Rozi gyorsan beszaladt a szobájába, hogy átöltözzön. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy vajon valamelyik sárkány barátja kívánta-e oda, vagy tényleg csak lovaglásról van szó. Megkérdezhette volna Baráttól, a medál segítségével, de valahogy nem akarta lelõni a poént, elrontani valaki örömét. Így különben is sokkal izgalmasabb. Útközben  az elõbbi beszélgetés zsongott a fejében. Milyen jó is neki, hogy nem gazdagok, nem kapták el apuék a pénzbetegséget. Tudnak beszélgetni vele, bár anyu vidéki munkahelye miatt keveset van itthon. Most, hogy apu szövetkezetet alapított, már kevesebbet veszekszenek. Igen, én is olyat szeretnék majd dolgozni, ha megnövök, amit szeretek csinálni.

- Tündér, kicsi lovacskám! De rég találkoztunk! - fogta át Rozi a kis póni nyakát, miközben egy kockacukrot dugott a szájába. A lovacska csapkodott a farkával, toporgott, és orvul megnyalta Rozi arcát. Rozi felnyergelte, és elindultak.

- Menjünk, te tudod, hova! - súgta Rozi a lovacska fülébe.

Tündér a kõbánya felé indult.

- Szóval, odakívánnak! - gondolta Rozi. - Na, majd meglátjuk, hogy ki volt az. A nagy tölgyfánál Apó fogadta:

- Szia Rozi! Ne haragudj, hogy idekívántalak, de csak veled tudom megbeszélni a bajomat.

- Mi bajod lehet neked, Apó? - értetlenkedett Rozi. - És mit tudok én tenni?

- Látom, nem változtál, még mindig kérdezel. Ez kell nekem. Gyere, felemellek. - Két fejével lehajolt a lovacskához, segített Rozinak átmászni a tarkójára, majd felemelte a középsõ fejéhez.

- Tudod, az utolsó látogatásod óta nagyon megváltoztunk. A gyerekeim elkezdték a lakásaikat csinosítani, versenyeznek egymással, ki tud szebb, érdekesebb berendezést csinálni. A versenyzés miatt irigykednek egymásra, vannak, akik szóba sem állnak a többiekkel.

- Hogyan mutatják meg egymásnak, hogy mit csináltak?

- Tudod, egy házban öten laknak. Õk továbbra is jó barátok, és persze egymásnak megmutatják az új dolgokat. A barátok, meg eldicsekednek velük a többieknek.

- Tényleg szépek, amiket csinálnak? - kérdezte Rozi.

- Nem is tudom. Õk büszkék rájuk. Tudod, a nagy építkezéseket befejeztük, már nincs komoly munkája a KAPTÁR-oknak. Mindenki bezárkózik, és fúr-farag.

- Tulajdonképpen mit csinálnak?

- A legfontosabb az ágy, a szék, az asztal. Az agyagedényeket polcra rakják, mert többször feldöntötték a farkukkal õket. Egyre több az edény, sokféle ennivalót gyûjtünk, és külön-külön tartjuk. Van, aki nagyon szép mintákat is csinál rájuk.

- De miért, ha csak õ látja, és a szomszédai? - kérdezte Rozi.

- Nagyon jó kérdés! Ez a megoldás! - kiáltott fel Apó. - Jaj ne haragudj, nem akarom, hogy leeessél. Inkább leteszlek, és én fekszem le melléd. De igazad van. Mindenki mutassa meg a többieknek, hogy mit tud csinálni.

Rozi már nem is csodálkozott. Már rájött, hogy a kérdéseit úgy fogadják, mintha magukban hordoznák a megoldást is.

- Miért csinálnák?

- Ez is jó! Egy kissé bezárkóztak a gyerekeim. Majd én végigjárom õket, és megcsodálom, amit csináltak. Azután megkérdezem tõlük, miért nem mutatják meg a többieknek is.

- Várj, csak Apó! Megismerkedtem egy bácsival, aki gyönyörû tálakat csinál. Ezt a kitûzõt is õ készítette. Szerveztünk neki egy bemutatót az iskolában, ahol a gyerekek szülei kérhették, hogy csináljon nekik is. Majdnem mindenki rendelt, még az igazgató bácsi is. Rengeteg pénzt kapott elõre a munkájáért.

