A hajnali kopácsolás felébresztette Balogh nénit. Most már tényleg kíváncsi volt. Tegnap a tálak akasztóját erõsítgették. De most, a bemutató után! Hírtelen nyitotta ki az ajtót.

Bori háttal ült neki, Jenõ bácsi mögötte, szemben, úgy, hogy egy konyharuha letakarta mindkettõjük térdét. Középen egy réztál volt, amin buzgón kopácsoltak mindketten.

- Most meg mit csinálnak? - csapott le rájuk Balogh néni.

- Az igazgató bácsi rendelésén dolgozunk. - mondta Bori magától értetõdõ hangon. (Hogy lehet ilyet kérdezni? Ez csak természetes!)

- Miért ilyen sürgõs?

- Amikor karácsonyig 497 tálat kell megcsinálnunk? Lehet ez kérdéses? - morgott Jenõ bácsi

- Jó-jó, már megyek is, csak a kávét teszem oda. - mentegetõzött Balogh néni

- Majd én beviszem! - ajánlkozott Bori

- Köszönöm, kislányom. - mondta Balogh néni, és igyekezett ki a konyhából.

- Ezt megúsztuk! - sóhajtott fel Jenõ bácsi, és kivett egy másik tálat a konyharuha alól. - De meg tudod csinálni holnapig az igazgató bácsiét?

- Ha már elkezdtem, persze. - válaszolt magabiztosan Bori. - Egy biztos, te már nyugodtan csinálhatod.

- Ez igaz. Most már ne kezdj neki, mindjárt kifolyik a kávé. Inkább kérdezd meg, hogy hányfelé osszad! Különben is, van bent dolgod, tudod!

- Csak nem röhögtetem ki magam! - mondta Bori, levette a tûzrõl a kávéfõzõt, elzárta a gázt, levett a polcról három csészét és széttöltötte a kávét. Egyet odaadott nagypapájának, kettõt tálcára tett, mellé cukrot és tejport, kiskanalakat, és bevitte Pötyi szüleinek.

Jenõ bácsi elkezdett kalapálni, de igazából látszott (volna, ha lett volna rajta kívül valaki még a konyhában), hogy nem igazán volt ott a feje, annál, amit csinált.

Eltelt vagy öt perc, mire Bori visszajött.

- Na, mi van? - kérdezte izgatottan a nagypapa.

- Baloldalt. - mondta végre Bori.

Jenõ bácsi lázas kalapálásba fogott. A szerszám rengeteg finom ütéssel táncolt a lemez egy kis részén. Tíz perc múlva büszkén mutatta kis unokájának:

- Ilyen?

- Pont olyan, mint az igazi. És biztos, hogy ott lesz. Mikor adjuk oda? Megvárjuk az elutazást?

- Nem tudom kivárni.   Szeretném mielõbb látni a hatást

- Várjuk ki a reggelit, és utána, a kávénál add oda! - javasolta Bori

- Igazad van. Ennyi ideig még kibírom. - mondta Jenõ bácsi, miközben a szemét nem tudta elszakítani a táltól.

- Már ki is gondoltam. Én fogom feltálalni a kávét. - kacsintott cinkosan Bori - Na, menjél borotválkozni és zuhanyozni! Nemsokára 8 óra, reggeli idõ.

Miután a nagypapa kiment a konyhából. Gyorsan kalapálni kezdett. Balogh néni jött ki, elõkészíteni a reggelit.

- Dolgozz csak nyugodtan. Nem akarlak zavarni. - mondta, de utána rögtön kérdezett: - Te mit fogsz enni? Van vaj, margarin, szardínia, párizsi, trappista sajt, szalámi. Inni lehet tejet, teát, ha akarod, csinálok kakaót. Nagypapád mit szeret? Szalonnát újhagymával?

- Válaszolok, ha meg tetszik engedni, hogy reggeli után én hozzam be a kávét.

- Áll az alku. Nagyon ügyesen behoztad az elõbb is.

- Akkor én vajas szardíniás kenyeret fogok enni, citromos teával, nagypapa pedig sima vajas sajtos kenyeret hagymával. Inni tejet kér.

Bori segített az elõkészítésben Balogh néninek, hogy minél elõbb egyedül maradhasson. A teafõzés és a kávé elõkészítése jó alkalom volt erre, mert míg õ ezeket elvállalta, Balogh néni kiment teríteni. Így volt még pár perce Borinak, hogy az utolsó simításokat (a kalapáccsal) elvégezze a tálon.

A reggeli után Bori kiment a konyhába, és, amikor visszajött, ügyesen egyensúlyozva három nagy tálat tartott a kezeiben, és a balkarján. A tálakra fehér papírszalvétákat terített, azokon volt egy-egy kávéscsésze a kistányérján. Elõször a jobb kezében lévõt nyújtotta át Balogh néninek, majd a karján tartott tálat Balogh bácsinak, és végül nagypapájának a bal kezében lévõt. A szalvétákon és a kistányérokon egy csepp kávé nem volt. Mindhárom felnõtt nagyon meg volt lepve. Miután sietve megitták a kávét, levették a tálakról a kávésedényeket és a szalvétát. Balogh néni felsikoltott:

- A galamb! Nézd, Laci, milyen gyönyörû!

- Látom. - mondta Balogh bácsi, miközben fel sem nézett a kezében lévõ tálról.

- Te ide sem nézel! - mérgelõdött Balogh néni. Nézd csak! Ide fogom rakni! - tette a falra, a kanapé baloldala fölé.

- Látom. - mondta Balogh bácsi, miközben fel sem nézett a kezében lévõ tálról.

- Laci! Ne bolondozz már! Figyelj ide! Mit nézel annyira? - lett mérges Balogh néni. Pötyi szintén értetlenül nézte az apját. Odament a háta mögé, és megnézte a tálat.

- Én is látom. Ott a galamb!

- A csuda vigyen már el titeket! Mit néztek! - kikapta a férje kezébõl a tálat és megnézte.

- Tényleg ott van! - hebegte.

Bori és nagypapája végre elkezdett harsányan nevetni.

Mi történt? Balogh néni álma teljesült. Megkapta a galambos tálat. De még egyszer megkapta. Mert a hajnali kopácsolásokkal elkészítették az új tálat, melyen a Balogh család ül a kanapén középen Pötyi, jobbra Laci bácsi, balra anyukája. És a feje felett a falon kicsiben a galambos tál teljesen élethû kicsinyítéssel. Balogh bácsi tehát tényleg ott látta a falon a galambos tálat - a másik tálon.

De mi volt a harmadik tálon, amit Kolompár bácsi kapott? Azon is három emberalak volt. Egy fekvõ fatörzsön ültek. Középen Rozi, a baloldalán Éva néni, a jobbon az igazgató bácsi. Rozi lábának egy hatalmas KAPTÁR embléma támaszkodott. A tál karimáján a rajzban tervezett kis figurák madarak, virágok, méhecskék. A háttérben a Kõrös öble, az óriás fa, a faház sarka.

- Kislányom! - ölelte magához unokáját Jenõ bácsi - Úgy tanulj, hogy bejuss az Iparmûvészeti Egyetemre. A pénz hozzá, idén karácsonyig összegyûlik.

- Köszönöm, nagypapa! Úgy fogok tanulni, mint egy kisangyal! ígérte Bori könnyes szemmel mindkét karjával Jenõ bácsi nyakába csimpaszkodva.