- Bori! Voltál már Budapesten? - kérdezte a reggeli izgalmak után Pötyi.

- Nem, de ahogy néztem a kocsiból tegnapelõtt, olyan mint Békéscsaba. Minden nagyváros egyforma.

- Jó!  De hegyet mikor láttál? - kérdezte Pötyi.

- Igazad van, hegyet nem láttam még.

- Akkor, indulás, ma délelõtt kirándulunk!

- Piri és Rozi nem jön velünk?

- Õk dolgoznak. De a nagypapád jöhetne!

- Megkérdezem. - ugrott Bori az ajtó felé.

- Mehetünk, már nagypapa és Erzsi néni is készülõdik. Apukád elvállalta, hogy kocsival elvisz minket.

- Várj csak! Elõször útitervet készítünk. Itt a térkép. Nézd, ez a Várhegy, innen látjuk Pestet felülrõl. Azután felmegyünk a Gellérthegyre, onnan még szebb a kilátás, és van egy klassz játszótér. Onnan átmegyünk a Svábhegyre, és gyermekvasúton megyünk tovább. Vagy menjünk a libegõvel? - állt le egyszerre Pötyi.

- Az micsoda? - kérdezte Bori.

- Két szék egymás mellett megy egy kötélpályán fel a Zugligettõl a János-hegyig.

- Akkor nem mehetnénk a gyermekvasúttal?

- Dehogynem. A János-hegyi kilátóból körülnézünk, lesétálunk a megállóhoz, és vasutazunk. Hûvösvölgyig. Onnan átvágunk a Rózsadombon, és úgy jövünk vissza.

- És mi lesz apukáddal, meg a kocsival?

- Elvisz a libegõig, és mire Hûvösvölgybe érünk, õ is ott lesz.

- Ez tetszik! Mehetünk. - vette fel a szandálját Bori.

A Wartburgban Pötyi elmondta, hogyan tervezte az útvonalat. Apukája egy javaslatot tett, hogy a Várba a Siklóval menjenek fel.

- Az mi? - kíváncsiskodott Bori.

- Majd meglátod. - mondta Pötyi. - Apu, az ötlet elfogadva.

- Mikor indul a vonatotok? - kérdezte Balogh bácsi Jenõ bácsit.

- Fél négykor. - válaszolt Jenõ bácsi.

- Oké, elérjük. Indulás!

Félóra már a Siklón mentek fel a Várba. Bori ámulva nézte, ahogy egyre többet lát a pesti oldalból. Megmászták a Halászbástyát, onnan még szebb volt a kilátás. Kicsit még sétáltak a szûk utcákon, be-be néztek egy két régi ház udvarába. Átsétáltak a nyugati oldalra, Pötyi megmutatta a János-hegyet, a kilátó jól látszott. Közben vettek egy-egy adag fagyit egy szép régi cukrászdában.

- Jobb, mint nálunk a presszóban. - állapította meg Bori.

Lovagoltak az ágyúcsöveken a Hadtörténeti Múzeum elõtt, majd indultak tovább. A Siklóval le a Várból, bekukkantottak az alagútba, majd irány a Gellérthegy. A kilátás körbe csodálatos volt. A Citadellánál kis fogócska, majd a játszótéren csúszdázás. Futás az autóhoz, a vattacukrot útközben ették meg. Ilyet Bori még nem evett. Mindig nagyot próbált harapni, de mire rágni akarta, elolvadt a szájában. Fél 11-kor már a Zugligeti úton kapaszkodott fel a kocsi. 

Laci bácsi lelkiismeretes idegenvezetõ volt. Egész úton mutogatott, magyarázott. A Libegõre csak felülni volt félelmetes. Odaugrani a közeledõ szék elé és belehuppanni, majd a kis hintázás. A lányok egy székpárba ültek, Laci bácsi menetközben mellettük szaladva kapcsolta be õket. A következõ székekbe ült Erzsi néni és Jenõ bácsi. Az igazi kilátás a János-hegyen tárult eléjük. Bori lelkesedéssel mutatta a Várhegyet és a Gellért-hegyi Szabadság szobrot. Erzsi néni megmutatta a Rózsadombot is, amelyen keresztül fognak menni. Kellemes volt a séta lefelé a kilátótól.  Az erdõn átvezetõ út kanyargós volt, és végig árnyékos. A hangulatot csak az út szélét ellepõ szemétréteg rontotta.