- Csókolom, Csikós Kati vagyok! Döncivel szeretnék beszélni. Köszönöm. Szia Dönci!  Itt Kati. Két dolog. Holnapután Pötyiéknél zöldborsós pörkölt lenne.

- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál! - mondta Dönci.

- Mi van? - értetlenkedett Kati.

- Holnapután szerda. Ilyenkor zûrben vagyunk a hússal - magyarázta Dönci. - Egy féldisznónál kevesebbet nem rendelhetünk, a hét közepén pedig kevesen vesznek húst. Mit gondolsz, miért vagyok ilyen elefánt? Két kiló apróhússal besegítek a pörköltbe.

- Te, ez állati érdekes!  Tudod, Ági, a húgom egymást segítõ köröket szervez. A borsót is úgy szeretnék megszerezni, hogy cserébe kiirtják az ezüsthegyi kis kertekben a parlagfüvet. Tudd meg apukádtól, hogy beszállnátok-e ti is valamivel, és mit kérnétek cserébe. Majd beszéljünk róla!

- Jó, holnap hozom a listát meg a húst. Mi a másik dolog? - kérdezte Dönci.

- Tudod, hogy az osztály készíti a batyukat a nyolc céseknek. A dobozi bácsi csinálna minden batyuba ballagási emlékként egy kitûzõt 150 forintért darabját. Meg kellene tudni, mit szólnak hozzá a többi osztályban is. Pötyiék meghiteleznék nekünk, aztán majd az évzárón összegyûjthetnénk az értük járó pénzt. Csak kellene egy kis biztonság, hogy nem fizetünk rá. Néhány rábólintás, hogy OKÉ. Elsõsorban  Balázsra és Melindára gondoltam. Meg a többi hetedikes osztályra.

- Jó felhívom õket! Szia - nyomta le Dönci a billentyût, és máris tárcsázott.

Kati pedig csak ült, és elmélázott. Milyen jó, hogy Ági bevette a KAPTÁR-ba.  Szuper, hogy így felgyorsult körülötte az élet. Mindig van valami sürgõs dolog. Napok óta nem nézte meg a kedvenc sorozatait. Mégsem hiányoznak. Ez sokkal izgibb. Nem ment ki a gimi elé sem, hogy meglássa álmai hercegét. Korábban mindig azt a lábreszketõs érzést várta. Grimaszokat vágott a tükör elõtt. A szoba falán a sztárok képeit bámulta. Most meg? Elõkészítik a kiállítást, húst szerez a közös kajához, krumplit cipel, tervezi a játszóteret, meglepetést készít a ballagóknak. Hol van már, mikor azon vívódott, kipróbálja-e a füvet? Már nem akar álomvilágokba menekülni. Az élet szép és izgalmas!

Tényleg, a játszótér. Ahogy ma kinézett rá a suliból, nem látott ott gyerekeket. Elég-e, ha felújítjuk, és kitakarítjuk? Vagy talán néhány új játék is kellene. De milyen? Ugyan, döntsék el azok, akik majd játszani fognak velük!

Már tárcsázott is: - Balázs! Mit szólnál egy gyermekrajzversenyhez, hogy kapjunk új játékötleteket a játszótérhez? Rögtön elkezded rajzolni a plakátot? Szuper! Igen, Dönci hívott? És hogy tetszik? Értem. Elindult a riadólánc. Tényleg, errõl el is felejtkeztem. Tudom, hogy te vagy az úttörõ. OKÉ, Szia!

Szédületes. Régebben még órákat beszélgettünk mindenféle butaságról a lányokkal. Most meg pár szó, mondat és sietõs befejezés, mert valamit mindig csinálni kell. Mi  lesz ebbõl?! Ezek a kissrácok/csöppségek/tökmagok teljesen megbolondítottak.