- Apu! Ki mondja meg, hogy mit lehet csinálni? - kérdezte Rozi, amikor hazaért Pötyiéktõl.

- A törvény. - válaszolta meglepetten Tõsi bácsi. - Hogy jutott ez az eszedbe?

- Mi, vagy ki az a törvény? Az én feladatom lenne megtudni, hogy Dobozon milyen szabályokat kellene betartani egy bulinál. - magyarázta meg a kérdését Rozi.

- A törvény egy szabály. Sokféle lehet. Attól függõen, hogy mire, vagy kire vonatkozik, és, hogy ki hozta.

- Honnan hozta?

- Na várj csak! Az, hogy levegõt veszel, természeti törvény. Amikor minden evés után fogat mosol, azt anyukádtól tanultad, tõle jött a törvény, amit persze az orvosoktól, gyereknevelési könyvekbõl vett. Vannak tehát szokásokon, tapasztalatokon alapuló törvények. Amit a távfûtésért ki kell havonta fizetnünk, az egy megállapodás alapján hoz minket havonta nehéz helyzetbe. A megállapodást az önkormányzat kötötte a távhõ-ellátóval. Az önkormányzat helyi rendeletben közölte velünk, hogy fizetnünk kell, és, hogy a lakás nagysága szerint. Ez egy, a kerületi lakosokra vonatkozó törvény. Az önkormányzatot a felnõtt lakosok választották a választási törvény alapján. Ezt az országgyûlés hozta, az egész országra érvényes, és az országgyûlés, vagy más néven parlament tagjait, a képviselõket is mi 18 éven felüliek választottuk.

- Állj! Ez nekem sok! Most hagyjuk ki a nekem természetes törvényeket, a levegõt, a fogmosást. Ezeket akarom is csinálni. De amit nem akarnék, azt miért kell?

- Mert akiket választottunk a képviseletünkre, így döntöttek.

- Nem azért választottátok, mert azt akartátok, hogy minket képviseljenek?

- De igen. Elmondták, hogy mit csinálnának az érdekünkben, és amelyik jobban tetszett, azt választottuk.

- És honnan tudták, hogy az a mi érdekünk? Megkérdeztek minket?

- Nem. Az emberek különbözõ megoldásokat gondolnak jónak az egyes problémákra. Akik nagyjából egyformán gondolkodnak egy pártba csoportosulnak.

- Például?

- Vannak, akik azt gondolják, hogy nem kell beavatkozni a dolgok menetébe, legyen minden szabad, és akkor jól fognak menni a dolgok. Mások szerint õk tudják, hogy mit kell csinálni, ezért mindent õk akarnak eldönteni. Van olyan párt, amelyik a többi országhoz akar kapcsolódni, és van, amelyik legszívesebben fallal venné körül az országot, és mindent helyben egyedül intézne.

- Ha mindent szabad, akkor az erõsebb tud lopni, ölni is. Ha elhisszük, hogy az egy párt tud mindent, úgy csap be, ahogy akar. Ha másokhoz akarunk hasonlítani, nem lesz mindenki az, aki. Ha mindent helyben intézünk, egy csomó dolgot kell csinálnunk, amit mások már sokkal jobban régóta csinálnak.

- Igazad van, egyik sem tökéletes megoldás. Azért mondtam, hogy amelyik jobban tetszett, azt választottuk. Nem igazán tetszett, csak jobban.

- Ezt mondtam a békéscsabai gyerekeknek is. A jobb nem biztos, hogy igazán jó, csak jobb, mint a másik. És Jutka vitatkozott, hogy nyelvtanból õk másképp tanulták.

- Veled értek egyet. De van más szempont is. Négy évig tud egy ilyen egyformán gondolkodó csoport bizonyítani. Általában nem sikerül nekik, ezért a választáskor többen szavaznak olyanra, aki még nem mutatta meg, hogy õ hogyan csinálja. Nálunk nem valakire szavaznak, hanem valaki ellen.

- Azt hiszem, hogy egy kivételével mindegyik párt gondolataiban van jó, de mindenre használni nem szabadna. - mondta Rozi. - A szabadság addig jó, amíg mások szabadságát nem fenyegeti. Ami máshol bevált, lehet, hogy nálunk is jó. Amihez mi értünk jobban, azt csináljuk mi. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki mindent a legjobban tud. Aki ezt mondja magáról, valamiért hazudik. De miért? Miért akarnak a pártok nyerni a választáson?

- Ez érdekes kérdés. Volt egy amerikai film, ahol az egyik ember 60 millió dollárt költött a newyorki polgármester-választás elõtt a kampányban. Ez sokszorosa a kapható polgármesteri fizetésnek. Miért érte meg neki? Ha csak pénz szempontjából nézzük, kell lennie egyéb haszonnak is benne. A polgármester elég szabadon dönthet különbözõ kérdésekben. Villamost vegyünk, vagy metrót építsünk? És kitõl vegyük? A  magyar gyártól újat, vagy a máshol leselejtezettet? Vagy a metrót kivel építtessük meg? Mennyiért? Ezek mind pénzt érõ kérdések. Nem a városnak, az országnak, hanem az ajánlkozóknak. Nagy üzletek. És aki többet kínál a döntéshozónak, az kapja a megbízást.

- Nem az dönt, hogy melyik a nekünk jobb megoldás? A legolcsóbb, a leggyorsabb, a legtöbb munkahelyet adó, a legkevésbé környezetszennyezõ?

- Mondd kislányom, láttad már a polgármesterünket a metrón, a HÉV-en utazni? Vagy a miniszterelnököt?

- Nem, soha. A TV-ben is a csodaautókból szállnak ki. Miért nem az dönt, aki használni fogja? Aki ért hozzá?

- Te hogyan döntenél villamos, metró ügyben?

- A metrót nem Óbuda felé tervezik. Nálunk csak HÉV és busz jár. Mindenképpen megkérdezném a budapestieket. Ha tudjuk, hogy hányan akarnak dél-budai metrót, villamost, buszt, HÉV-et, kiszámolnák a szakemberek, hogy hol nem bírja a forgalmat a meglévõ járat. Hol kell bõvíteni, gyorsítani, korszerûsíteni? Melyik, mikor kell? Mennyi pénz kellene hozzá? Összesen mennyi pénz van rá? Valószínûleg kevés lesz. Honnan mennyit lehet mennyiért szerezni? Ha ezt mind tudjuk, lehetne árajánlatokat kérni. A felsõ határ a meglévõ, erre fordítható pénz. Persze meg kell azt is nézni, hogy ki mikorra vállalja a munkát, és mennyire lesz nekünk jó. Erre a TV-ben és élõben is vitákat kellene tartani, úgy, hogy bárki hozzászólhasson.