- Szia, Pötyi! Felengedsz? - kérdezte Rozi a kaputelefonon keresztül.

- Szia, csak, ha hozzám is benézel! - válaszolt Pötyi.

- Miért, mit gondoltál?

- Azt az ember a mai időkben nem tudhatja.

Pár perc múlva már a lakásban beszélgettek.

- Mióta vagy ilyen óvatos? - kérdezte Rozi.

- Nem szeretem, hogy itt van nálam az osztály pénze. Egyre több, és félek, hogy valaki megkívánja. Gondold el, valamivel több, mint félmillió forint.

- Mi a javaslatod? - kérdezte Rozi.

- Azt szeretném, ha hasznosulna. Persze nem a kamatra gondoltam, ami havi 3000 forint lenne, hanem kézzelfogható célra.

- Például be lehetne tenni a szövetkezet bankszámlájára? - kérdezte Rozi.

- Ez  lehetséges, és az apukád meg az anyukám együtt tudná kivenni, vagy átutalni. Ők a szövetkezet hivatalos aláírói. És ahhoz, hogy aláírják, nekünk kettőnknek kell kérnünk őket.

- És, ha nekik kellene belőle használhatnák?

- Igen, de azért meg kellene kérdezniük minket, hogy megengedjük-e.

- Csinálnál egy javaslatot a KAPTÁR-nak? - kérdezte Rozi. - Persze pontos elszámolással.

- Nyilván, és anyukámat is kifaggatom. Rengeteg mesélnivalóm van.

- Várj csak! Nincs egy kis gyümölcs itthon? Kedvem volna rá.

- Van még néhány darab banán itthon, kicsit túlérettek.

- Azt nem szeretem. Akkor inkább egy pohár vizet kérek.

- Rögtön hozom. Rosszul érzed magad?

- Csak ez a nagy meleg, ne aggódj, mindjárt elmúlik.

Megszólalt a kapucsengő.

- Micsoda forgalom! Halló, ki az? Piri? Szia! Éppen az előbb jött Rozi. Gyere fel. Hogy mondod? Mi jöjjünk le? Na, jó, indulunk.

- Képzeld, azt kéri, hogy mi menjünk le hozzá.

- Nézzük meg, mit akar!

A két kislány leszaladt négy emeletnyit. Piri az ajtóban várta őket, és intézkedett. - Rozi, te tartsd az ajtót, nehogy kizárjuk magunkat,  Pötyi, gyere segíts nekem!

- Te érted ezt? - kérdezte Pötyi  Rozit, aki csak rejtelmesen mosolygott.

- Dolgozz egy kicsit, ezeket a szatyrokat fel kell vinni hozzátok, nem maradhat a kiskocsiban, az utcán éjszakára. - noszogatta Piri Pötyit.

Hét teli szatyor volt a kocsin, ahhoz már elég sötét volt, hogy ne lehessen felismerni a tartalmukat. Pötyi nem is sokat foglalkozott vele, egyenként cipelték a szatyrokat a lifthez. Rozi kitámasztotta az ajtót, és ő is részt vett a munkában. Pötyi csak a liftben fedezte fel, hogy mivel kínlódott.

- Rozi, te tudtad! Ezért nem volt jó a banán. - támadt  Rozira.

- Nem tudtam, hogy megkaptad-e már. - nevetett  Rozi.

- Piri, jó, hogy itt  vagy, beszélnem kell veled. - fordult Pötyi a másik kislányhoz.

Oké, most már ráérek. - felelt Piri, és, mivel a lift megállt, megmarkolta az egyik szatyor fülét.

Miután bevitték a lakásba a szatyrokat, Pötyi betessékelte a szobájába a vendégeit, belemarkolt a cseresznyébe, és kivitte a konyhába megmosni. Nemsokára három tálkával és egy nagy tányér cseresznyével jelent meg.

- Csak óvatosan! - figyelmeztette Piri. - Fejenként két kiló jár mindenkinek, és egy kiló borsó. A te dolgod a KAPTÁR-saknak odaadni holnap.

- Jó, akkor először kimérem a  tíz adagot. A maradék a miénk. Ez a „KAPTÁR-sak”, nagyon tetszik. Ki találta ki?

- Kati a bűnös. A borsóból 2 kiló a szerdai ebédhez van. - mondta Piri.

- Akkor Ági is megkapta a részét?

- Igen, tehát csak kilenc felé kell osztanod.

- A mi cseresznyénkből félrerakok csütörtökre, Borinak és a nagypapájának. gondolkodott hangosan Pötyi.

A két vendég megélénkült: - Igazán, mindketten eljönnek? Ez fantasztikus!

- Ma beszéltem Borival. Piri, remélem, ki tudsz jönni a Keletibe este. Szeretném, ha minél előbb összeismerkednétek. - mondta büszkén Pötyi.

A beszélgetés nyolcig eltartott, és csak azért hagyták abba, mert  Rozinak haza kellett vacsorára érnie.