Leértek a megállóba. A kis házikóban két egyenruhás gyerek látta el a vasúti szolgálatot. A vonat érkezéséig még 20 perc volt. A két kislány az üveghez tapadva figyelte a benti munkát. Az egyik gyerek talán hetedikes fiú lehetett. Egy nagy könyvbe írt. és telefonált. A másik, egy mondjuk ötödikes kislánytól vették a jegyeket. A hátsó ablaknál ült, és egy kis billentyût nyomogatott elég furcsa ritmusban.

- Ez micsoda? - kérdezte Bori. - nincs zeneritmusa.

- Nem tudom, megkérdezem anyut. Õ volt úttörõvasutas.

Erzsi néni eddig Jenõ bácsival beszélgetett, de most odament a lányokhoz.

Tudjátok, én is ilyen kislány voltam, csak nem szõke, hanem barna, copfos. Az akkori egyenruhánk jobban tetszett, mint ez a mostani. A piros nyakkendõmet is szerettem. 15 naponként jártunk szoliba, azaz szolgálatba. Tudjátok, mit jelent ez?

- Mit?

- Mindig más napra esett. Hétfõ után kedd, majd szerda, és így tovább kéthetenként. A legjobbak a hétvégek voltak, akkor sok kiránduló jött. A suliból persze hiányoztam, ezt a tanárok nem szerették. Az osztálytársaim irigykedtek rám. Pedig elég fárasztó volt. Reggel hatra kellett beérni Hûvösvölgybe. Átöltözés, reggeli, a szolgálatbeosztás kihirdetése. Én voltam minden. Rendelkezõ, mint ez a fiú, naplózó, mint a lány, váltókezelõ, pénztáros, jegyvizsgáló, még postás és mozgólépcsõ ügyeletes is.  Reggeli után zászlófelvonás. Az elsõ reggeli vonattal indult a raj a szolgálati helyére. Összesen hét állomás van. A mostani nevüket nem tudom, akkor Hûvösvölgy, Hárshegy, Ságvári liget, János-hegy, Elõre (ez volt az úttörõk köszönése), Úttörõváros (ez Csillebérc, ahol minden évben egy hétig táboroztunk), és a másik végállomás, Széchenyi hegy. A hûvösvölgyiek ott maradtak, a többiek felszálltak a szerelvényre. Egy kocsit elfoglaltunk. Egész úton énekeltünk. Nem kellett, szerettünk dalolni. Állomásonként egyre fogytunk, a végállomásra csak az oda beosztottak futottak be. Jelentkeztünk az állomásfõnöknél, aki egy aranyos bácsi, vagy néni volt. Két vonat között beszélgettünk, játszottunk (Hárshegyen voltak a legjobb játékok.). Gyakoroltuk a táviratozást, a morzét, ahogy most az a kislány is csinálja.

- Mi az a morze? - kérdezte Bori.

- Egy Morse nevû bácsi ismerte fel, hogy rövid és hosszú jelzésekkel üzeneteket lehet küldeni. Lehet tükörrel, vagy árammegszakítással, mint a vasútnál, vagy sípolással a rádióban, mindegy. Legfeljebb öt jellel bármelyik betû elküldhetõ. Az "e" például egy ti, azaz rövid jel. Az "s" három ti. Az "o" három hosszú, tá. Az SOS tehát ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti. Vagy lerajzolva:

. . .  - - -  . . . 

mutatta Erzsi néni az ablakpárkányon, a porban. Ezt a három betût nagyon sokan ismerik, segélykérõ jelzés. Angolul van, azt nem tudom, magyarul, "Mentsétek meg lelkeinket!" Ha a tengeren a hajósok bajba kerülnek, ezt pötyögik, villogtatják, és az amatõr rádiósok szokták észrevenni. Otthon talán megnézhetjük a Morse ABC-t, ha érdekel valakit. Annak idején Petõfi-verseket küldözgettünk egymásnak, de kaptam szerelmes levelet is.

- Apu tudja? - kérdezte Pötyi.

- Hol volt akkor még apu!  Ez gimnazista koromban volt.

- És az ékezetes betûk? - kíváncsiskodott Bori.

- Ott betûkombinációk vannak. A hosszú betûk duplázzák a rövidet. az "Á" például AA. Az "Ö" OE, az "Ü" pedig UE.

- Elég furcsa. - mondta Pötyi.

- Nekem tetszik! Használhatnánk titkosírásnak. - lelkesedett Bori.

- Jó, elküldöm az ÁBC-t, ha anyu megtalálja. Gyerünk, itt a "szerelvény"  De furcsa szó!

Felszálltak a nyitott kocsiba. A szõke kislány jött ki, és egy piros kerek tárcsával  (- Palacsintasütõ - mondta Erzsi néni.) jelezte, hogy indulhat a vonat. Elõtte két sípszó hallatszott.

- Két kalauz van? - kérdezte Bori.

- Elõször is nem kalauz, hanem jegyvizsgáló. Másodszor honnan ismered ezt a szót, hogy kalauz?

- A felnõtt vonaton így hívják. - csodálkozott Bori.

- Ja, persze, ott még van. Mi itt, Budapesten már évek óta nem láttunk. Vonattal meg nem járunk. - mentegetõzött Erzsi néni.

- Kérem a jegyeket kezelésre!  - szólalt meg egy vékony, de határozott hang mellettük. Kopasz, hatodikos körüli szõke kisfiú volt a jegyvizsgáló.

- Vasutas bácsi! Mikor érünk Hûvösvölgybe? - kérdezte Bori.

- Tizenegy harmincháromkor.  - vágta rá azonnal a fiú.

- Anyu! Van valami köze a vasutasságnak a könyveléshez?

- A jegyvizsgálóknak, a pénztárosoknak, postásoknak szigorúan el kell számolniuk a bevételükkel. A menetrendben számok vannak, és a szolgálatban fegyelem kell, a vasút veszélyes üzem.  A pontosság, a számolás, a szabályosság a könyvelésnél is alapvetõen fontos. Lehet, hogy igazad van. Ezen soha nem gondolkodtam.