- Ha jól értem, azért kellene megmutatni, hogy mit tudunk csinálni, mert akkor az ügyesebbektõl kérnének a többiek maguknak.

- Miért ne? Ha látom, hogy a másik ügyesebb, tõle kérek a saját lakásomba is.

- De miért dolgozzon a másiknak?

- Emlékszel a KÖR-re?

- Amit Pincér kezdett el szervezni? Nem sokáig ment. Nehéz volt összegyûjteni a csoportot, ahol mindenki kap is meg ad is.

- Hát igen, a legszebb ágy, szék, asztal, polc és edény készítõjétõl fognak kérni 195-en. Talán nem is fogják gyõzni a sok munkát.

-  Megint igazad van. Ezekre  is összejöhetnek KAPTÁR-ok.

- Egyébre nincs is szükségetek?

- Tudtam, hogy megéri idekívánni téged!  Amikor utoljára itt voltál, öt nagyobb csapat volt. Az egyik velem agyagot gyûjtött, téglát és edényeket csinált. a második Mézessel ennivalót gyûjtött. A harmadik Fással gyûjtötte a kidõlt fákat, és bútort, tetõt farag. A negyedik Tanítóval tanult,. Az ötödik Baráttal, akkor éppen a tavat csinálta. Elkezdjük újra?

- Agyagra és fára gondolom szükség lesz.

- De a tó kész. És több ennivalót nem tudunk gyûjteni.

- Ez azt jelenti, hogy kevés a gyûjthetõ ennivaló? - kérdezett vissza Rozi.

- Most nyáron van elég, bár idõnként kimegyünk az emberek földjeire is. Télen inkább végigalusszuk azt az idõt, amíg újra nem lehet leveleket szedni.

- Tudjátok, az emberek hogy csinálják?

- Nem. Néha halljuk õsszel, hogy büdös valamik zörögnek, amikor a hó elolvad, kizöldülnek a földek, az emberek idõnként ott mászkálnak és vagy vizet locsolnak rájuk, vagy ládákba szednek valami pirosat, vagy sárgát. Én is megkóstoltam, a piros finom volt, de a sárga csípte a számat.

- Tudnátok ti is szerezni földet?

- Ha van olyan, ahol nem zavarunk, nem probléma. Pillanatokon belül ott vagyunk, ahol akarunk, ha kell láthatatlanok vagyunk.

- Apó! Az emberek nem csak gyûjtögetnek, hanem megtermelik azt, amit meg akarnak enni. Télire meg elteszik, tartósítják. De ehhez én kicsi vagyok, nem értek. Annyit tudok, hogy környezet órán bedugtunk egy szem babot a földbe, és nemsokára, néhány nap múlva kibújt belõle egy növényke. Késõbb 20 bab is nõtt rajta. Emlékszel, Mézes mesélte, hogy csinált edényt a méznek! Tudod, amikor az agyagkanalat csináltátok nekem! Ha szereztek egy olyan gyümölcsöt, dinnyét, ki tudjátok szedni a magokat belõle, és el tudjátok dugni a földbe. A tölgyfa makkból nõ, csak nagyon lassan. El tudjátok kezdeni egyedül is. A föld fellazításához nem kell gép, elég, ha a lábatokkal felkarcoljátok. Ha hazamegyek, szerzek többféle magot, és odaadom neked. Nyár közepén elmegyünk táborozni falura, ahol az emberek a földdel dolgoznak. Ki fogom kérdezni õket, és amit tanulok tõlük, elmondom neked.

- Miért nekem? Öreg vagyok én már az új dolgokhoz.

- Mert te vagy mindegyikük apukája. Ne is beszélj nekik a találkozásunkról. Indulnom kell, lejárt az egy órám. Ügyes légy! - adott puszit Rozi Apó mindegyik fejére, majd felült Tündérre.

- Köszönöm, Rozi, tudtam, hogy segíteni fogsz.