás sapkájával a parazson hússzeleteket sütött. Mellette egy asztalkáról lehetett zsömlyét, mustárt, ketchupot elvenni. Valódi élõ zenekar játszott oldalt egy kis dobogón. 

A gyerekek bemutatták szüleiket egymásnak, majd igyekeztek megtalálni egymást. Rozi éles szeme felfedezte, hogy az egyik ablak mögül egy távcsõ irányul a kapura, és Rafi anyukája figyeli az érkezõk fogadását, majd a mobilján beszél. Érdekes módon, akkor zenélt Rafi apukájánál is éppen a telefon. Lehet, hogy az egész telefonos játék csak felvágás? Hogy azt higgyük, hogy Rafi apukája egy fontos, nélkülözhetetlen ember? Ha Rafi is olyan rafinált, mint a szülei, Tomi jól választotta ki, a kazetta-KAPTÁR Árusítóját - állapította meg magában. Már csak egy kérdés van, tudja-e Rafi, vagy aki javasolta, hogy ezt a feladatot válassza, hogy az Árusító nem találkozik a pénzzel, csak a vevõvel? 

Rozi körülnézett. Mindenhol csak felnõtteket látott. Kisebb csoportokban beszélgettek. De hol vannak a pajtásai? Elindult a ház sarka felé, és onnan látta, hogy a ház mögött van egy még nagyobb kert. Ez nem volt olyan szép virágokkal beültetve, a fû sem volt lenyírva. Szórakozottan kirántott egy parlagfû tövet, és lerázta róla a földet. Elgondolkodott. Mi kitisztítjuk a lakótelepen a tereket, de a magántelkekre nem jutunk be. A virágpornak viszont mindegy, hogy kinek okoz allergiát. A kertben lakónak vagy a lakótelepieknek. Ófalu nyugatra van a teleptõl, és Rozi tudja a videóra vett környezetórából, hogy a nyári záporokat, az õszi nagy esõket a nyugati szél hozza. Akkor hiába dolgozunk? Jó-jó, a pénz jól jön a kazettamásoláshoz, de ha mégis megbetegedhetnek, hiába dolgoztak. A kert hátsó sarkában megtalálta a gyerekeket. Körülbelül 50-60 gyerek játszott szembekötõsdit, ami azért volt nagyon izgalmas, mert az osztálytársak egymást és saját testvéreiket ismerték, de amikor az osztálytársuk testvérét kapták el, a felismerés teljesen lehetetlen volt.  Rozi megkereste Rafit, és félrehívta.

- Mondd, van egy kis labdád? - kérdezte tõle.

- Persze, mindjárt hozom. - mondta Rafi, és elszaladt.

- Ági! Szerinted jó ez a játék? - kérdezte Rozi barátnõjét, az Árusítót.

- Hát, néha ciki, ha egy ismeretlent kap el az ember gyereke. Egy sál volt valakinél, nem nagyon gondolkodtunk, hogy mit játszhatnánk.

- Figyelj! Rafi most hoz egy kis labdát. Talán az majd ad ötletet, hogy mit lehetne játszani vele. Ha visszajön, beszélhetnél vele, mint egyik Árusító a másikkal. Azt hiszem, hogy félreértette a feladatot, és arra pályázik, hogy ebbõl pénzt szerezhet.

- Ennyire bolond nem lehet. Különben is, Rafi rendes gyerek. Nem olyan, mint a szülei - ingatta a fejét Ági. - Oké, beszélek vele.

- Volna még valami - folytatta Rozi. - Nézd, mit találtam!

- Ez parlagfû! Hol volt? - csodálkozott Ági.

- Itt van a kertben, hátul. Mindenkinek be van kötve a szeme? - kérdezte Rozi, majd folytatta - semmit sem ér az irtási akciónk, ha kihagyjuk a kerteket. Fõleg itt, Ófaluban. Szélirányban van éppen.

- Beszélek errõl is Rafival, ha visszajön, és Karcsival is. Elõször a kis telep kapja a szelet Ófalu felõl - mondta Ági, és szemével már Karcsit kereste.

- Én meg látok ott hátul egy kis csoportot, azt hiszem, Piri és a testvérei. Odamegyek hozzájuk. Elrontottam a játékodat?

- Ez sokkal izgalmasabb, mint a játék. Van értelme. Menj csak nyugodtan Piriékhez!

- Sziasztok! Szia Piri! Segíthetek? - kérdezte Rozi, ahogy odaért a kis csoporthoz.

Heten voltak az Orsós-testvérek. Mint az orgonasípok a templomban. A legnagyobb, Piri 10, a legkisebb 2 éves.

- Gyerekek, õ Rozi. Amit meséltem az iskoláról, azt mind õ csinálta - mutatta be Piri a testvéreinek.

- Amikor én megyek suliba akkor is olyan jó lesz, mint most nálatok? - kérdezte a legkisebb gyerek.

- Tudod, mikor leszel iskolás? - kérdezte tõle Rozi, leguggolva.

- Persze, ha akkora leszek, mint Jóska - mutatott a harmadik legnagyobb orgonasípra a kislány. - Õ most lesz iskolás.

Piri leguggolt a kislányhoz, és magához ölelte. - Mártikám! Te soha nem leszel akkora, mint Jóska. 4 év múlva mész iskolába, de Jóska akkor már negyedikbe megy.

- Te megértettél, Rozi? - kérdezte Márti Rozi felé fordulva.

- Persze, okos kislány vagy. Remélem, hogy 4 év múlva már minden iskolában ilyen jó lesz tanulni. Pirivel ezen dolgozunk. Légy rá nagyon büszke!

- Arra is büszke vagyok, ha apukám dolgozik. De õ nem olyan büszke, mint te meg Piri. Õ mindig mérges a munka miatt. Nem szereti csinálni.

- Te nehezeket tudsz kérdezni. Talán az a különbség, hogy mi szeretjük ezt a munkát, mert magunknak csináljuk. Apukád, meg  azért dolgozik, hogy pénzt keressen. De nem érdekli, hogy mi az, csak fizessenek valamennyit.

- Igen, apu mindenhez ért! - ragyogott fel Márti szeme.

- Csodálatos, miket mond ez a pici! - fordult Rozi Pirihez.

- Apu elektromûszerész volt - mondta Piri. - Minden elektromos holmit meg tud javítani. Egy szervizben dolgozott.

- Ez szuper! - kiáltott fel Rozi. - Apuék szövetkezetében van a helye. Beszélek apuval. Nézzétek! A gyerekek labdával kidobósoznak. Ebben nem kell ismerni a másikat, itt az ügyesség számít. Menjetek, álljatok be ti is!

- Én fogok nyerni, én vagyok a legügyesebb. - mondta Jóska, és elszaladt a labdázók felé. Piriék követték.