Elérkeztünk a XXI. század elsõ teljes tanévének a végére. Különös módon az utóbbi három hónapban nálunk is új évezred kezdõdött. Az iskola eddig mindig arról szólt, hogy mi, tanárok elmondhattuk, amit kedvenc tantárgyunkról tudtunk, a gyerekeknek pedig el kellett ismételniük, hogy lássuk, megjegyezték-e. Ha valaki unatkozott, rendet teremtettünk. Ha rosszalkodott, büntettünk. Ennek eszközei változtak a múlt évezredben, a kukoricára térdepeltetéstõl a megvesszõzésen és a körmösön, a bezáráson keresztül az intõig.

Soha nem érdekelt minket, hogy a gyerekeknek  tetszik-e ez a rendszer. Érdekli-e õket, amit mondunk?  Hasznosnak, szükségesnek tartják-e?  És tényleg hasznos-e a késõbbi életükre? Azt tanítottuk, amit kellett, ebbõl kicsit többet abból, amit szerettünk. Hogy mit kellett? Amit a minisztérium elõírt. Hogy az jó-e, soha nem vizsgáltuk. Kötelezõ volt.

Közben az élet megváltozott. Egy évtizede demokráciában élünk. Az állampolgároknak egyre több döntést kell hozniuk. Egyre kevésbé szól bele az állam a magánéletbe. Egyre kevesebb a munkahely, ahol az alkalmazottnak megmondja a fõnök, mit csináljon. Akik feleslegessé váltak, munkanélküliek lettek. Mindenhol modernizálnak, automatizálnak. Még kevesebb emberre van szükség. Ha kevesebb az alkalmazott, kevesebb az is, aki vásárolni tud. Már az is döntés, hogy hol vegyük meg amire szükségünk van. A döntés felelõsségteljes. A család vacsorájáról, életérõl kell döntenünk. Felkészültünk vajon erre? És a gyerekek fognak tudni dönteni? Hagyjuk õket mi, tanárok? A döntéshez információra van szükség. A különbözõ lehetõségek ismeretére. Mérlegelésre. Felfejlõdött a számítástechnika. Az interneten rengeteg információ található. Át tudjuk ezt adni a gyerekeknek? Hiszen az új ismeretekbõl többet tudnak, mint mi!

A 3.b. osztályban elkezdett újfajta tanulási rendszer óriási változásokat hozott iskolánk életében.  Amit az oktatási rendszer eddig nem engedett, most megtörtént. A gyerek kérdez, részt vesz a magyarázásban, dönt, hogy ideje-e osztályzatot szereznie, hogyan mutassa be a tudását, kinek segítsen, hányas osztályzatot adjon, mivel indokolja, melyik indoklást fogadja el. Észrevette, hogy érdemes együttmûködnie társaival, mert van, amit mások tudnak jobban. Az osztályban nincsenek klikkek, bandák, mindenki jóban van mindenkivel, igazi közösség alakult ki. A tanulmányi eredményük két egész jeggyel javult. Elkezdtek egy üzleti vállalkozást, az egész osztály részt vesz benne. 

Itt a kezemben a kerületi polgármester úr levele, melyben megköszöni, hogy teljesen megszabadították Békásmegyert a parlagfûtõl. Békéscsabán kétszáz tanárt hódított meg az elõadásuk, bemutatójuk, videófelvételük. Tömegével kapom a dicsérõ és vitatkozó leveleket az ország minden részébõl. Az iskola diákjai döntöttek, a tanári kar is. A következõ évben minden osztályban változtatunk a tanulási módszeren. Ehhez a nyáron nagyon sok dolgunk lesz. Szeretnék összehozni egy KAPTÁR-t, amelyik kidolgozná a tennivalókat. Augusztusban lenne három hetünk rá. Megkérem Tõsi Rozit és Éva nénit, az osztályfõnökét, hogy az ünnepség után jöjjenek be hozzám az irodámba a részleteket megbeszélni. Nektek, gyerekek, és önöknek tisztelt szülõk és kollégák érdekes, izgalmas vakációt kívánok. Nekem is az lesz. Elõször érzem, hogy nagyon várom az õszi évkezdést. Köszönöm hogy meghallgattak. És felhívom a figyelmüket az iskola elõterében berendezett vakítóan fényes réztál-bemutatóra, ahol a mester egyéni kívánságra vállalja egyedi alkotások elkészítését. Természetesen ezt a bemutatót is a KAPTÁR-ok készítették elõ.

Az igazgató bácsi beszédét nagy taps fogadta. Nemcsak azért, mert szokatlanul rövid volt, és, mert nem volt benne milléniumi  múltidézés, valami rég elfelejtett  állítólagos nagy emberre hivatkozás. A jövõ feladatairól, és az itteni gyerekekrõl volt szó.

A harmadikosok Rozi köré sereglettek.

- Mi lesz ebbõl? Mit tudsz csinálni egy olyan KAPTÁR-ban, ahol egyedül vagy gyerek? Lehet, hogy leszavaznak, és rád hivatkozva visszacsinálják, amit elértünk? - kérdezgették a gyerekek.

- Nem hiszem. hogy ez lenne a céljuk. Az igazgató bácsi nem a lerombolásról, hanem a további terjesztésrõl beszélt. Ha megvártok, majd elmondom. Szerintem egyébként én csak Árusító lehetek.

- Biztos, hogy az elõtérben megvárunk. - mondta Pötyi - És befizetem Boriéknak az új KAPTÁR kitûzõ-adagját.

Éva néni furakodott Rozi mellé:

- Gyere kicsim! Nyugi srácok, János bácsival hárman vagyunk!